A nyár folyamán az egyik táborban, ahol megfordultam, volt egy kiírás, ami nagyon szíven ütött. A mondat így szólt: „Adj esélyt, hogy megszólítsalak!” Elgondolkodtató: Adok-e esélyt az Istennek, hogy engem megszólíthasson? Észreveszem-e, eljutnak-e a szívemig azok a célok, amelyeket bennem teremtett, amit közvetíteni akar felém? Tudok-e szeretni másokat?

A másik gondolat, hogy az osztálytársaknak, az iskolatársaknak, a tanároknak, a nővéreknek, az atyáknak adok-e esélyt, hogy megszólítsanak. Én magam alkalmas vagyok-e arra, hogy másokat megszólítsak? Hogy megérezzék: „Te fontosabb vagy nekem annál, minthogy nekem igazam legyen.” Vegyük észre, hogy nem szeretni annyi, mint elmulasztani az élet értelmét!

Vajon milyen istenkép él a fiataljainkban? Nagyon sok középiskolás úgy gondol Istenre, hogy az csak valamifajta kozmikus ünneprontó, aki megpróbálja elvenni, elrontani a szórakozásunkat, és rossz lelkiismeretet ültet el bennünk. Máskor mintha úgy látnánk Istent, hogy fogja a fejét, és azt mondja: „Ezt nagyon elszúrtam! Rossznak teremtettem az embert?!”

Isten azonban nem így cselekszik! A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „…és látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt”. Nemcsak jó, hanem lenyűgözően jó. Megtöltötte a világot egyedi, pótolhatatlan, megismételhetetlen emberekkel, akiket mind-mind végtelenül szeret, akikkel meg akarja osztani életét, mert határtalanul szeret minden embert.

Akkor bizonytalanodunk el, ha elvesztjük a szoros kapcsolatot Istennel, ahogy Zelk Zoltán: Hajolj fölém című versében fogalmazza meg:

Hajolj fölém, bárhol vagy is,
mert ha egy pillanatra is
elveszítem az arcod,
elveszítem az arcom.
Hajolj fölém, mert nincsen arcom,
ha nem hajol fölém az arcod.

Hajolj fölém, ha alszol is,
akkor is hajoljál fölém!
hajolj fölém, mert nincsen arcom,
mert már csak arcod visszfénye az arcom.

Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”- (Szent Máté evangéliumából).

Véssük elménkbe örökre: „Adj esélyt, hogy megszólítsalak!” Adj esélyt az Istennek, hogy megszólíthasson, hogy arcának fénye megjelenjed az arcodon! Engedd meg, hogy egy másik ember – szüleid, tanáraid, osztálytársaid – arcán keresztül megszólítson!

Pilinszky János írja le többször: „Rettenetes, hogy a tényektől sose tudhatjuk meg a valóságot.” Veszélyesnek tartom, hogy a tények özöne eltakarja előlünk a valóságot. Kérjük a Szentlelket, hogy világosítson meg bennünket. Legyünk nyitottak mások felé, hogy megszólíthatóak legyünk, és mi is figyelhessünk embertársainkra! 

 

Görbe László piarista

Elhangzott a Kecskeméti Televízió Örömhír című műsorában 2018. augusztus 13-án. ITT meghallgatható.

 

 

Hozzászólások