,,Mi más az álom, mint annak megismerése, ami bennünk van.”
Alice Hoffman

Kérlek, mutatkozz be a magazin olvasóinak!

Padányiné Dányi Gabriella vagyok. Kazincbarcikán élek már több mint három évtizede, de ma is vidékinek vallom magam. A Szuha völgyében elterülő szépséges apró falucskában, Kurityánban töltöttem a gyermekkoromat.

Mikor ragadtad először kezedbe az ecsetet?

Iskolás éveim alatt több művészeti ágba belekóstoltam. És a pályaválasztásnál ebbe az irányba szerettem volna indulni. De nem várt élethelyzetek sorozata miatt fel kellett adnom álmomat,  és hosszú időre eldobtam az ecsetet. A színeim és a mesék világát sokáig gyermekeim nevelésében éltem meg. Több évtizeden át ruhák tervezésével és varrásával foglalkoztam, közben verseket és novellákat írtam az íróasztalfióknak. Majd az is elmaradt.

Körülbelül négy éve kezdtem el újra festeni. 2009-ben az a megtiszteltetés ért, hogy Devecsery László hatvanadik születésnapjára megjelenő verseskötetét illusztrálhattam. Hatvan vers és minden vers minden oldalához egy festmény készült. A borítót is én készítettem. Ekkor úgy éreztem, hazaérkeztem egy hosszú, fárasztó, értelmetlen útról. Hónapokig versekben éltem, és amikor megszólított egy-egy vers, a lelkem röpített, mintha szárnyam lenne és súlytalanná válnék. Szinte lebegtem fájdalom és egyéb földi érzések nélkül a vászon felett.

Az irodalom  miként, hogyan társult a festészethez?

Mindig is szerettem az irodalmat, hozzá tartozott a mindennapjaimhoz. De nem éreztem késztetést, hogy megmutassam magam egészen 2001 teléig, amikor szinte kényszert éreztem, hogy kiírjam magamból azt, ami szétfeszít és túlcsordul rajtam. A festés most is jelen van az életemben, de sokkal fontosabb lett számomra az írás. Érhet öröm vagy bánat, mindegy az élmény mikéntje, ha megfogalmazódik bennem hozzá egy vers, akkor boldogság megosztani másokkal.

Hol jelennek meg a verseid?

P. Dányi Gabriella néven jelentek meg verseim az Irodalmi Rádióban és a Kláris Irodalmi-kulturális folyóiratban. Nyitott vagyok az élet összes csodájára, és megérint mások sorsa, amit versekbe öntök, olykor képet is festek hozzájuk. De főként gyermekeknek írok, és nagyon szeretném a kicsiknek megjelentetni a verseimet, amelyekhez magam készíteném az illusztrációkat.

Kívánom, hogy váljon valóra álmod!

A láng ellobban

Két vége van, akkor miért ne égne?
Senki nem tudhatja, mikor lesz vége!
Égnie kell még, óriást lobbanni.
Pompás színekben utolsót ragyogni!

Hamu alatt izzó kormos üszök közt,
szunnyadó parázs jut kis levegőhöz!
Ellobbanó lángnak utat kell mutatni.
itt maradóknak örökséget hagyni!

Káprázzon még soká a sírók szeme.
Szép életednek, legyen üzenete!
Végtelen spirálját forgatja idő.
Voltál és vagy ma, de van-e még jövő?

Tűztáncod eljárd, mielőtt elhervad!
Létednek melegét emlékül itt hagyd!
Felizzik, szikrát szór, hűséget ígér!
Fényesen világít, gyorsan véget ér!

Hirtelen sötétség borul a tájra,
szívekben ott él örökké világa!
Égő hiány hasít a maradókba,
vakon topognak a kihűlt hamuba’.

Nagy L. Éva

Hozzászólások