Azonban úgy vélték, hogy ez egy véges világ. A távolságukat is idővel a paralellaxis nevű módszerrel sikerült meghatározni, s kiderült, hogy igen messze vannak. A legközelebbi csillagról, a Proxima Centauri (Kentaur csillagkép) is több mint 4 évig utazik a fény, mire ideér. A távcsövek segítségével az égbolton titokzatos ködöket is azonosítottak, ezekről úgy vélték, gáz és porfelhők.

1920-ra már fogalmat alkothattak a csillagászok a Tejútról. Tudták, hogy a mi Napunk is része a Tejútnak, melyben igen sok, de nem végtelenül sok csillag van, ezért aztán este természetes, hogy sötét van. Azonban akaratlanul is felmerült a kérdés, hogy mi van a Tejúton a mi galaxisunkon túl. Egyáltalán van-e rajta kívül valami más. Erre a kérdésre először Edwin Hubble tudott választ adni. Nagyon izgatták őt a ködöknek elnevezett alakzatok. (pl. Androméda köd, Magellán felhő). Elkezdte őket tanulmányozni. Éjszakáról éjszakára hatalmas teleszkópokkal vizsgálta az Androméda Ködöt.

Szerencséje volt és a sok távoli csillag között talált egy ún. Cefeida változócsillagot. Az ilyen csillagok szabályos időközönként változtatják fényüket. Alkalmasak arra, hogy segítségükkel megbecsüljük, hogy ahol vannak, milyen távol van a Földtől. A mérésből kiderült, hogy az Androméda köd jóval messzebb van, mint a Tejút átmérője, tehát valójában nem egy gázköd, hanem egy másik galaxis. Olyasmi, mint a Tejút. Ez a felfedezés óriási visszhangot váltott ki, mert egyre- másra bizonyosodott be, hogy a Tejúton kívüli halvány ködök galaxisok.

Ma úgy gondoljuk, hogy a megfigyelhető világegyetemben mintegy 100 milliárd galaxis van. Így ismételten előtérbe került Olbers paradoxona, hiszen, ha végtelen nagy az univerzum, akkor miért van sötét? Hiszen a végtelenül sok csillag minden irányban kitöltené az eget, és még ha porfelhők takarják is el őket, azokat már sugárzásuk izzásra kényszerítette volna, így világítanának. Olbers paradoxonának megoldására az ősrobbanás elmélet adott választ. E szerint ugyanis a világegyetem nem létezik öröktől fogva, hanem mintegy 13,7 milliárd évvel ezelőtt egy hihetetlenül sűrű és forró pont hirtelen bekövetkező tágulása és hűlése folyamán jött létre. E tágulás során először az energiából anyag, majd az anyagból csillagok és galaxisok jöttek létre.

Mint tudjuk, a fény terjedésének sebessége véges, így egy nagyon távoli csillag fényének még nem volt ideje arra, hogy ide érjen, túl messze van ahhoz. Erre azt mondják a csillagászok, hogy a belátható univerzum horizontján túl van. Számunkra megfigyelhetetlen. Ezért azután, bár az univerzum hatalmas, szinte nyugodtan mondhatnánk azt is, hogy végtelen, de abból mi csak egy véges részt látunk, melyben nincs annyi csillag, hogy minden irányban látszódva egyenletesen kitöltse az eget. Így éjszaka sötét van.

Garzó László
2013. november 29.

Hozzászólások