Orosz Margit sokak által ismert költő, író és pedagógus. Vajon melyik titulus áll a szívéhez közelebb? Mi a fontosabb az életében? A pályája mellett faggatjuk őt a szülőföldjéről is, amit oly nagyon szeret.

Magyar Hírlap

Kedves Margit, honnan származol? Miért hívnak téged a „Bán-völgye poétájá”-nak is?

Miskolcon születtem pedagógus-hivatalnok családban. Édesapámat hivatalnokként kisebb településekre helyezték, így gyermekkoromat a vidéki lét, a természet közelsége határozta meg. Aztán az élet hullámai engem is sodortak, s a Bán-völgye szépséges tája az oltalmat, az otthont jelenti számomra: itt élek férjemmel, két felnőtt lányunk már kirepült a családi fészekből. Bánhorvátiban, a festői szépségű település helyi iskolájában több mint négy évtizede tanítok. A Bán-völgyében élek, oktatom, nevelem a gyermekeket, alkotok, természetes hát, hogy verseimben megjelenik e táj szépsége is. Nos, úgy gondolom, ezért társították hozzám ezt az elnevezést: a Bán-völgye poétája. Ha jól emlékszem, először a Magyar Hírlapban illettek ezzel a megtisztelő jelzővel.

Mi volt a meghatározó a gyermekkorodban? Hogyan alakult az életed a középiskola után?

Könyvet, verset szerető családban nevelkedtem, s már gyermekkoromban magamba szívtam az irodalom, a költészet gyönyörűségét, elvarázsoltak a mesék. Kislánykoromban is írogattam, később egyre komolyabban foglalkoztam a versírással, ezt azonban a szűkebb családomon kívül senki sem tudta rólam. Érettségi után magyar-orosz szakos tanári diplomát szereztem, amit drámapedagógiai végzettséggel egészítettem ki. Szinte a kezdetektől a bánhorváti Kazinczy Gábor Általános Iskolában tanítok: eleinte orosz nyelvet, majd magyar nyelv és irodalmat, s pár évig drámaórákat is vezettem.

Magyartanárként mit tartottál fontosnak a pályádon? Mi a tanári ars poeticád?

„A gyermekek olyanok, mint a madarak: repülnek. Bár nem egyforma magasságokat érnek el, de képességeik szerint próbálnak repülni. A szárnyaikat pedig nem szabad letörni.”

Mélyen igaznak tartom ezeket az ismeretlen szerzőtől származó gondolatokat. Ez az én tanári ars poeticám.

Hosszú évtizedek óta vezetgetem tanítványaimat az irodalom rejtelmeibe, s próbálom velük együtt megőrizni anyanyelvünk szépségét. Irodalmi színpad, színjátszó kör, számtalan vers- és prózamondó verseny városi, megyei, országos eredményei mutatják, hogy igyekszem megszerettetni az irodalmat, ápolni az anyanyelvet a fiatalokkal, vonzóvá tenni számukra a versmondást. Fontosnak tartom a tehetségek felkarolását, de legalább ilyen súlyponti szerepet kell, hogy kapjon a felzárkóztatás is. Pedagógusként, magyartanárként igyekszem sokat tenni a kultúráért. Ez nemcsak az iskolai rendezvények szervezését, a gyermekek versenyre történő felkészítését jelenti, hanem a település rendezvényein történő aktív részvételt is. Évtizedek óta zsűritagként segítem az irodalmi szeánszok munkáját.

Mikor kezdtél el írni? Hol jelentek meg a műveid kezdetben?

A 70-es évek végén vagy inkább a 80-as évek elején jelent meg néhány írásom az Ifjúsági Magazinban, a Napjaink irodalmi lapban, illetve az Észak- Magyarország napilapban, iskolaújságokban. Aztán mára szépen megnőtt a versközlő felületek száma.

Hogyan teljesedett ki az írói-költői munkásságod? Saját köteteid is jelentek meg…

Magam is szívesen mondok verseket, részleteket irodalmi alkotásokból. Író-olvasó találkozások alkalmával saját verseim előadásával is próbálom átadni a művek üzenetét. Sok-sok antológiával, két tanulmánnyal és két verseskötettel – Tűnődés, A csend hangjai – a hátam mögött továbblépegetek a költészet rejtett sűrűjébe. Ha minden az elképzelés szerint alakul, május végén vagy június elején napvilágot lát a harmadik kötetem.

Milyen témát és formát választasz az írásaidnak?

Változatos, színes a paletta a témát és a formát illetőn is. Úgy vélem, verseimet az élet ihlette: a vidéken eltöltött évtizedek, pedagógusként a gyermekek körében átélt élmények és azok az emberek, akik ebben a környezetben élnek, a szülőföldhöz, a szűkebb hazához: pátriánkhoz való ragaszkodás, a hagyományok tisztelete. Írok a tájról, de a természet mindig valamiféle többlettartalom hordozója. Átöröklött földünkkel a múltat, történelmünket, anyanyelvünket is megörököltük. Ám folyton változó világunkban nem könnyű eligazodnunk. Mindezekről, és a szabadság utáni vágyunkról, anyanyelvünk megtartó erejéről is szólnak a kötetek versei.

Mostanában talán több közéleti témát dolgozok föl műveimben, verseim egy része filozofikus tartalom hordozója. Ám érdekes lehet, hogy szép számmal talál az olvasó gyermekverseket is köteteimben. Főleg a harmadik kötet repertoárjáról mondható ez el.

Tagja vagy több irodalmi körnek is. Melyek ezek?

Valóban több irodalmi körnek vagyok a tagja. Így: Cserhát Művész Társaság, Főnix Dala, Irodalmi Rádió, Kortárs Költők Társasága, Poet, A Hetedik…

Díjátadás

Munkásságodat sikerek, díjak kísérik. Melyik díjadra vagy a legbüszkébb?

Mint minden ember számára, nekem is jóleső érzés, ha elismerik a munkámat. Ennek számos kifejezési módja lehetséges: író-olvasó találkozások megszervezése, többszöri visszahívás ilyen alkalmakra, jótékonysági és egyéb rendezvényeken való részvétel. Ezek mind-mind visszajelzések, ahogyan az elismerések, kitüntetések is. Természetesen a kapott díjak mindegyike kedves számomra, ám a legbüszkébb a 2015-ben kapott Németh László-díjra vagyok. Hálát érzek, hogy kiválasztottak, felterjesztettek, de el kell, hogy mondjam, a kitüntetések köteleznek is: további életünkkel, munkásságunkkal is azt kell bizonyítanunk, hogy méltók vagyunk rá.

Nemcsak szülőföldeden és az interneten, de az ország sok településén is találkozhatnak veled olykor az irodalmat kedvelők…

Sokfelé elvittem már az írásaim, verseim üzenetét: író-olvasó találkozókra, mint említettem különféle rendezvényekre, rendhagyó irodalomórákra. Tartottam előadásokat irodalomtörténeti témákban középiskolákban, de megfordultam a legkisebbek; az óvodások között is.

Köteteimet nemcsak a családomnak, kollégáimnak, barátaimnak, tanítványaimnak ajánlottam: tartottak könyvbemutatót településeken, sok-sok kisebb és nagyobb városban, a fővárosban, határon túli városokban. Nagy öröm számomra, hogy a nagyvárosokba és a kisebb településekre egyaránt többször visszahívnak.

     

A családod, a munkád és az írás művészete hogyan fér el egymás mellett? Erősítik egymást?

Jól látod: család, munka, írás segítik, erősítik egymást. Motiváló, inspiráló tényezők, amelyek jól megférnek együtt. Persze szervezésen is múlik a sikere. Mindegyiket szeretem, és így teljes az életem. Kell hozzá még egy nyugodt, biztonságos családi háttér, egy férj, aki mindenben támogat.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Remélem, a könyvhétre megjelenik a harmadik kötetem – ez a legközelebbi tervem. Szeretném még sokfelé elvinni a versek szeretetét, üzenetét, anyanyelvünk szépségét. Nagy álmom még egy színes meséskönyv, ami egyben talán munkáltató könyv is lenne.

Kedves Margitka! Köszönöm szépen a bemutatkozásodat! Sokan örülnek majd annak, hogy megismerhettek. További sikeres és szép alkotómunkát kívánok neked a Montázsmagazin szerkesztősége nevében is!

Én köszönöm a jókívánságokat, a megjelenési lehetőséget, a megtisztelő érdeklődést személyem és munkásságom iránt.

 

OROSZ MARGIT VERSEI:

ITTHON VAGYOK

Nézem a Bükk lábának kapuját,
Mint tárja szélesre örömszívét.
Fogadja hazatérő, hű fiát,
Nekem is osztva bősége kegyét.
Itthon vagyok.

S a zöld reménnyel kirakott út
Vidáman kanyarogva fut tova,
Hegy alján, mint gyermek, nyugalmat nyújt
E drága völgy – hazám ölelő karja.
Itthon vagyok.

