Boda Magdolnával egy máltai esten találkoztam és azonnal megragadott az a szeretet és ragaszkodás, ahogyan erről a három kis szigetből álló, apró országról mesélt. Minden évben hosszabb időt tölt Máltán, és a nevezetességeken túl ismeri az ottani szokásokat, embereket, a helyiek életmódját, gondolkodását. Máltai írók műveit fordítja, és ő maga is ír a sziget hangulata ihlette verseket, novellákat. Üvegfestő művész, számos kiállítása nyílt már meg itthon és a szigeten egyaránt. Személyes élményeiről, művészetéről és a máltai emberekről kérdeztem.

Hogyan tudnád jellemezni Máltához fűződő érzéseidet, milyen kapcsolat fűz a szigethez?

Máltáról nem tudok elfogultság nélkül beszélni. A sziget és a szigetlakók mélyen és megváltoztathatatlanul megérintettek. Szerelmes vagyok Máltába és a máltaiakba. Ez a szerelem tizenöt éve tart, és talán sosem lesz vége. Elfogultságomból kifolyólag elsősorban a pozitívumokról fogok beszélni, ugyanakkor ez a szeretet ad jogot arra is, hogy a negatívumokról is említést tegyek, csak azért, hogy a dolgok jobbra fordulhassanak.
Sokszor olyan érzésem van, hogy két szív dobog bennem: egy máltai és egy magyar. Egyiknek sincs prioritása, csak együtt érvényesek.


Birgu, a Háromváros egyike

Hogyan kerültél kapcsolatba a szigettel?

Fiatal koromban túlságosan lusta voltam angolul tanulni, ezért tagja lettem egy klasszikus levelezőklubnak, aminek alapja még nem az email volt, hanem igazi papír-toll elven működött. Keresni kellett időt, kedvet az íráshoz, majd sorban állni a levéllel a postán, szóval invesztálni kellett a barátságba. Ráadásul még nem volt Google fordító, hanem csak szótár. Irtó dühítő volt, ha ugyanazt a szót harmadjára kellett kikeresnem, mérgemben azonnal meg is jegyeztem, ezzel rákényszerítettem magam az angol nyelv valamilyen szinten való elsajátítására.
Egyszer csak kaptam egy máltai levelet. Akkor még nem is tudtam, merrefelé van a sziget. Míg én az angol nyelv tanulásához gyűjtöttem ambíciót, addig levelezőtársam bélyeget és telefonkártyákat gyűjtött. Erről a hobbijáról nem feledkeztem el, ő pedig köszönetképpen gyakran rakott a borítékba egy apró máltai csipkét, egy ezüst brosst, képeslapot, prospektust, könyvet vagy népzenei kazettát. Az ajándékok akkor nekem nem Máltáról szóltak, hanem egy férfi kedvességéről. Évekkel később, ahogy ez sokszor lenni szokott, elkopott a barátságunk. Mindketten saját hazánkban alapítottunk családot, és soha nem találkoztunk személyesen.


Árnyék

További évek teltek el, mígnem összeakadtam egy máltaival, akinek meséltem a korábbi ismeretségről. Ez a kedves jó barát, Saviour John Galea hihetetlenül eltökélt volt abban, hogy megmutassa nekem az eddig csak képeslapokon látott szigetet, melyre végül 2001 januárjában került sor. Rengeteget mesélt a szigetlakókról, ráadásul sok meghatározó máltai embernek bemutatott: újságíróknak, íróknak, művészeknek. A következő hónapban megint Máltára kellett utaznom, ekkor már kifejezetten Málta miatt. Két hónap múlva ismét ott voltam, és aztán újra és újra, mígnem elhatároztam, elmegyek a szigetre és addig maradok, amíg csak tudok.
Ekkor már nem számítottam turistának. Egy családi tragédia miatt vissza kellett térnem Magyarországra, de a szigettel való kapcsolatom nem szakadt meg.

Most már arra is kíváncsi voltam, hogy mi ez az iszonyú vonzerő, ami engem odahúz. Azt is mondhatnám, hogy Magyarország egy rózsa, Málta egy jácint, én meg egy nyughatatlan méh vagyok, aki, ha a rózsán időzik, akkor a jácint vonzza, ha pedig a jácinton, akkor a rózsa.
Ha úgy adódik, megyek, ha éppen nem tudok, akkor nem. Mindegy is, mert ha itthon vagyok, akkor máltai irodalmat fordítok, gondolataim és érzésem Máltán vannak, így aztán nem az a kérdés, hogy mikor utazom Máltára, hanem mikor nem vagyok ott. Egyébként is a képzelet az utazás legolcsóbb módja.


Kaktuszfüge

Melyek a legmeghatározóbb élményeid Máltával kapcsolatban?

Málta toplistás ajánlat az utazási irodák prospektusaiban, tudjuk, hogy ott kékebbnél kék a tenger, és hogy szépek a pálmafák és a narancsligetek, óriásira nőnek a kaktuszok és az emberek jókedvűek, valójában azonban keveset tudunk az elbűvölő sziget kultúrájáról, ahol a legenda szerint Kalüpszó nimfa édes fogságban tartotta Odüsszeuszt.

Máltát megelőzően is láttam már tengert, ez nem volt újdonság, de a sziget méretén meglepődtem. Azt mondják, hogy minél kisebb egy ország területe, annál inkább őrzi a nemzeti föld karakterét. A picinység osztatlan, így az emberek közötti kapcsolat gördülékenyebb, egyszerűbb és egyértelműbb, és ez még inkább igaz, ha a nemzetnek természetes határai vannak. A legmeghatározóbb élményem a máltai emberek karaktere. Ha körülnézünk a szigeten, világossá válnak a máltai gondolkodás természetes jellemzői.


Xemxija

Máltával szűkmarkúan bánt a természet. Két évszaka van, télen kissé esősebb, de egyébként meleg, nyaranta csupasz, sziklás sziget. Nincsenek sem hegyek, sem folyók, sem erdők, de azok számára, akik hajlandók közelebbről megismerni, megmutatja különleges szépségét. Az utcáról eldugott udvarok nyílnak, ahol narancs- és citromfák nőnek virágillatú kis kertekben; dísztelen homlokzatok mögött pompás paloták rejtőznek. A földeken jánoskenyérfák, kaktuszok állnak, az utak mentén kömény burjánzik, a forró levegőt a történelem és a legendák hangulata járja át.

A máltaiak büszkék a hagyományaikra, és ez a mindennapi élet területein is megfigyelhető. Több mint két és fél ezer évvel ezelőtt a föníciaiak hozták magukkal Máltára azt a hagyományt, hogy a hajók orrára szemeket festettek talizmán gyanánt. A mai halászhajók szintén magukon viselik ezt a “Hórusz-szemet”: a dgħajsák és luzzuk se formájukban, se színeikben nem különböznek hajdani társaiktól.

Luzzu

Annak ellenére, hogy az évszázadok során sokféle kultúra volt jelen a szigeten, a máltaiak megőrizték saját jellegzetességeiket, olyannyira, hogy a szigeteken különbséget tesznek a máltai és a gozitán (Gozo szigete Málta és Comino mellett a szigetegyüttes harmadik tagja – a szerk.) életstílus között. A természet szűkmarkúságát, a föld hiányát igyekeztek leleménnyel és munkával pótolni, hagyományos iparág az üveg-, valamint az ezüst- és aranyművesség (a 15. századtól), a nők körében a horgolás és más kézimunkák.

Máltai csipke (Bodnár Vilhelmina alkotása)

Az utazókat mindig nehéz helyzetbe hozza, ha megkérdezik tőlük, mi tetszett legjobban.  Általában nem is lehet egy helyet, épületet vagy látnivalót megnevezni, és ez valószínűleg Málta esetében is érvényes, hiszen számos történelmi és kulturális emlékhelye, csodálatos természeti tája bűvöli el az odalátogatókat. Ennek ellenére felteszem a kérdést: vannak kedvenc helyszíneid?

Igen. A kedvenc időszakom a nyár vége, ilyenkor már kevesebb a turista. A négyszázhúszezer lakosra ugyanis nagyjából másfél millió turista jut évente. Szeptembertől már nyugalmasabban élvezhető a sziget, a helyiek is türelmesebbek. Kedvenc helyem a Kék Barlang (Blue Grotto), órákig tudok ott üldögélni, de ugyanígy megemlíthetném Birgu-t vagy  Birzebuggá-t.
Rájöttem, hogy azért Mellieha a kedvenc strandom, mert akkor végigbuszozhatok a Szent Pál-öblön (St. Paul’s Bay) és Xemxiján. A sziget északi része páratlanul szép. De abbahagyom, mert a végén még felsorolom az összes várost.

Ami a kedvenc épületeimet illeti, Sliemában mindig megörvendeztetnek a Balluta épületek, de attól függ, mikor mire éhes a lelkem. Amikor igazán magányra vágyom, akkor Mdinát, amikor épp az emberek okoznak örömet, akkor Sliemát vagy St. Julian’s-t választom.


Balluta épületek

Néha azért megyek Bugibbába, hogy láthassam a táncgépező gyerekeket, vagy bemegyek egy boltba, hogy a máltai asszonyok beszédét hallgassam. Máltán még templomba is járok, mert olyan szépen énekelnek a helyiek, ráadásul más a valláshoz való viszonyuk. Nem szégyen például a templomban nevetni, és ettől nekem őszintébbnek tűnnek. Vasárnaponként Marsaxlokkba megyek, a halpiacra….és ezzel visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk. Itt is a halas néni érdekes, aki nemcsak megpucolja a halat, de azt is elmondja, hogy készítsem el máltai módra.

Marsaxlokk

Természetesen ismerem a máltai útikönyveket, nagyon hasznos tudni, hogy ezt vagy azt az épületet ez meg az tervezte, ilyen stílusban épült ekkor és ekkor, látogatható ekkor vagy akkor, de amikor az utcákat járom, engem az érdekel, vajon mi minden történhetett abban a házban, kik élhettek benne és hogyan. Elterveztem, hogy írok egy olyan könyvet, ami erre keresi a választ. Rengeteg korabeli krónikás, történetíró, utazó írását olvastam el, rendőrségi jegyzőkönyveket fordítottam le. Eredetileg csak a lovagkort szerettem volna feldolgozni, de kicsit tágult a kör, és nagyon nehéz volt pontot tenni a végére. A könyv közel 300 oldal és még kiadásra vár.

Kiülős kávéház Vallettában

Folytatjuk…

Weninger Nóra

2014. április 17.

Hozzászólások