Az év utolsó napján életéről, munkásságáról, az ásványi anyagokhoz való kötődéséről és a versíráshoz fűződő gondolatairól faggatom Pődör György költőt. Már régóta figyelemmel kísérem alkotásait, de valahogyan mindig elmaradt a beszélgetésünk. Gondoltam, hogy az év utolsó napjain még gyorsan teljesítem a tervemet.

Kedves Gyuri, tiéd a szó! Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak, egészen a születésedtől kezdve mesélj!

Az bizony nem lehetett egyszerű, mert nem egyedül én jöttem a világra, hanem pár perc múlva az ikertestvérem, Miklós is megérkezett. Ettől kezdve mi voltunk az ikrek, s mint két tojás, úgy hasonlítottunk egymásra. Talán az arcomon lévő apró anyajegy volt az ismertető, hogy én a Gyuri vagyok, nem a Miki. Sok kedves történetet lehetne ezekről az időkről is mesélni. Egyébként Vasszilvágyon születtem, négyen voltunk testvérek, mind fiú, és édesapánk nyomdokain haladva mindannyian a műszaki pályán tevékenykedtünk. Sajnos, a szüleim és a testvéreim már nem élnek.

Vasszilvágy a felnevelő és útra indító szülőfalu, ahova mindig szívesen visszatérek. Az idén ünnepeltük első írásos említésének 800. évfordulóját, s örültem, hogy felkértek a rendezvény méltó megünneplésének a segítésére. A jövő évre is jut egy évfordulós esemény: éppen harminc éve került ki a nyomdából Az otthon sziluettje című kötet, amely három vasszilvágyi költő (Devecsery László, Bódi Tóth Elemér és jómagam) verses vallomásait tartalmazta a szülőföldről. Úgy tűnik, sikerül ennek a második kötetét teljesen új versekkel kiadni. Hát ilyen falu a miénk. Remek tanítóink voltak, mi pedig gézengúz,de hálás gyerekek.

Főzy Istvánnal a múzeumomban

Van olyan gyermekkori élményed, amelyet szívesen megosztanál velünk?

Sokan azt hiszik, hogy falun a gyerekek élete sokkalta sivárabb, mint városi kortársaiké. Jó osztályunk volt, kislétszámú, összevont, de összetartó is. Szülőházunkhoz közel volt az erdő, így szabadidőnkben azt jártuk, mintha az egy nagy vadon lenne. Brehm és Herman Ottó könyvein nőttünk fel, minden állatot ismertünk. A többi részét nem mesélem, mert ma már más a helyzet erdőn-mezőn. Iskola után teheneket is kellett őrizni, s otthon a nagy kertészkertben besegíteni. Alig emlékszem olyan napokra, amikor otthon tanulni kellett. Persze ez a mondat az általános iskolai évekre vonatkozott. A középiskola már kőkemény volt.

A középiskola elvégzése után hogyan folytatódott az életed?

Nem különösen kacifántos történet ez. A jónevű és szigorúságáról híres szombathelyi gépipari technikumban érettségiztem. Előfelvételisként Kalocsán katonáskodtam. Kibírtam, s egy kicsit felnőtté is tett. Dunaújvárosban fémszerkezetgyártó szakon végeztem, de jólment a tanulás, ezért többedmagammal átmentünk a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-tanári szakára, s ott államvizsgáztunk. A feleségemmel ezen idő alatt ismerkedtem meg, hiszen végig egy évfolyamon jártunk. Természetes dolog volt, hogy együtt kerestünk állást.

Mérnökember lettél. Hol sikerült elhelyezkedned? Milyen munkakörben dolgoztál?

Mérnök-tanárként mindketten egy évet Zalaegerszegen tanítottunk, majd Szombathelyen kaptunk lakást, s közben megszületett Csaba fiunk. Én Körmendre jártam ki a főiskolára tanítani, de az időközben megszűnt. Egy-egy évet jelentettek ezek csupán, majd a szombathelyi Savaria Szakközépiskolába kerültem, ahol majdnem négy évtizedet tanítottam. Életem legszebb évtizedei ezek, melyekre mindig szívesen emlékezem. Remek munkatársak, okos és szorgalmas diákok! Kell ennél több? A szakmai tanulmányi versenyek döntőiben mindig ott voltunk az elsők között.

Közlekedésgépészeti szakközépiskola volt, így a szamárlétrán haladva nagyon sokféle műszaki tantárgyat tanítottam. Voltam szaktanácsadó, s tíz éven át igazgató. Ezen idő alatt sikerült kollégiumot és tanműhelyeket építeni, fejleszteni. Két diplomával is gazdagodtam még, s különösen a minőségirányítási szakmérnökire vagyok büszke. Nagyon sok pedagógiai és földtani cikk, oktatási segédanyag szerzője vagyok. Az utolsó tanítási éveimben ismét azt csináltam, amiért pedagógus lettem, s ami most is hiányzik: álmaimban sokáig tanítottam még. Nyugdíjasként is aktív vagyok, de ez már más történet.

Ásványgyűjtés

Először az ásványgyűjteményről mesélj nekünk, kérlek! Hogyan kezdődött ez a szenvedélyed?

Ez egy nagyon kedves, de az életemet mégis meghatározó történet, amely a legkedvesebb tanítómhoz, Launer Tiborhoz kötődik. Bár sok „körmöst” kiosztott, mégis szerettük. Nagytudású, bohém, egyedülálló férfi volt, gyönyörű énekhanggal és örökös szórakozottsággal. Valamit mindig az albérleti szobájában hagyott. Kézenfekvő volt, hogy én ugorjak el érte, mert „belőlünk” kettő volt. Az íróasztalán volt egy csillogó nagy „kő”. Ma már tudom: kvarc, pirittel, szfalerittel, de akkor és ott nekem az volt a CSODA. Vettem a bátorságot, s én, az alsótagozatos, klottgatyás gyerek elkértem tőle. Az a mozdulat, ahogyan az osztály előtt nekem adta, az határozta meg szenvedélyes vonzódásomat az ásványokhoz. Neki köszönhetem, hogy mára egy szép múzeum tulajdonosa is lehetek.

Tehát van egy komoly ásványgyűjteményed?

A gyűjteményem valóban nagy, melynek többsége saját gyűjtés. A hetvenes évek óta gyűjtök tudatosan. A szombathelyi évek alatt alapítottam meg a Koch Sándor Ásványbarát Kört, s a tagokat csupán az ásványok szeretete és a gyűjtőszenvedély tartotta és tartja a csapatban. Tagdíj soha nem volt, s önköltséges rendszerben járunk gyűjteni. Negyedszázada indítottuk el barátaimmal a Barangolás az ásványok és kövületek birodalmában sorozatunkat, melynek során évente két alkalommal háromnapos gyűjtőútra visszük az iskolásokat. Látni kellene azt az ötven gyereket, amint felszabadultan kutatnak, mint kis tudósok. Én szervezem (ingyen) a gyűjtési programokat, mindenhova engedéllyel megyünk, előzetesen egyeztetve a bányatulajdonosokkal.

A múzeumomat egy évtizede teremtettük meg, s ebben nagy segítségemre volt a feleségem, mert ő igényes szemmel nézett mindent, a bútort, a helyiségeket. Tudta, hogy én bezsúfolnék a polcokra mindent. A múzeum kezdetektől ingyenesen látogatható, s én vagyok az „idegenvezető”. A 120 négyzetméteres kiállítótermen néha órákig tart a „séta”. Az előtérben két csillében van „szabad gyűjtés”. Igyekszem a nagyobb csoportoknál feltölteni. Sok a látogatóm, de nem bánom. Gyűjteni szép idő esetén most is járunk.

Most pedig a versírásról faggatlak. Műszaki végzettségű ember vagy, hogyan ébredt fel benned a versírás iránti vágy?

Gyermekkori szenvedélyeimet – egy kivételével – kinőttem, de volt bennem egyfajta íráskényszer. Mindent lejegyeztem már akkor, s ez a szokásom ma is él. Isten tudja, hányadik füzetemet írom már. Kezdetben a görög mítoszok neves alakjairól írtam történeteket, majd verseket. Nagyon szerettem a történelmet. Érdekes, a magyart nem. Valószínűleg a tanáraim voltak az okai ennek. Ikarosz legendáját versben, majdnem száz oldalon írtam le. Ma is emlékszem az első, gyengécske soraira.

Mikor kezdtél el verseket írni? Milyen életérzés váltotta ki belőled, hogy az érzéseidet, gondolataidat versbe foglald?

Említettem, Vasszilvágy „három költő” faluja. Együtt nőttünk fel, írogattunk, beszélgettünk és gondolatokat cserélgettünk. Elemér idősebb nálunk, őt kevésbé ismertük, mert hamar elkerült a faluból. Viszont egy-egy irodalmi est most is összehoz bennünket. Ezek a hatvanas évek voltak, s verseink általában a faluról, a barátságokról szóltak, telve pátosszal. A hetvenes évek elején „robbant” a vasi irodalmi életbe a jellegtelen című SOR, tíz fiatal vasi költő antológiája Nagy Gáspárral, Vinkó Józseffel és –szerényebbre fogva – velünk. Illusztris névsor volt!

Dedikálás Budapesten

Kik a kedvenc költőid?

Itt nehéz lenne bármit is mondanom, mert az élet reál és műszaki oldalán tevékenykedtem, s csak szabad időmben olvasgattam verseket. Már diákkoromban megvettem az Új Írást, járattam az Életünket és az Élet és Irodalmat. Azokból az időkből Nagy László az, akit gyakrabban olvasgattam. Igyekeztem sok stílussal, alkotóval megismerkedni. Sok alkotó a barátom, de az utóbbi évben A Hetedik alkotógárdája áll legközelebb hozzám.

Megkérlek, hogy mesélj a verseidről! Milyen témákról szólnak leggyakrabban a költeményeid?

A hetvenes években kizárólag szabadverseket írtam, amelyek az élet fonákságairól szóltak. Egyfajta „donkihote”-i szélmalomharc-versek voltak ezek, melyeket aztán sikerült kötetben is megjelentetni. Sok versem jelent meg napilapokban és antológiákban. Ma is gyakran írok kritikus hangvételű, de már zömében kötött verseket. A szonettformát szeretem a legjobban.

Mostanában két különleges verssorozatom olvasható. Az egyik sorozat címe a Végtelen átlóján. Az itt olvasható versek mondanivalóját valamelyik ókori bölcs, filozófus gondolatvilágát a mai korba és korra adaptálva fogalmazom meg. A másik sorozat a kedvencem. Ezek a „drágakő-szonettek”. Tudni kell ehhez, hogy minden drágakőhöz nagyon sok legenda, babona, hiedelem fűződik. Vegyük példának a rubint, hiszen talán a legizgalmasabb drágakő. A magyar népköltészet ”rubintos virága”, Balassi kedveséhez írt soraiban annak ”szép piros orcája” mind-mind a rubin bűvöletében született. A korund csoport tagja, színét a króm adja, s legszebbek a tűzpiros és zárványmentes változatok, melyeket Burmában (Ma Mianmar) bányásszák. Az egykori burmai uralkodóknak a titulusai között szerepelt a ”Rubin Ura” cím is. Egyetlen drágakő sem rendelkezik annyi hozzáfűzött legendával (és hozzá tapadt vérrel), mint a rubin. A valaha bányászott legszebb rubin a Timur-rubin, melyet Viktória királynő kapott a szikh háborúk után, s ma az angol koronaékszerek becses darabja. Nevét a Delhit kifosztó véreskezű Timurlenk után kapta, aki – hogy megszerezze -, piramist emeltetett a legyilkoltak koponyájából.

Kedves legendaként említem a csillagrubint, melyben a csillogást három jó tündér, a Hit, a Remény és a Sors tündére okozza. Régen karbunkulusnak hívták a rubint, a tűz kövének tartották, amely kitűnő hatással van a szívre, az agyra, a memóriára és a szerelemre egyaránt. Valóban gyönyörű kő. A természetben is ”ég”, én csiszolatlanul szeretem.

Madár Jánossal

Milyen gyakran lep meg a versíráshoz szükséges ihlet?

Az ihlet leginkább egyszerű inspiráció nálam, a művészi alkotások létrehozását megindító sajátos lelkiállapot nélkül. A vers megoldandó feladat, kitűzött céllal, átgondolt tartalommal. Néha talán hatni kezd, átmegyek pátoszosba, s abba is hagyom, mert nem szeretem ezt a stílust.

Hány köteted jelent meg eddig? Úgy tudom, hogy még kiadásra is várnak alkotások.

Eddig öt önálló verseskötetem jelent meg öt kiadónál, közülük az egyik, a Játékos világ gyermekverseket tartalmaz gyermekek (óvodások) illusztrációjával. Éppen a napokban zártam le ennek a második kötetét, s jövőre jelenik meg. Egy felnőtteknek szóló verseskötetem kiadónál van, s a kedvencem, a Drágakövek legendái illusztrálásra vár. A jövő évi költészet napi rendezvényen „mutatkozunk be”. Lassan félszáz antológiában szerepelek, köztük a legfrissebb az ITT-HON. A Szülőföld Kiadó adta ki, a közelmúltban volt a bemutatója, s ebben Vas megyei írók mutatkoznak be.

Tagja vagy valamelyik irodalmi körnek?

A nyolcvanas években alapítottuk a Vasvirág Irodalmi Kört, amelynek nagyon sok vasi költő volt a tagja. Valahogy az ezredfordulóra a kör lassan megszűnt, s Vasban nem is jött létre más. Sokféle körbe „kukkantottam be”, de elfoglaltságaim hosszasan időzni sehol nem engedtek. A Hetedik viszont szívemhez nőtt. Szimpatikus a hitvallásuk: „A Hetedik olyan online periodika, amely a hagyományos, nyomtatott kulturális folyóiratok egyes hagyományait kívánja követni azzal a céllal is, hogy részint nyomtatott, illetve nyomtatásra alkalmas formában is megjelenjen, részben az online tartalomtól eltérő szerkesztésben.
A Hetedik elsősorban irodalmi folyóirat, amelyben elismert és ma még kevésbé ismert, de a szerkesztők meggyőződése szerint elismerésre méltó szerzők művei kerülnek megjelentetésre. A megjelenő művek lehetnek első közlésként közreadott írások, illetve olyanok, amelyek máshol már publikálásra kerültek.” Ez a csapat remek költőkből áll. Jó érzés közéjük tartozni.

Hol szoktak megjelenni írásaid?

Nyomtatott és elektronikus oldalakon egyaránt megjelennek, nem is kívánok itt felsorolást adni, mert nem szeretném, ha reklámnak tűnne. Szeretem az elsőközlésű formát, s nem osztom meg ugyanazt a verset sok irodalmi portálon.

Vasszécsenyben élsz. Mennyi lakosa van ennek a városnak? Kérlek, mutasd be nekünk pár szóval a lakhelyedet!

Vasszécseny nem város, hanem község, közel másfélezer lakossal. A Gyöngyös-patak menti település már a római korban lakott volt. A falu melletti országút vonalában haladt egykor a Savariát és Sophianaet összekötő római út, a középkorban pedig a Via-publica Szombathely-Zalabér-Baltavár között. A Gyöngyös-patak medre vízvédelmet, a Rába folyó által feltöltött terület barna erdőtalaja jó termőföldet, dús legelőt adott az itt letelepedetteknek. Első írásos említése nyolcszáz éve elődtelepülése, Milek kapcsán történt. Milek, Császt, Lipárt és Szécseny alapjain áll ma Vasszécseny.

A lassan mögénk kerülő év volt az Emlékév. Minden hónapra jutott valamiféle komoly rendezvény. Örülök, hogy a részese lehettem. Alapvetően közéleti ember vagyok, képviselő, a helyi Kulturális Bizottság elnöke. Valószínűleg a sokirányú tevékenységemért nyertem el az idén a Magyar Kultúra Lovagja elismerést.

A Magyar Kultúra Lovagja

Tudják rólad, hogy te egy jó tollú költő vagy?

Bizonyára, hiszen a Vasszécsenyi Üzenetben rendszeresen jelennek meg verseim.

A családod hogyan támogatja a szenvedélyeidet, az ásványgyűjtést és a versírás?

Humorosan szólva „elviselik”, de tudom, büszkék is rám. Igaz, én is őrájuk, mert a fiaim igyekvőek, s a munkájuk mellett mindegyiknek van szenvedélye. Tehetségesek, akárcsak az unokáim. A feleségem meg a család szíve, motorja! Kordában tartja a szenvedélyeimet. Szerencsére.

Milyen álmaid, vágyaid vannak, amelyeket szeretnél valóra váltani?

Az ember ebben a korban az álmait már csak úgy veszi számba, hogy visszagondol az elmúlt évtizedekre, s felméri, mit tudott megvalósítani azokból. Ezen a téren nincsen szégyellnivalóm. Szeretek dolgozni, versek, ásványok és a család, illetve a község bűvkörében sokáig megmaradni.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked nagyon boldog újesztendőt. Legyen a hátralévő életed útja végig „kincsekkel” kirakva, találj, és alkoss „kincseket”!

 

VERSVÁLOGATÁS

VISSZATÉRÉS AZ ÜRES SZÜLŐI HÁZBA

Kopott kredenc, üres szenesvödör:
a feledés rozsdaként szöszmötöl.
Lyukas lavór csupán az emlékezés,
megkezdett kenyérben felejtett kés.

Visszanéznél, de itt már nincs kire:
a világ zanzásodik kicsire.
Ásít a repedt kályha. Rég kihűlt.
Elment tavaly, aki mellette ült.

Valaki néz a tegnap ablakán:
kép lehetett a falon hajdanán.
Az asztalon ott szárad a vekni,
próbálja a kopott kést feledni.

(Nemrég meghalt apám emlékére)

 

A SEMMI MÁGIÁJA
Leukipposz, az ókori görög

Fényévektől a kis földi méterig,
ahol a lét csupán kopott gönc, kabát,
érezni igazán mégis létezik:
amikor a nincs kitölti önmagát.

A parazita VAN mindig kérkedik,
ősrobbanásnak hiteti rőf sarát.
Amíg a mérhetetlent nem mérhetik,
elemében búvik meg bölcs és galád.

Semmi szegélyén él egy vén lókupás,
szívében Hellász, fejében jó tudás,
mögötte a végtelen – örök egész.

Látja, mi az, mi tovább nem osztható,
minden csoda már magában rothadó.
Hamis, csak bevonja mágikus penész.

(Műveiből nem maradt fenn SEMMI)

A Végtelen átlóján sorozatból

 

RUBIN
A Tűz köve

Ami látszatból épül, csak talmi kincs,
játszik veled, mintha volna, ami nincs.
Visz előre, aztán durván visszadob,
valódinak hitted, most fáj s izzadod.

Az idő rosszabb, mint a zárt vasbilincs,
az ajtaján csak kifele van kilincs.
Úgy nézd a rubint, akár a csillagod,
benne három tündér, fényük illan ott.

Súgják, a pompát, a vagyont ne keresd,
hamis világban is csak a jót, nemest,
mint az igazi szerelem légköre.

Saját fény nélkül minden illúzió,
csak aranyszínre festett, hiú dió,
ha nem ég szíved tűzrubin-ékköve.

A tizenkét drágakő sorozatból

 

ÍRÁSTUDAT

Más odaföntről az kis idelent,
ha termiket játszik felhő-szeszély.
Néha meg-megcibál, mint idegent,
s megsért a drótozott hazaszegély.

Az álmokon tarka lepkepóráz.
Álruhában játszanak a szavak.
Néhány csöppnyi rigó egyre nótáz,
dalukba sok szarka belekacag.

Hallgat a parttal pacsizó folyó.
Csaliként katéter lóg a csöndbe.
Zizeg a perc, mint eldobott jojó,
s plakátokat virágzik a csörte.

A fák összehúzzák árnyékukat,
a betűk feje is félrebillent.
Lelkében kutat az írástudat:
– Hol és mikor hagyhatta el Istent?

 

ÉVBÚCSÚZTATÓ AZ ALPOKALJÁN

Kalaposkőn leszáll a hó,
múlik az év, benne a jó.
Bár felhőkben Szent Vid orma,
visszanézni de jó volna.

Továbblátni a hegyeken,
az érdemtelen kegyeken,
A Remény boróka-zöldje
kell, hogy a ködöt megtörje!

Innen és túl pannon a táj,
hite könnyez, múltja, ha fáj.
Egy kőkereszt égre réved,
remélve új, boldog évet!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások