Tiszaalpáron június utolsó hétvégéjén a magyar hagyományok őrzői találkozhattak. A várdombon és környékén már 15. alkalommal került megrendezésre az Ősi Magyar Szer Találkozó, ahol az országos dobkörök tagjai is bemutatkozhattak az érdeklődőknek és egymásnak.

Jurta és magyar zászló várta a vendégeket

Barcsik Edit Mária volt a rendezvény főszervezője. A Tiszaalpáron élő táltos-gyógyító a hétköznapokban is hűen őrzi elődeink életvitelét. Az alapító a szívügyének tekinti a rendezvényt, mert fontosnak tartja a hagyományaink tiszteletét és átadását a következő nemzedéknek.

Barcsik Edit Mária, a rendezvény főszervezője

Az árusok sorában megcsodálhattuk Karsai Katalin kerámikusművész munkáit, Csizóczki József bőrműves igényesen s aprólékosan kidolgozott karkötőit, hajpántjait, és ha a látogatók megéheztek volna, akkor kemencében sült kenyérlángost ehettek, melynek árát a becsület szabta meg. A gasztronómia kedvelői igazi erdélyi rétest és bográcsos szürkemarhapörköltet kóstolhattak,

Dr. Vancsura István polgármester megmyitójában kitért Tiszaalpár jelentős múltjára. Az ősidők óta lakott terület nevét már Anonymus említette a Gesta Hungaricumban. A nagyközség első embere beszédében megemlítette SZER szavunk fontosságát, hiszen rengeteg szóban mai napig megtalálható. E grammatikai kitérő után méltatta az egyre növekvő létszámú országos Szer Találkozó jelentőségét.

Barcsik Edit Mária, a tiszaalpári dobkör vezetője és Szedresi Attika, a Maghari Táltos Dobkör alapítója és vezetője

Erdinç Tunçbilek a Magyar Turán Alapítványt képviselte, és rövid köszöntőjében hangsúlyozta a török -magyar kapcsolatok jelentőségét, a Tiszaalpári Szer Találkozót „Kis Kurultáj”-nak nevezte. Az ünnepélyes megnyitó után a színpadon a Baranya megyei „Lélekzengetők” együttes dalai hangzottak az ősi várdombon, majd a doboké és a dobköröké volt a főszerep .

Dobkörök bemutatkozása

A koradélutáni órákban megérkezett Kovács László, azaz „Fehér Holló Öskü” is , a Karabaksa tanya tulajdonosa és alapítója. A bugaci táltos-gyógyító vagy baksa értékes előadást tartott őseink hitvilágáról. Megtudhattuk, hogy a magyarok mindig is egy Istent imádtak.

Kovács László, Fehér Holló Öskü

A találkozóra látogatók kipróbálhatták a parázson járást, és megnézhették a karikásostoros lovasbemutatót is. A késő esti órákban meggyújtották a Szer-Tüzet, és a két táltos, Barcsik Edit Mária, valamint Fehér Holló Öskü vezetésével elkezdődhetett a „lélekutazás”. A résztvevők elmondhatták kéréseiket, kívánságaikat, és az égre törő lángok kíséretében messzehangzó dalok éneklésével zárult az első nap a 15. Szer -Találkozón Tiszaalpáron. Akik a második napon is maradtak, azok gyönyörködhettek a Napfelkeltében a lélegzetelállító szépségű tájon.

A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket! – mondta a 10 éves Gergő, aki lelkesen gyakorolta az íjászat tudományát. Gulyás János helyi nyugdíjas lakos bocsátotta a vendégek rendelkezésére őseink híres harci eszközét.

 

Gulyás János, a helyi íjászmester                         Tiszaalpári lovaslányok

 

Szeli Sára

 

 

 

Hozzászólások