Németh Alexandra Zita könyvbemutatóra készül Szécsényben. Lélektöredék című kötetével nem csak önmagának és az olvasóknak akar örömteli pillanatokat szerezni, de a könyveiből származó bevételből a balassagyarmati gyermekotthont is segíteni szeretné. Ismerkedjünk meg Alexandrával!

Kedves Alexandra! Nógrád megyéből származol, és igen fiatal vagy. Mesélj magadról részletesebben! Milyenek voltak a gyermekévek?

Szécsény egy kisváros rengeteg nevezetességgel, közvetlenül a szlovák határ mellett. Gyermekéveim nagy részét itt töltöttem. Sosem voltam úgynevezett „népszerű” lány az osztályban (bár nem is törekedtem rá soha), mégis „különcnek” éreztem magam. Már akkoriban, egész pontosan 4. osztályban rajongtam a versekért, az írásért, s bár inkább reál beállítottságúnak tartom magam, az írás egyfajta belső világot teremtett számomra. Az általános iskolában évente rendeztek iskolanapot, ami sportból és ügyességi vetélkedőkből tevődött össze. Ezek közül az egyik feladat az volt, hogy öt megadott szóból kellett egy rövidke versikét írni. Miután az első ilyen vetélkedő nagy sikerrel zárul, a további évek során folyton rám bízták ezt a feladatot a társaim és a tanáraim, ami persze nagy boldogsággal és büszkeséggel töltött el. Az iskolaválasztás közeledtével kevesebb figyelmet szenteltem az írásra, átvette helyét a tanulás és az atlétika. Rendszeresen sportoltam, többször értem el kiemelkedő helyezést. A versek teljes mértékben háttérbe szorultak egészen a középiskolai éveim kezdetéig.

Mi befolyásolta a továbbtanulásodat? Hogyan alakult ki nálad a művészetek szeretete, az irántuk való igény?

Az általános iskolát nagyon jó eredményekkel zártam. A matematika és a kémia szeretete juttatott arra a döntésre, hogy vegyészeti szakirányon szeretnék elindulni, ezért Budapestre jelentkeztem továbbtanulni az Irinyi János Környezetvédelmi és Vegyészeti Szakközépiskolába. Mivel az otthonomtól távol akartam megtalálni a saját utam, így kollégiumban laktam. Az ottani tanáraim nagyon lelkes, önzetlen és tiszteletreméltó emberek voltak.

Az első év gyorsan eltelt, mégis valami hiányzott. Nem éreztem teljesnek az életem, s bár a szakma felé továbbra is nyitott voltam, és el akartam végezni az iskolát, a családtól távol nagyon nehéz volt. Így újra elkezdtem írni, eleinte egyfajta hobby gyanánt, hogy ezáltal is kimondhassam, ami fájt, elmondhassam a bánatom, az érzéseimet, vagy épp a boldogságom pillanatait ezáltal szavakba önthessem. Ezek az évek sorsfordítóak voltak a számomra, hisz az iskolai szavalóversenyen saját írásommal indultam, majd első helyezést értem el. A tanáraim biztatására kezdtem a versekben mélyebben elmerülni.

Az évek alatt egyre többet foglalkoztam az irodalommal és más művészetekkel, a kollégiumban rendszeresen léptem fel irodalmi esteken, szavalóversenyeken, különböző műsorokban, illetve a rajban is kibontakoztattam tehetségem, egy-egy költő arcképének megfestésével. Az írás mindennapossá vált számomra, volt, hogy a tanórák alatt, vagy épp a szünetben, akár késő este jutott eszembe pár mondat, rím, majd azonnal leírtam. Percek alatt megalkottam egy 3-4 versszakos verset. A barátaim töltötték be a kritikus szerepét.

A három kislányommal

A családi életed alakulása hogyan hatott a későbbi évekre? Mit szerettél volna még elérni az életben?

A családi életem elég nehéz volt. A középiskolai éveim alatt ismerkedtem meg akkori párommal (nem tartjuk a kapcsolatot), akivel évekig együtt éltünk, majd egy csodás kislányunk született. Viszont a közös életünk nem tartott soká. Nekem terveim voltak, hisz az iskolában egy évet halasztottam, ott álltam szinte semmi nélkül, tele ambícióval, egyedül a lányommal. Miután a kapcsolatunk folyamatosan romlott, a külön utat választottuk. Hónapokkal később találkoztam a jelenlegi párommal, aki elfogadott engem és a lányom. Támogatásával és a családjaink segítségével befejeztem a tanulmányaimat esti tagozaton, majd nem sokkal ezután munkába álltam.

