Szorosabbra fűzi együttműködését a Filharmónia Magyarország NKft. és a Szeged-Csanádi Egyházmegye: Szamosi Szabolcs, az ország legnagyobb komolyzenei koncert- és fesztiválszervező cégének ügyvezető igazgatója, és Dr. Kiss-Rigó László püspök együttműködési megállapodást írt alá.


Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország NKft. ügyvezető igazgatója, egyben a Con spirito Egyházzenei Fesztivál megálmodója és létrehozója büszke arra, hogy a Filharmónia kultúraközvetítő missziójához egyre többen csatlakoznak. „Örvendetes, amikor mindkét fél örömére új együttműködés születik. Azt remélem, ez a megállapodás is ilyen lesz. Nagyon örülök, hogy a szegedi Dómban, az ország legnagyobb Angster-orgonáján kiváló muzsikusok játszanak majd különleges zenésztársakkal, igazán egyedi produkciók élményéhez juttatva a közönséget. Egyben orgonaművészként is várakozással tekintek a sorozatra. Ugyanakkor Püspök Úr kezdeményezésére a Szeged-Csanádi Egyházmegye templomai nívós programokkal gazdagodnak” – mondta az ügyvezető igazgató.

Szegeden pezsgő, komplex zenei élet folyik. A szegedi zenebarátok szinte minden műfajjal megismerkedhetnek városukban. A Filharmónia Magyarország évek óta aktív részese a zenei palettának. A Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Filharmónia Magyarország együttműködése újabb fontos mérföldkő Szeged klasszikus zenei életében. A megállapodásnak köszönhetően a Dóm csodálatos orgonáját híres hazai és külföldi művészek fogják megszólaltatni, a műsoron pedig nem csupán liturgikus darabok szerepelnek.

Az orgonabérlet több szempontból is különleges a Filharmónia Magyarország számára. A koncertsorozatot számos nem mindennapi hangszerpárosítás és az orgona – énekhang együttese is különlegessé varázsolja. Négy különleges duett, négy olyan hangverseny szerepel a bérletben, ahol a hangszerek királynője mindig újabb és újabb arcát mutatja meg.

  • Áprilisban Boldizsár László tenoristát a híres belga orgonaművész, Etienne Walhain (Tournai Notre Dame Székesegyház hivatásos orgonistája) játéka kíséri.
  • Szeptemberben Kovács Szilárd és a Virtuózok ifjú harmonikaművésze, Demeniv Mihály játékában gyönyörködhet a közönség.
  • Október elsején Szamosi Szabolcs és Pál István „Szalonna” népzenész duettje ígér izgalmas koncertélményt.
  • Karácsonykor Fassang László és Palya Bea látogat a Tisza-parti városba. A kísérletező kedvű művész és a csodálatos hangú énekesnő közös produkcióját december 27-én hallhatja a közönség.

Az orgona mesterei bérlet megvásárolható a Filharmónia Magyarország Szeged, Klauzál tér 7. szám alatt található irodájában. Bérletár: 6.900 Ft, Jegyárak: 2.400 és 2.900 Ft

Forrás: Filharmónia Magyarország Nkft.

 

Hozzászólások