Igazi, tüke (tőzsgyökeres pécsi -a szerk.) ajándékbolt és kávézó is lesz abban az új, komplex szolgáltatásokat nyújtó turisztikai központban, ami csütörtökön nyílik a Széchenyi téren, a volt ABCD könyváruház helyén.

Pecs_Pont

 

Régóta gondolkodtunk egy olyan, igazi pécsi turisztikai központban, ami túlmutat a szokásos kínálaton és nem csak a turistáknak lehet vonzó, emellett pedig megvan benne az a plusz is, ami Pécs sajátja. Amikor megüresedett az ABCD, éreztük, hogy megvan a hely – mondja Páva Zsolt.

 

Pécs polgármestere közölte, a részletekkel és működtetéssel a Zsolnay Örökségkezelőt bízták meg, a cég pedig közel 1 éves előkészítő munka után a napokban meg is nyitja a különleges központot, ami a Pécs Pont nevet kapta és a hét minden napján nyitva lesz majd. Ide költözik az eddig a Széchenyi tér 7. szám alatt működő Tourinform Iroda, a turisztikai szolgáltatást az Irány Pécs Turisztikai Nonprofit Kft. tíz munkatársa látja el.

 

Pécs számára nagyon fontosak a turisták, az irodát pedig úgy alakítottuk ki, hogy minél többen megismerhessék Pécset, a város értékeit, érdekességeit. A szuvenírboltban igényes, pécsi ajándékokat árulnak majd, amelyek képesek közvetíteni Pécs identitását és a távol élők számára is ízelítőt adnak a város szellemiségéből – hangsúlyozta Páva Zsolt.

 

Kapható majd – egyebek mellett – egyedi pécsi póló, sapka, esernyő, kulcstartó, falióra, toll, képeslap, hűtőmágnes, kitűző és jegyzetfüzet, de itt debütál az a Pécs szimbólumát megjelenítő plüss bika is, amely vélhetően sok gyermek kedvence lesz.

A Pécs Pont arculata is egyedülálló, tükrözi a város modern képző- és iparművészeti hagyományait, a Zsolnay-tradíciót és Victor Vasarely szellemiségét is.

Forrás: ZsÖK

Hozzászólások