„Ha valóban el akarjuk érni, hogy a nők megerősödjenek és kivívják az egyenlőségüket, nagy álmokra van szükségünk. Nagyobb álmokra, mint amikről elhisszük, hogy teljesülhetnek.” (Eve Ensler Budapesten) A nők jogai Magyarországon – Hetven éve, 1948. november 26-án fogadta el az Országgyűlés “a nőkre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fennálló hátrányos helyzet megszüntetéséről” szóló törvényt, amely immár minden téren a férfiakkal egyenlő jogokat biztosított a nők számára.

Munkában az országgyűlés, 1947

Magyarországon a nőmozgalmak kezdetei a 18. század végére tehetők, a reformkorban jöttek létre az első gyermekjóléti intézmények. Az 1868-as népoktatási törvény után a lányok oktatása is előtérbe került, noha a számukra létrehozandó középiskoláról és érettségijükről évekig folytak a viták.

A kiegyezés utáni első magyar női középiskolát Veres Pálné alapította, ő hozta létre az Országos Nőképző Egyesületet is. A nőmozgalmak fő célja ekkor a női munkavállaló érdekvédelme, a nők oktatásának elősegítése és választójoguk megszerzésének elősegítése lett. Természetesen választójoguk biztosítása lett a fő kérdés.

„Merész” magyar nők voltak: Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, Teleki Blanka, Leövey Klára – az első magyar lánynevelde megalapítői – ők kiálltak álmaik megvalósításáért. Az ő alakjukról és szerepükről külön cikkekben számoltunk már be a Montázsmagazinban.

Az első nő a magyar törvényhozásban – Slachta Margit 1920-ban, 36 évesen, az első nőként és magánfogadalmat tett nővérként

1945 után az új társadalmi rend új értékrendet határozott meg, ezt fejezte ki az 1948:XLIII. törvény is, amely a papi hivatást kivéve lényegében minden munkakörben lehetővé tette a nők munkavállalását. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (később Nőtanács) a nők emancipációját képviselte, de leplezetlen célja volt az is, hogy a női szavazókat megnyerje a kommunista párt számára. A nővédő szervezeteket erőszakos központosítással egybeolvasztották, munkájukat ellehetetlenítették. Az új világrendben a papi hivatást kivéve lényegében minden munkakörben lehetővé vált a hölgyek munkavállalása. Az alkotmány végül csak 1949-ben rögzítette a nők egyenjogúságát, a választójogot is beleértve. Ez azonban csak propaganda volt, a gyakorlatban a nőket a kommunista rendszer tudatosan kettős nyomás alá helyezte azzal, hogy a kereső tevékenységet a háztartásban eltöltött munkaidő mellé rendelte.

A gyakorlatban a kommunista rendszer a gazdasági és foglalkoztatási struktúra radikális átalakításával a nők többségére kiterjesztette a kettős elnyomást, a kenyérkeresettel és a háztartás fenntartásával töltött munkaidő megkétszerezését. Ez lejáratta az emancipáció eszméjét, ráadásul a nemek közötti egyenlőtlenségek újratermelődtek, például a vezetői pozíciók betöltésének kérdésében.

Az államszocializmus időszakában a nők körében is szinte száz százalékos volt a foglalkoztatottság, ami lassan megkérdőjelezte a korábbi, nagyon erősen patriarchális hagyományokat. A rendszerben azonban folyamatos ellentmondás feszült az ígéretek és a valóság között, emiatt pedig az emancipációt hirdető szlogenek és az egyenlőség fantáziája egyaránt csalódottsághoz vezettek.

1980-ban a Magyar Népköztársaság is kihirdette “A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról” szóló, 1979-ben elfogadott egyezményt, amely 1981. szeptember 3-án lépett hatályba. A nőmozgalmak a rendszerváltás óta újra felerősödtek, legtöbbször a nők saját teste feletti önrendelkezés joga, az abortusztörvény, a nők elleni erőszak, a családon belüli bántalmazás, a nők nemük miatti diszkriminálása kapcsán hallatják hangjukat.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás után a nemek közötti esélyegyenlőségre vonatkozó EU normák Magyarországon is érvényesek lettek, s születtek is törvények e témakörben, a jelenlegi magyarországi helyzet azonban még korántsem megnyugtató. Közel száz év sem volt elég a teljes női emancipáció eléréséhez, még a legfejlettebb társadalmakban sem, van azonban ok az optimizmusra. „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.”

Elenor Roosevelt egyszer azt mondta: „Jobb gyertyát gyújtani, mint átkozni a sötétséget.” Sokféle javaslatot lehetne tenni, mellyel ez a helyzet változhat, de talán a legfontosabb, hogy belássuk, a Föld számos országában a nők még mindig rosszabb helyzetben vannak, mint a férfiak. Változás nem érhető el anélkül, hogy ne lennénk tisztában a tényekkel.

Forrás 

A témával kapcsolatban keressünk rá a Montázsmagazinban megjelent HÍRES MAGYAR NŐK című sorozat cikkeire, melyek – egy kivétellel –  pozitív (példa)képet adnak a nők szerepvállalásáról a magyar történelem során! Ajánlott irodalom! 🙂

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

 

Hozzászólások