Elnézem fényekbe szőtt határát,
Mit őseink csiszoltak fényesre.
Könnyük gyöngyeinek gurulását
Bán-patak viszi Sajó medrébe.
Itthon vagyok.

Partjain pusztuló nemzedékek:
Fűzfák roncsai tétován állnak.
Példát adnak elmúlt ezer évek,
Míg dolgaink megoldásra várnak.
Itthon vagyok.

A gondjaink szűkült ablakából
Hunyorogva tekintünk jelenre.
De a táj helyettünk hangosan szól:
Ember! Tárd ki szíved szélesebbre!
Itthon vagyok.

Vidd magaddal Bán-patak hűs vize,
Vidd magaddal tiszta, szent hitemet,
Hogy virágát a bükki táj kibontsa,
Hogy jövőnk kertje legyen színesebb!
Itthon vagyok.

Szűrd át vized szűrőjén szellemed,
Hogy földed béke termője legyen,
Hogy győzni tudjon gyűlölet felett,
Ember embernek testvére legyen!
Itthon vagyok.

Csak így győzhetünk ácsorgó időn.
Közös patak a völgy ölébe tart.
Hívó hangja cseng fülünkbe kérdőn:
A szabadság madara merre tart?
Itthon vagyok?!

VAGYOK…

Vagyok a szavak morzsolója,
Ideg dúcainak tárlója,
A szenvedések szószólója,
Örömök égig kiáltója.

Vagyok tévedések halmaza,
Élek félúton megfordulva
A játékok újrajátszója,
Szabályok kínos betartója.

Vagyok a tudás szomjazója,
Anyák, gyermekek aggodalma,
Gyorsuló világ lassítója,
Csendes igazak bátorítója.

Vagyok a békének zászlaja,
Piros-fehér-zöld lobogója,
Megáradt folyó homokzsákja,
Táguló világ csodálója.

Szívek szép hangjának ritmusa,
Szétterülő zajnak fájdalma,
Károgás interpretálója,
Igazság bátor szomjazója.

Elferdített hangok hallója,
Sose járt táncok toppantója,
A lélekharang kondítója:
Jövőnkért a békejobb nyújtója.
Ember vagyok.

MAGYAR NYELV

„Nyelvében él a nemzet!”
Hiszem, hogy így lesz tovább,
hiába integetnek
szimbólumok ostobán,
internet világában
nyelvet öltenek reám.
Hosszú hangzók ékezet,
rag nélkül futnak tova,
száguldó idő nyelvünk
legyőzi, mint mostoha,
orcátlan, hitehagyott,
becstelen anya hagyja
el egyetlen gyermekét.
Magyar nyelv! Útitársunk
itthon, s idegenben,
kínok között poggyászunk,
dallá válik örömben,
szívem, szemem, szellemem,
konokságom és hitem
lelkemben, mint őrtüzet,
magyarságom meglelem.
Anyanyelvem megőrzöm!

AZ ÍGÉRETRE VÁRVA

Kibukott a nap
szürkés derengés alól.
Lusta, lomha szél
mozgatja a levelet.
Hajnal vagy alkony?
Perspektíva, emberek.
Mindegy?- Változás,
haladás iránya visz.
Neked plusz – mínusz,
neki a páratlan is páros.
Az időérzék,
mint az elme, megbomlott.
Lezárt terület,
szemétlerakás tilos!
Diszkréten szétszórt
avítt kupacok halma.
Hát, ez is a szabadság volna?
Az internet, mint
örök, hiteles forrás.
Hogy’ áll már a BUX
index? – ezt harsogják.
A tolongásban
mindez röpke horkanás.
Zajlik az élet:
emberek lelkesülve
vagy lelkesítve
élik a mindennapot.
Szól a rádió…
és kérik a tam-tamot.
„Hisz zene nélkül
mit érek én?”- keringő,
techno, gépzene,
rock and roll, cigányzene.
Bernstein dirigál.
Káoszban nem hallják tán’,
észre sem veszik?!
Egy tiszta hang jelentkezik:
Az Ígéret jött meg…
Vajon beengedik?

AKÁCFA FÉNYBEN

Aranysugárban izzik a táj,
Akácvirágnak illata száll.
Roskadó ága fürtökben hull,
Fehér ruhája vállra simul.
Hamvas zöld kontyát csend szövi át,
Aranyhajtűje fénylik haján.
Levélszoknyáját férceli szél,
Lebegve libben lába tövén.
Karcsú törzsökén fut erezet,
Madár az ágán fészket keres.
Oltalmat nyújtó akácfa ága,
Lépteidet majd ő vigyázza.

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások