Sikereső volt november 5-én a Pótszék előadáson! – Zseniális szereposztás, jó karakterek a Pótszék Társulat új darabjában – Kritika – 2017. november 5-én láthattuk a Pótszék Társulat új premierjét. A társulat Neil Simon Pletykák című darabját vitte színre. Az egész darab lényege, hogy abszurd körülmények között vajon milyen reakciók várhatók úgy általában az emberektől. Neil Simon ennek a műfajnak zseniális alkotója, gondoljunk csak például a Furcsa párra vagy a Kaliforniai lakosztályra.

Neil Simon ismeri az embereket minden gyarlóságukkal együtt, mégis azt úgy tudja tálalni a közönségnek, hogy megmosolyogjuk saját magunk hibáit. A Pletykák című darabban sincs ez másként, ráadásul Szöllősy Judit fordítása még inkább kiemeli ezeket az emberi, ámde mulatságos hibákat. Gazdag, elkényeztetett emberek találkoznak egy partin, ahol eldördül egy lövés és pillanatokon belül kiderül, hogy a többéves barátságok csak addig tartanak, amíg bizonyos érdekek azt úgy kívánják. No, persze azért ez nem teljesen igaz, hiszen a darabban a karakterek azért próbálnak kiállni egymásért is…csak hát ugye éppenséggel a maguk sajátos módján. Kacagtató krimi-vígjátékot láthat az, aki megnézi a Pótszék Társulat új darabját, ez biztos.

Mindenki kitűnően játszik, pazarul hozza a jól megrendezett figurát. Andó István, a Csonka Színkör vendégjátékosa alakítja a dörzsölt ügyvédet, aki minden mentőötlet kitalálója. A feleségét Mogyoró Zsanett játssza, aki szintén ügyvéd, de kicsit talán naiv, és diplomáját vélhetően nem kitartó tanulmányai eredményezték. A páros nagyot alakít. Bunyik Tamás (szerepe szerint egy adószakértő) a darab végén akkorát “szól” Lenny monológjával, hogy nyíltszíni taps fogadja azt. Valóban nagy teljesítmény.

Feleségét, Claire-t Nyitrai Brigitta, a társulat vezetője alakítja, akit semmi más nem érdekel, csak Lenny pénze. Jól összeszokott párosról van itt is szó, ez látszik a játékukból, magabiztosságukból. Király Kata és Varga László most először alakítanak egy párt a színpadon. Kiválóan hozzák a hisztérikus, problémás kapcsolatok hétköznapi szereplőit, mindketten kitettek magukért. Zum Erika igencsak meglepte a közönséget! Korábbi szerepeiben is zseniálisan játszotta akár az alkoholistát, akár a csacska titkárnőt, de itt és most valami teljesen újat mutatott. Földön való kacagtató csúszás-mászásai, karakteres, vicces, de ugyanakkor öntudatos felszólalásai sokat emeltek a darabon. Ugyanígy Gulyás László játéka (ezúttal egy pszichiátert alakít) hihetetlen energikusságról, kimagasló színészi játékról ad tanúbizonyságot.

A darab végén megjelenik Pudney tizedes (Barta Attila személyében), aki már-már annyira rendőr, hogy elhisszük, hogy itt és most tényleg egy bűntény történt. A darab rendezője, Tolnai Ottó szintén kitűnően hozza a kicsit Columbo-s figurát, annak minden pozitív és mulatságos jellemzőjével. A darab teljesértékű, profi színházi előadás-képet ad, akár a szereplőket, akár a díszletet nézzük. Fel sem merül az egész előadás alatt, hogy egy amatőr társulat műsorát láthatjuk, olyan emberek produkcióját, akik a hétköznapi emberek életét élik.

Le a kalappal, nagyon várjuk a következő darabot, illetve Kecskeméten természetesen – ahányszor csak tudjuk -, újra megnézzük! 2017. december 9-én és 2018. január 20-án lesz látható a Kecskeméti Ifjúsági Otthon színpadán. Jegyek már kaphatók!

 

 

Hozzászólások