Borzasztó fárasztó és kimerítő volt háromműszakos munkarendben dolgozni, megfelelni a családnak, a háziasszonyi feladatok elvégzése és a párkapcsolat egyensúlyban tartása. Rettentő nehéz, mégis csodálatos időszak volt. A párom külföldön akart elhelyezkedni, míg én a főiskola felé kacsintgattam. Tudtam, hogy egyszerre a két kívánság nem teljesülhet, viszont támogatni akartam a páromat a döntésében, így én a gyerekekkel visszaköltöztem a szüleimhez, míg ő Svédországba ment dolgozni. Ma is kinn van, sajnos ritkán jár haza, de a mindkettőnk által kitűzött cél megvalósítás alatt áll. Elkezdtem az iskolát Vácon az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, tanító szakon. Boldog családi életet élünk három gyönyörű kislányunkkal.

Teljesen eltávolodtam a vegyészeti szakma irányából, de egy percig sem bánom. Az akkori célok másfelé mutatnak most, de a legbiztosabb, hogy az írás az életem része, mindig is az volt.

Párom és a három kislány

Mikor lopóztak be életedbe a versek, és mit jelentenek a számodra?

Kisiskolás koromban a kötelezően kiadott verseket szinte pillanatok alatt megtanultam. Imádtam a dallamosságukat, a különböző rímeket. Később megpróbáltam magam összerakni egy-egy kis versszakot, majd annyira megtetszett, hogy szinte minden nap írtam pár sort egy külön erre a célra szánt kis füzetbe.

Eleinte csupán hobby volt az írás, majd később az életem része lett. A mindennapok nehézségei, a környezetváltozás, a magány egyre jobban eluralkodott a lelkemben, és nem volt senki, akivel megoszthattam volna. A gondolataim, érzéseim, Amikor csak lehetett, papírra vetettem a gondolataimat, érzéseimet, a szerelmet, a szeretetet, s így a boldog pillanatok mind megtestesültek a sorok között. A versek számomra támaszok, egyfajta lelki megnyugvás. A szívem és lelkem egy darabja minden írásomban ott van mélyen a sorok között elrejtve.

Kik a kedvenc költőid?

Nagy hatással volt rám Ady Endre, Kosztolányi Dezső, József Attila, Petőfi Sándor, majd a későbbiekben rengeteget olvastam Kaffka Margit, Babits Mihály és Csokonai verseit.

Hol jelentek, jelennek meg a verseid?

2017 szeptembere óta publikálok a Poet.hu-n. 2017 októbere óta a Héttorony Magazinban megjelent 10 versem (Ha esőcsepp lehetnék, A néma zongora, Mostohám, Itt születtem, Színfalak, Gyászol az Ősz, Kicsiny virág keresztje, Az ajtón túl, Tintaszív, Haza kell térned!) A Litera-túra Irodalmi és Művészeti Magazinban is megjelent (2017. novemberben és szeptemberben) ezidáig 4 versem: Nincs válasz, Színfalak, Mostohám, Itt születtem). Továbbra is várják friss írásaimat.

2017-ben önálló verses köteted is megjelent Lélektöredék címmel. Hogyan mutatnád be első könyvedet?

A kötetben szereplő versek 2017 nyarán születtek (június-szeptember vége), szinte minden nap írtam egy-egy gondolatot, amik főleg a szerelemről, a családról, a vágyakról és az elmúlásról szólnak. Amit talán kiemelnék, mert számomra nagy jelentőséggel bír, az az, hogy mindegyik írásomban megfigyelhető a reménysugár, az az apró szikra, hogy a rossz sosem tart örökké.

A kötetben szereplő versek felidézik az olvasóban (reményeim szerint) a régi emlékeket, hogy milyen is volt az első szerelem, legyen az tiltott vagy reménytelen, vagy milyen az első csók íze, de a fontosabb események is, mint például milyen érzés, ha szülővé válunk, milyen fontos a család. Vagy épp a kellemetlen emlékek feldolgozásában nyújt egy-egy írás segítséget, hisz egy szerettünk elvesztése sosem könnyű. A pillanatot mindig meg kell élnünk, hisz sosem tudhatjuk, mikor jön el az a perc, ahonnan nincs visszaút, s az emlékeink az egyetlenek, amik örökké a miénk maradnak, legyen az jó vagy rossz.

Mesélj a jótékonysággal egybekötött könyvbemutatóról, kérlek! Kiket hívsz, vársz ide?

Egy nagy célt tűztem ki magam elé azzal, hogy (a Gyémántfelhő Kiadó gondozásában) megjelenő kötet ne csupán egy álom megvalósulása lehessen, sokkal inkább szimbóluma, eszköze a segítő szándékomnak. A balassagyarmati gyermekotthonban számos olyan gyermek vagy nehéz sorsú édesanya él, akik szenvedését átérzem, hisz magam is tapasztaltam egykor. Tudom, hogy a nehéz helyzetben lévők hangját nem hallják az emberek (tisztelet a kivételnek), hisz olyan világban élünk, ahol a magunk élete előbbre való, s a monoton napok elmossák a személyiség határait, ezáltal az empátia is elhalványodik.

Éltem nehéz helyzetben, voltam olyan élethelyzetben, amit senkinek sem kívánok, bár azt nem állítom, hogy bölcs vagyok vagy nagyon tapasztalt, de azt tudom, hogy a mélyből szörnyen nehéz felkapaszkodni és fenn maradni. Legfőképp egy gyermeknek. Szerettem volna, ha a kötet létrejötte ne csak az én álmom legyen, hanem azoké a gyerekeké, édesanyáké, betegeké, dolgozóké is, akik ott élnek, munkálkodnak, hogy lássák és tudják, nincsenek egyedül.

A bemutató egy kötetlen beszélgetés keretében zajlik Szécsényben, a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban 2018. január 26-án, pénteken, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

A kötet megvásárolható a Líra Könyváruházakban, az interneten (E-mag), a Gyémántfelhő Kiadó webshopjában. Aki szeretné támogatni adomány formájában is a gyermekotthont, azok számára is van lehetőség: Remény a Reménysugár Egyesített Szociális Intézmény Gondozottjaiért Alapítvány. Számlaszám: 11741017-20029432-00000000)

Bizonyára vannak terveid a jövőt illetően. Milyen szakmai, művészi, magánéleti álmokat dédelgetsz magadban?

Nos, nagy terveim nincsenek a közeljövőt illetően, de abban biztos vagyok, hogy a főiskolai tanulmányaim befejeztével szeretnék mielőbb munkába állni! Az a célom, hogy a gyerkőcök is megtapasztalhassák a versek csodáit, kifejezésmódjait általam, ahogy azt velem is megtanították tisztelt mentoraim. A versek mindig is az életem részei lesznek, az írás számomra olyan, mint a levegő, nélkülözhetetlen.

Kedves Alexandra! Sok sikert kívánok a könyvbemutatódhoz, a családi életedhez, és remélem, hogy az önzetlen jótékonykodásod eléri célját, s a jövőben is folytatódik!

 

 

 

Németh Alexandra verses kötetéből

Mostohám

Vásott létem oly mostoha
fénye szelencébe zárva vár,
mint a zöldellő moha
mi a dél árnyékában sose jár.
Ott perzselő a hazug szó
mára felszíne csupasz, kopár
s bár ragyogó a szűzi hó,
többé nem kelt fel csókkal a nyár.
Mindhiába tartom orcám
még úgy éget rőt keze nyoma,
vértől ittas rozsda szállt rám
azon nevet feslett alkonya,
mígnem felragyog csillagom,
melenget kegyes mosolya,
szívébe fogadja arcom
s nem lesz többé létem mostoha.

 

Az első hó…

A Nap már kikukucskál a dombok felett
játszi’ fényét a világban „magamutogat”
s míg a rejtekibe zúzmarát ültetett
onnét a konok szélnek vígan dúdolgat.

Selyem paplaniból szorgosan kirázza
a pihe jégcsap szirmokat- könnyed ringatóz-
csillám szoknyáját ottan szótlan fodrozza
s majdan lent a megfáradt vidékben megmártóz.

Felöltötte lágy köntösét a Rónaság
elcsendesül tar fák alant a kúszó folyam,
kristályos ékben pompáz már a fenyőág
s én ott várom, hogy angyalom fehérbe fonjam.

 

Bár volnék…

Bár volnék szelídje a Kéknek,
úgy látnám, hogy nyúlnak a büszke bércek
míg simítják a napsugarak
s alant a völgyben némán bóbiskolnak.
Lennék pajtása játszi’ szélnek
kinek szárnyain az ősök regélnek
sóhajától vizek gyűrűznek
s lágy cifrái a parton szétterülnek.
Lennék pír őszi alkonyon
megpihennék szótlan, messzi dombokon,
hol a Remény fényedből fakad,
bár lehetnék egyszer igazán szabad.

 

Kicsiny virág keresztje

Büszke szálon harmat libben
mosdik abban kicsiny virág,
könnyet hullat, meg se rebben,
ontja keservét a világ.

Leple alant hajló fonák
gyönge szárból elkorcsosul,
kacagnak a kék violák
fásult szirma miként búsul.

Léptektől zeng a gyalogút
reszket a föld is mi hozza,
leányka szőtt ott koszorút,
szellő hullámit fodrozza.

Dúdol halkan szép siratót
cseppjét ontja a szembogár,
húzván rá a víztakarót
felcsillan egy reménysugár.

Leszakítva bús virágot
majdan koszorúba fűzi,
ékesíti üres halmot,
hol a lány keresztre tűzi.

 

Nincs válasz

Elnyomnak rőt reggelek percei
lassan tépdesik vásott húsom
míg ujjbegyeim nyomától
porlik a klaviatúra.
Hívogató szava cseng a mélyben
-csak gyere, üss, csak egyre-
kattognak ottan
kopognak egyre fejemben
összezavarodtam
mint az unott gondolatok
mikor várok reád de minek
porladsz te is ahogy a lenyomat
e sántuló négyzetrácson
miközben várod a válaszom.

 

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások