A romantikus zene 145 éve született mesterének művei állnak a szeptember 29-én kezdődő első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában, amely idén két városban, Debrecenben és Budapesten várja a közönséget.

A Szabó Marcell alapító-művészeti vezető által összeállított program Rachmaninov hihetetlenül gazdag és mai napig töretlenül népszerű életművének összes vonatkozását bemutatja, emellett számos igazi ritkaságot is kínál olyan kiváló művészek koncertjeivel, mint Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint, vagy a moszkvai Rachmaninov Trió – mellettük pedig a fiatal generáció legjobbjai, köztük Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett. A négy debreceni és nyolc budapesti program megvalósításában Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen és egyben a cívisváros zeneigazgatója vállalt társszervező szerepet. A koncertek mellett egy izgalmas fotókiállítás is várja az orosz zene rajongóit.

A fesztivál két kiemelt produkciója a Rachmaninov zenekara és Rachmaninov hite címeket viselik A zenekari esten – a Zeneakadémián és a debreceni Kölcsey Központban – szimfonikus művek és egy zongoraverseny (A holtak szigete, Paganini-variációk, I. szimfónia) – hangzanak el, a Szent István Bazilkában és a Nagytemplomban pedig Rachmaninov különleges, misztikus kórusműve, a Vesperás, a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Szabó Sipos Máté vezényletével.

Szabó Marcell (fotó: Kondella Mihály)

A Rachmaninov kamarája és Rachmaninov ritkaságai című koncerteken ritka tablóban lehet része a rajongóknak, hiszen két nap alatt a szerző összes kamaraművét meghallgathatják. Ugyan egyetlen koncert csak ízelítőt adhat a hatalmas zongorarepertoárból, de Farkas Gábor, a Tokiói Egyetem professzora különleges gonddal válogatta össze a Rachmaninov zongorája címet viselő szólóestjének anyagát.

Somogyi-Tóth Dániel

Két dalesten – Rachmaninov hangjai – ismerhetjük meg Rachmaninov egy kevésbé ismert arcát: Budapesten Kolonits Klára és Zsoldos Bálint, Debrecenben Anatolij Fokanov és Virág Emese mutatja be az orosz romantika ritkán hallható gyöngyszemeit. Aki pedig nemcsak a zenén keresztül találkozna Rachmaninovval, Lukácsházi Győző archív felvételekkel színesített előadásain (Rachmaninov élete) keresztül megismerheti a zeneszerző izgalmas életét és korát.

Az első Orosz Zenei Fesztivál nemcsak előadásokat, de látnivalókat is kínál: szeptember 29-től a debreceni Kölcsey Központban, október 2-tól pedig a budapesti Orosz Kulturális Központban látható a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeum erre az alkalomra összeállított fotókiállítása – Párbeszéd kortársakkal – amely Rachmaninov életéről és munkásságáról szól.

 

Orosz Zenei Fesztivál
Művészeti vezető: Szabó Marcell zongoraművész
2018. szeptember 29 – október 6. Debrecen – Budapest

Az Orosz Zenei Fesztivál honlapja
A pontos műsor

Jegyek pedig itt vásárolhatók

 

 

Hozzászólások