Egy nem mindennapi életút tárul elénk. Rostás István cigány származású író, költő. Intézetben nevelkedett, és kamasz volt, amikor megtalálta szüleit, testvéreit, rokonait egy cigánytelepen. A cigánysággal való találkozáskor ugyan ledöbbent, de mégis közöttük él ma is.

Kedves István! Kérlek, a beszélgetést ott kezdjük, amikor te megszülettél. Szüleidnek hányadik gyermekeként jöttél a világra? Kik voltak a szüleid? Milyen körülmények között éltek, miért nem tudtak vállalni téged?

Ahogy az életben másnak is, volt jó és rossz sorom. Ha az én életemet nézem, örülök annak, hogy Isten nem engedte azt, hogy a putris világban éljek. Ezért, mivel szolgálatra rendelt engem, intézetbe kerültem három hónapos koromban. Nem panaszkodhatok, hiszen gondomat viselték, mindennapi betevőm megvolt, ami a cigánytelepen nem lett volna meg. Meg volt tiszta ruházkodásom. Tudtam normálisan tisztálkodni. Megtanultam írni, olvasni. Sok barátra tettem szert Csongrád megye mindenféle tájairól az intézetbe hozottakkal. Sajnos, nem ismertem a szüleimet.

Mindig csendes és visszafogott voltam, de ha verekedni kellett a kintiekkel, akkor általában hetente benne voltam. Valahogy magányosnak éreztem magam. Ilyenkor beálltam egy sarokba, és szomorú énekeket énekeltem, ahogy a torkomból kifért. Élveztem az akusztikát, ahogy visszhangzott a sarokban visszavert hangom. Nagyon szégyellős voltam, amit sokszor társaim kihasználtak. Volt, aki majdnem minden nap rajtam gyakorolt. Ezt megunva kihívtam verekedni, amin a társai is csodálkoztak. Mondanom se kell, jól elvertem. Azután nagy tiszteletem lett az intézetben.

Nem mertem a lányokhoz közeledni, mert azt se tudtam, hogyan kell udvarolni. Sokszor a lányok kezdeményezték az ismeretséget, amit boldogan fogadtam. Az intézetben azért is jó volt, mert minden nyáron elmehettünk olyan helyekre nyaralni, ahova soha nem juthattam volna el. De volt rossz is ezekben a nyaralásokban. 7. osztályos, pubertás koromban tudtam meg azt, mit is jelent cigánynak lenni. 1969-ben elkezdtem írni verseket, azaz faricskálni. Az intézetben utáltam meg az ünnepeket és az iskolai szüneteket. Száztíz gyerekből alig maradtunk bent talán tízen, akik nem ismerték a szüleiket. Azóta sem szeretem az ünnepeket. Számomra az ünnep az, amikor Istennel és az írással lehetek.

Miért volt rossz az intézetben?

Az akkori igazgatóm, Kis István minden héten megbüntetett minket. Csütörtökön és vasárnap, amit elneveztünk véres csütörtöknek, fekete vasárnapnak. Ez miből állt? Vacsora után, ami körülbelül fél nyolc tájban volt, mindenkit a folyosóra állíttatott. Mindegy, mi volt az ok, ha kopott volt a ceruzánk, a fogkrémes tubust nem megfelelően tekertük fel, vagy a könyv és füzetünk szamárfüles volt, vagy nem volt a cipőnk tükörfényes, a ruhánk nem volt megfelelően összehajtva, vagy hiányzott a gomb valamelyik ruházatunkról és még sorolhatnám az okokat. Kiállított mindannyiunkat szemlét tartani a hideg folyosóra mezítláb. Sorban kaptuk a hatalmas pofonokat. Amikor már megfájdult a tenyere, tornáztatott. Akik kidőltek, azokat a hálószobába zavarta. Akik még bírták velem együtt – bár többször feladtam, de nem engedett el az igazgató – a totál kimerültségig hajnal kettőig tornáztatott.

Ha valaki kikiáltotta azt, hogy haditerv, összeálltunk mi nagyobbak, megbeszéltük kit kell megpokrócozni büntetésből, amiért rossz dolgot csinált, és este megpokrócoztuk. Engem is megpokrócoztak. Nem volt kivétel. Mindig zártnak éreztük magunkat. Örökké vágytam a szabadságra, és hogy tartozhassak valakihez vagy valakikhez. Nagyon sok rossz élményt tudnék elmondani, de ez még háromszáz oldalra se férne el. Például arról, hogyan lestük ki a fiatal tanárnőnket, amikor fürdött, vagy volt nála egy pasi, vagy a sok játékról, amikor körmérkőzések voltak focizásban vagy öttusáztunk. Vannak olyan élményeim, amelyeket megírtam kisebb elbeszélésekben.

Te kerested meg a rokonaidat 16 éves korodban? Az intézet elhagyása után, nagykorúan kerültél vissza a cigányság közé?

A nyolcadik osztályt kijárva kőműves szakmára jelentkeztem. Nyáron a Szegedi Ifjúgárdai Intézetbe kerültem a szakmát tanulni. Itt is kihasználtak minket, mert a másod- és harmadévesek csicskáztatni akartak bennünket. Volt, aki ennek bevált, de én mint lázadó, nem engedelmeskedtem. Verekednem kellett. Amikor megtudták, mit tettem, jól elvertek a másodévesek, de utána már nem mertek engem csicskáztatni.

Sok betöréses lopásban benne voltam, ABC áruházakat törtünk fel. A rendőrök megtudták, és kijöttek keresni a lopott árukat, de nem találták meg. Másnap az iskolába menve a barátommal elhatároztuk, hogy elszökünk, és megkeressük a szüleimet. Addig is bujdosunk. Végre azt tehetjük, amire régóta vágytunk. „Szabadság!” Tizenhat éves koromban egy heti csavargás után cigánytelepeket bejártunk a különböző városokban, falvakban, mire megtaláltuk a szüleimet. Mivel elkaptak, a bíróság fogdába csukatott. Az aszódi fiúnevelő intézetbe kerültem, ahol kitanultam a kőműves szakmát, majd tizennyolc éves koromban visszakerültem a szüleimhez.

Utána mi történt veled?

Nem tudtam megmaradni a szüleimnél, így Szegedre mentem albérletbe. Csak dolgozgattam, hogy ne legyek KMK-s. Nem akarok beképzelt lenni, de ahogy mondtam, nem ismertem, mi az, hogy szeretet, sem azt, hogy szerelem. A lányok udvaroltak nekem. Ők jöttek hozzám ismerkedni. Sok lány irántam való szerelmét cserbenhagytam. Nem érdekelt, hogy mit éreznek, csak a SZABADSÁG-nak örültem. Amikor két volt intézetes barátom szabadult, a nyomozók ráhatására belevitt a kerítésbe, hogy ne kapjanak ref-et (rendőrségi felügyelet). A nyomozók köteleztek, hogy hagyjam el Szegedet, mert ha nem, a kerítésért kaphatok három évet is. Megvolt a nyomozók oka, miért akartak mindenáron kitiltani, mivel a lányukkal jártam (vagy egy nagyobb beosztású párttag lányával). Megvették a jegyünket Budapestre. Ott egy panelházgyárban dolgoztam. A haverok itt is balhékat csináltak, amikben ugyan nem voltam benne, de ott voltam, így kaptam negyvenkét hónapot. Innen kikerülve visszamentem szüleimhez, ahol mondták, hogy édesanyám Isaszegen él. Fogtam magam, és eljöttem megnézni, vajon hogy nézhet ki. Siralmas látvány fogadott.

Ma hol dolgozol? Vagy talán nyugdíjas vagy már?

Sok helyen dolgoztam a szakmámban, ami által megbecsült lettem a faluban, ami nagyközségből várossá nőtte ki magát. A sok munka közben azonban, ami sokszor hajnali kettőig tartott, (a maszekolásban) kijött rajtam a betegség, s így rokkant nyugdíjas lettem.

Mikor kezdtél el verseket írni?
1969-ben.

Van kedvenc költőd, íród?

Nincs kedvenc költőm, sem íróm, legfeljebb egy-egy kiemelt vers, ami a szívemig hatol. Olyan, amit iskolás koromban nem értettem meg, de ma már tudom, miről is szól.

Mit jelent számodra a versírás?

Számomra a versírás annyit jelent, mint a drogos embereknek a drog, vagy minden embernek az éltető erő. Ha nem írhatnék, talán bele is halnék. Mindennapos nálam az írás. Nélküle létezni sem tudnék.

Olvasgattam a verseidet. Témájuk ugyan szerteágazó, de leginkább a szeretetről, a szerelemről szólnak.

Igen, a szeretetről szól, amit nem kaptam meg. Szeretném és akarom a szeretetemet, ahogy a szívcsakrámból árad, szétosztani mindenkinek. A szerelmet – sajnos – túl későn ismertem fel. Most már tudom, milyen az igazi szerelem. Ezért is osztom meg a verseimet, hogy megismerhessék vagy nosztalgiázhassanak mások is, mivel az Istentől kapott talentumot nem áshatom el.

Mely művészeti csoportoknak vagy a tagja? Van mentorod, aki segít a verselésben? Pályázatra küldtél már be verset?

Nagyon sok csoport tagja vagyok. De igazából az Isaszegi AKIK (Alkotók, Költők, Írók Klubja) klub tagja vagyok. Itt fejlődtem ki teljesen azzá, ami most vagyok, és amit elérhettem. A klubtársaim unszolására kezdtem el írni elbeszéléseket, kisebb regényeket ezelőtt öt éve.

Hogyan talált rád a HIT Rádió? Olvastam, hogy műsort is készített veled.

Hittestvérem által, aki kisegítőként dolgozik ott, és akinek van ott ismerőse. Anita által jött létre a Hit Rádióban a beszélgetés felvétele.

Hány könyved jelent meg eddig? Miről szólnak? Verseskötetek, vagy más műfajúak?

Két könyvem jelent meg idáig. A Cigány Kalevala, ami arról szól versbe foglalva, hogyan, milyen körülmények között találtam meg a szüleimet. A másik könyvem a Megtörténhetett. A Roma Holokauszt áldozatainak emlékére írtam. Egy cigány családról szól. Sajnos, nincs rá anyagi fedezetem, hogy a jelenlegi verseimet ki tudjam adatni, mivel jelenleg huszonkilenc részből áll. Minden részben kettőszáz darab versem van. Ezen kívül háromszor Ezeregy Múzsám, ami szerintem abszolút világrekord, mivel ez a háromkötetnyi versem ugyanahhoz az asszonyhoz szól. Már elkezdtem a negyedik Ezeregy Múzsámat, amiben 512 versem található. Verseim többoldalúak.

Van készülőben könyved?

Igen, van. Most van készülőben az Elvesztett ifjúságom. Alcíme: Színes szilánkok. Több részből áll, ami az egész életrajzomat jelenti, amíg meg nem ismertem édesanyámat. Vannak különböző kisebb-nagyobb elbeszéléseim kiadásra várva. Minden írásomban – kivéve a verseket – cigány a főszereplő. Persze, a verseimben is vannak cigányokról, cigányokhoz írtak.

Mikor alapítottál családot? Hány gyermeked és unokád van?

Elvileg már 1976-ban született egy lányom, akit még nem láttam. De itt, Isaszegen alapítottam családot 1978-ban. Öt nagykorú gyermekem van. Ebből kettő fiú, három lány. Most jön a tizennyolcadik unokám. A négy dédunokám a boldogságom a családommal együtt.

Azt mondják, a művészet egy tőről fakad. Van a családban olyan, aki valamilyen művészeti tevékenységet folytat: ír, rajzol vagy zenél?

Sajnos, nincs olyan a családban, aki a művészettel foglalkozna. Zenélni nem tudnak, de fütyülni igen. Meg énekelni.

Ha lehetne három kívánságod, mint a mesében, mit kívánnál?

Ezen csak mosolyogni tudok. Mindent Istenre bízok, hiszen Ő tereli az utamat. Egy igazi kívánságom van, hogy mindenhol legyen béke és szeretet faji és egyéb megkülönböztetés nélkül. Szeretném, ha a vágyam teljesülne.

Nagyon szépen köszönöm ezt a nyílt, őszinte beszélgetést. Kívánom, hogy a sors kárpótoljon téged azért, amiből gyermekként kimaradtál. Teljenek napjaid szeretetben, barátságban! Legyenek rád büszkék az unokáid, akik elmondhatják, hogy lám, a papának milyen nehéz sorsa volt, és mégis milyen szép verseket ír. Az én Istenem vigyázzon rád!

 

Csak Te vagy bennem

Még van könnyem.
Sírva mondom el.
Erőm lassan elhagy,
félek, nem láthatlak.

Még van könnyem,
amit Érted ejtek el.
Csodálatos emlékeinket
magammal elviszem.

Még van könnyem.
Tied minden cseppje.
S mikor már mindet elkönnyeztem,
végleg lehunyom szemem.

Végleg lezárt pilláim alatt,
Te maradsz meg örökre.
Mosolyodat, szép hangodat
megköszönöm neked szerelmem.
Úgy szeretném

Ha lenne valaki,
ki gyöngéden átölelne.
Fülemben hallani,
nagyon szeretlek.

Neki adnám
minden boldogságom.
Átadnám neki
az egész életemet.

Ha lenne valaki,
ki magához ölelne.
Lágyan elsuttogni.
Te vagy az életem.

Neki adnám
minden boldogságom.
Átadnám neki
az egész életemet.

 

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások