Vannak ritka és örökre feledhetetlen helyek, amelyeket látni kell legalább egyszer rövid földi életünk évei alatt. Hihetetlen tökéletességgel, szinte észrevétlenül adnak nekünk, és ugyanakkor el is vesznek tőlünk… Adnak szépséget, megnyugvást, szeretetet, fényt, intimitást, csendet, sokszor útmutatást. Elvesznek, mert aki egyszer megtapasztalta üzenetüket, ott hagyja lényének egy apró darabját, és a velünk maradt sokszor sóvárogva kutatja a hiányzó, csöppnyi részt. Ezen nagyszerűség megnyilvánulása Győr-Moson-Sopron megyében Pannonhalma.

A történelem folyamán több névváltoztatást megélt, ősidők óta lakott település, a pannonhalmi apátság után 1965-ben változtatta meg nevét Győrszentmártonról Pannonhalmára. Az apátság alapítása egészen Géza fejedelem idejéig nyúlik vissza, aki Tours-i Szent Márton (Sanctus Martinus Turonensis) tiszteletére emeltetett monostort, ahová Csehországból telepített be szerzeteseket. Célja és küldetése a kereszténység terjesztése és az európai értékek ápolása, honosítása lett. Az 1541-ben főapátsággá vált világhíres monostor a bencés szerzetesrend lakhelyéül szolgál immár 1000 esztendeje. Napjainkban is rendeltetésszerűen használja a 40 főt számláló szerzetesközösség.

A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország kiemelkedő kulturális és vallási értékű épületegyüttese, 1996-tól az UNESCO világörökség része. Lélegzetelállító, monumentális remekmű, letűnt korszakok életéről mesél minden tárgy és a természeti környezet. Építészeti stílusait tekintve az egymást követő építészeti korok jellegzetes jegyei alapján formálódott. A monostor klasszicista, a Szent Márton Bazilika gótikus stílusú, az altemplom román stílusban épült, a színpompás üvegablakokkal díszített kerengő reneszánsz korabeli stílusjegyeket mutat.

Lenyűgöző klasszicista könyvtára 400.000 kötetet tartalmaz. Itt őrzik első hazai írásos nyelvemlékünket, a Tihanyi Bencés Apátság 1055-ben keltezett alapítólevelét. Az eltelt évszázadok alatt a közösség figyelemre méltó gyűjteményekkel lett gazdagabb, többek között képtárral, kincstárral, metszettárral, régiségtárral is rendelkezik.

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium elődjét, ami már a kolostor alapításakor (996) működött, legrégebbi középszintű iskolaként tartják számon hazánkban.

A magasztos monostor közeli környezetében érdemes megtekinteni a Boldogasszony-kápolnát, a honfoglalás ezredik évfordulójára állított Millenniumi emlékművet, a tájvédelmi körzet nemrégiben átadott, ingyenesen látogatható Lombkorona Tanösvényét, a számos fa- és cserjefajjal büszkélkedő Arborétum és Gyógynövénykertet, a nyáron lilában pompázó levendulást.

Van teaház, betekinthetünk a borkészítés rejtelmeibe, a borospincében túránk végeztével kóstolni is lehet a helyben készült nedűből. A modern időkkel haladó, új technológiákat alkalmazó, mégis ősi receptúrák alapján dolgozó szerzetesközösség minőségi kézműves termékek széles választékával várja érdeklődőit az apátsági ajándékboltban.

  

A világ változásokat hozó szelei a legeldugottabb helyekre is betérnek. Igazi kihívás úgy haladni a korral, hogy közben ne veszítsünk értékeinkből. Pannonhalma spirituális, művészeti és kulturális értékeinek megóvásával követendő példaként szolgál az elkövetkező generációk számára.

 

Balogh Bea

 

Hozzászólások