Különleges élményben lehet része azoknak, akik a napokban az Allee Bevásárlóközpontban járnak. A Müpa ugyanis egy olyan teljesen egyedi, interaktív zenedobozt készített, amely miniatűr másához hasonlóan különböző dallamokat játszik le, jelen esetben a vállalkozó kedvű látogatók segítségével.

Mupa_hangjatek_Sena_Dagadu_c_Palyi_Zsofia

A Müpa a kezdetek óta kiemelten fontosnak tartja, hogy programkínálatában minden korosztály megtalálja a számára legvonzóbb eseményt. Éppen ezért az intézmény folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel a fiatalabbak érdeklődését is még inkább fel tudja kelteni. A tavalyi évben a Sziget fesztiválon egy különleges cirkuszi eszközön „lóghattak” a fiatalok, karácsonykor pedig az épület előtti jégpályán korcsolyázhattak a látogatók.

 

„A Müpa Hangjáték remek alkalom arra, hogy megmutassuk a művészet játékosabb oldalát is. Ahogy ebben az egyedülálló és óriási zenegépben, a Müpában is tökéletesen megfér egymás mellett Liszt és az Irie Maffia zenéje” – tette hozzá Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

 

Közel egy év fejlesztése kellett ahhoz, hogy a Saatchi & Saatchi Budapest ötlete alapján a Medence Csoport alkotói beszerezzék a megfelelő eszközöket és anyagokat, és kifejlesszék a szükséges mechanizmusokat, amely egy ilyen zenegép működéséhez szükséges. A Müpa Hangjáték hasonlít a klasszikus zenedobozokhoz: a vállalkozó kedvű látogató egy óriási mókuskerékben gyalogolva tudja megszólaltatni az előtte kiválasztott dallamot, amely a parányi hangzófésűk és a kézzel lyuggatott dallamponyva segítségével csendül fel.

Mupa_Hangjatek_02_c_Palyi_Zsofia

A dallamok sokszínűsége tükrözi a Müpa programkínálatának változatosságát is. Liszt 2. Magyar rapszódiája és Csajkovszkij Diótörője részletei mellett a Vuk és a Harry Potter zenéjének, vagy éppen a Halott Pénz és az Irie Maffia egy-egy slágerének 30 másodperces kivonatát is választhatja a vendég.

A Müpa Hangjáték szombaton 10-től 21 óráig, egyéb napokon 12-től 21 óráig szórakoztatja a látogatókat az Allee bevásárlóközpontban, november 17-ig.

 

További információk

A Müpa Hangjáték facebook eseménye

Hozzászólások