Úgy gondolom, nagyon sok költő álma az, hogy egyszer megírja azt a ,,nagy verset”, amit évtizedek múltán sem felednek el. Muhi Jánosnak ez sikerült! A költemény címe: Mesélj, apu! Nem vagyok hivatott arra, hogy mint irodalmi alkotást értékeljem, de biztos vagyok benne, hogy ezt a verset már sokan ismerik világszerte, amerre csak kedves a magyar szó.

Ami a legszebb benne, hogy nem egy irodalmár írta, hanem egy férfi-női fodrász. Erről Varga Mihálynak, a Forrás folyóirat egykori főszerkesztőjének a szavai jutnak eszembe.

„Nem szeretem a hivatásos írókat! Említhetünk példákat az amatőrre: Zola gyógyszerész, Csehov szintén, Német László tanár és orvos, Tolsztoj földbirtokos, Berzsenyi gazdálkodó, Ady újságíró és a többi. Az a tény, hogy közben írók, költők voltak, az fontos ugyan, de szinte mellékes. Az a lényeg, hogy azok voltak, akik voltak.”

Hát, valahogy így… Ismerjük meg hát János életét, gyermekkorától egészen napjainkig. Kedves János, tiéd a szó. Édesapád elvesztése milyen lelki sérüléseket okozott számodra?

Sajnos, az édesapámmal megszakadt a kapcsolatom. Eléggé későn, első osztályos koromban ismertem csak meg. Egy darabig szinte minden szünetben voltam nála Nagykőrösön! Ezek azért kellemes emlékek.

Aztán kimaradt jó pár év. 17 évesen meglátogattam. A lázadó korszakomat éltem akkor. Hosszú haj, fülbevaló, szakadt farmer, weskó csizma. Nem igazán örült nekem. Ő egy köztiszteletben álló ember volt a városban, szerintem szégyellt. Ezt én is éreztem.

Utána úgy gondoltam, ha ő nem kíváncsi rám, akkor én sem keresem többet. Sajnos már lehetőségünk sincs megbeszélni a dolgokat. Talán majd az égi kávéházban újra le tudunk ülni egymással.

Ki próbálta veled feledtetni az árvaság érzését?

Sosem tudta igazán senki és semmi pótolni azt, hogy apa nélkül, férfi példakép nélkül kellett felnőnöm.

Hogyan jött a szakmaválasztás ötlete? Miért nem tanultál tovább?

Igazából nem volt tudatos választás, hiszen honnan tudná egy 13-14 éves gyerek, hogy mi szeretne lenni? Az iskola sohasem érdekelt igazán. Bulinak tartottam. Csak a barátok és a lányok miatt szerettem. Bár a humán tárgyak érdekeltek. Szerettem olvasni, főleg regényeket. 15 évesen kerültem bele a zenei életbe. Elkezdtem roadolni az iskola mellett. Aztán 17 évesen énekelni kezdtem egy Galaxis nevű zenekarban. Nem is gondolkoztam azon, hogy tovább kellene tanulnom. Olyan szabad életet éltem, ami a többségnek csak álom maradt.

Eljött a családalapítás ideje. Házasságodból született egy fiúgyermeked. Úgy tudom, te nevelted a fiadat.

A fiam ma már felnőtt, önálló ember. 14 éves korától egyedül neveltem. Kétszer próbálkoztam a házassággal. Az elsőből én léptem ki, a másodiknál engem hagytak ott 17 év után. Az elsőből nem született gyermekem.

A zene mikor ejtett rabul?

Mindig kórustag voltam az iskolában, de a komolyzene nem érintett meg igazán. Csak a lányok miatt mentem. Ìgy jó buli volt. Mindig mondták, hogy jó hangom van. 17 évesen néha a Beatrice zenekar koncertjein felléptem velük egy-egy szám erejéig. Itt látott meg a Galaxisból a basszeros srác, és megkérdezte, lenne-e kedvem beszállni a zenekarba énekelni. Hát persze, hogy volt. Sokat játszottunk a Ricsével, de játszottunk a Generál, a Skorpió, Korál, Color és a Tűzkerék előtt is. Rövid időn belül eléggé népszerű és ismert lett a zenekar. Szerencsésnek érzem magam, hogy felléphettem olyan kultikus helyeken, mint a Budai ifipark, a Lőrinczi ifipark és a nagy kultúrházakban, mint a Ganz, a Csepeli melós, a Danúvia stb. Mindenhol teltházak voltak. Óriási bulik szerveződtek szenzációs zenei élettel.

Mióta írsz verseket? Komolyabban mikor kezdtél el foglalkozni az írással?

Tulajdonképpen már általános iskolában írogattam, de ezek az írások sajnos elkallódtak. Aztán én írtam a dalszövegeket a zenekarban. Igazából akkor kezdtem el újra verseket írni, amikor ketten maradtunk a fiammal. 2004-ben. Persze eléggé termékeny voltam, hiszen legalább 20 évet kellett kiírnom magamból.

Jelent már meg könyved?

Igen. 2014-ben jelent meg az első könyvem Sebkönyv címmel, CD-melléklettel. Az ötlet Peck Laci barátomtól származik, akinek elsőként mutattam meg a verseimet. Ő lett a könyv illusztrátora, és a borítót is ő rajzolta! Dobó Ferenc szerkesztette össze, mint tipográfus. A verseket a CD-n Lőrincz Viktor barátom zenésítette meg, és az egyiket ő is énekli (Vegyétek le rólam az átkot!). Peck Laci kettőt énekel (Hiába mondták, Elhiszed-e még?).

Egyet pedig én, a Csavargót, lévén ez egy Galaxis-dal, bár Viktor kicsit ehhez is hozzátette a maga stílusát, de az eredeti alap megmaradt. Jobb lett! Valamint Kárpáti Levente színművész barátunk szavalt el öt verset.

Ki a kedvenc íród, költőd?

A legnagyobb hatással József Attila és Pilinszky János volt rám. De szeretem Ady, Arany, Petőfi, Radnóti költészetét is. Hosszú lenne felsorolni.

Mesélj arról a sikerversről, amely valamelyik nap már a TV műsorában is hallható volt egy roppant kedves és tehetséges kislány előadásában. Neked hogy tetszett? Milyen érzés volt hallani?

Számomra a mai napig hihetetlen és felfoghatatlan, hogy milyen sikert, milyen pályát futott be ez a vers. Kezdve a többszázezres Facebook megosztástól… Immár rendszeresen mondják szavalóversenyeken, iskolákban, sőt óvodákban is. Amikor Levente előadásában hallottam először a verseimet, nagyon furcsa volt. Más szájából hallani a saját gondolataimat az ő értelmezésükben! De természetesen csodálatos és megtisztelő érzés.

Hogyan jött a gondolat, hogy megírd ezt a verset? Arra gondoltam először, hogy bizonyára kicsi gyermeked van, és afféle gyermekszáj vers ez. De azt mondod, hogy szinte felnőtt a fiad.

Nekem reggel jönnek a gondolatok. Ilyenkor leírom azt a pár sort vagy versszakot. Aztán az forog a fejemben napközben is, majd ha van időm, leülök és megírom. Egyszerűen csak jönnek egymás után a sorok. Így történt ez a „Mesélj, apu!-val is. Az első versszak reggel jött, aztán arra gondoltam, hogy a gyerekek amúgy is tudnak elég érdekes és meglepő dolgokat kérdezni, miért ne írhatnám le úgy, hogy egy gyermek kérdezgeti az édesapját.

Gondoltad volna, hogy ilyen sikere lesz ennek a versnek? Szerinted minek köszönhető?

Egyáltalán nem gondoltam! Meg is lepődtünk rendesen, amikor elkezdett terjedni az interneten. Hogy minek köszönhető? Talán annak, hogy mindenkinek van vagy volt apukája, és lehet, hogy akkor nem tehette fel ezeket a kérdéseket valamilyen okból. Ez egy időtlen vers lett, ami mindig aktuális marad. Lehet, hogy ezért.

Mit szólnak a kuncsaftjaid? Tudják, hogy népszerű költő lettél?

A vendégeim nagy része tudja, hogy írok, és örülnek neki. Azt is tudják, hogy régen zenéltem. Mindig kérdezik, mikor lesz meg a második könyv? Ez már csak pénz kérdése, de sajnos nem könnyű szponzort szerezni.

Kedves János, nagyon köszönöm ezt az őszinte beszélgetést. Kívánok neked erőt, egészséget, és még számtalan ihletett pillanatot. Ha már a sors oly sok mindent elvett tőled, kívánom, hogy kárpótoljon téged a versírás csodálatos áldásával.

Én köszönöm a megtisztelő felkérést.

 

Mesélj, apu!

Mesélj nekem, apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz, apu
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik,
Akkor az fáj nekem?

Vannak-e, apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.

 

Ugye, elviszel innen?

Ugye, elviszel innen,
Ha már itt nem jó nekem?
Mikor elfáraszt végleg
Az örökös küzdelem.
Mikor társtalanul ér majd
Minden hajnal.
Mikor nem öröm már
Se éjjel, se nappal.

Mikor már nem használ
Semmilyen vigasz.
Mikor nincs érzelem
S a szerelem sem igaz.
Mikor már elhiszem,
Hogy nincs már itt helyem.
Mikor már nem hisz
Senkinek a szívem.

Amikor elhiszem,
Hogy én vagyok a rossz.
Mikor a lelkemben
Érzem a gonoszt.
Amikor mindegy,
Hogy mi vár még rám.
Amikor úgy érzem,
Hogy nincsen már hazám.

Mikor a félelmem
Elnyom minden érzést.
Mikor már nem áll el
A szívemben a vérzés.
Amikor itt már
Nem ember az ember.
Ugye, elviszel majd
Utoljára egyszer.

Oda, ahol talán
Én is boldog leszek.
S felszárítod végleg
A keserű könnyeket.
Hol nem vár több fájdalom
És árulás rám.
Ugye elviszel innen,
És vigyázol majd rám?

 

Rohanó idő

Úgy rohan az idő.
Karmait arcomba mélyesztve
Szánt barázdákat,
S egyre távolabb sodorja
Tőlem a csodákat.
Miért ily hosszú ez vajon?
Már kevés az öröm,
És túl sok a szánalom.

Minden nappal a jövő csökken,
S a múlt hossza egyre nő.
Az emlékek felnagyulnak,
Ahogy rohan az idő.

Már nem fontos, mi lesz holnap.
Hisz tervek sincsenek.
Egyre többször fátyolosak
A sokat látott szemek.

A barátok úgy tűnnek el,
Pedig tegnap még fogtuk a kezük.
A sors nagy levegőt véve
Fújta el életük.

Úgy rohan az idő,
Mondd el, mi szíved nyomja!
Amíg itt van, kinek szánod,
És addig, amíg hallja.

Hisz néha oly rövid ez.
Egy pillanat, és véget ér.
Már csak a régi képek fénye,
Mi szívünkben tovább él.

 

Mikor kihűl minden

Amikor kihűl minden
S jégbe fagy a világ.
Mikor a csend sincs,
És fázik a vágy.
Csak szeretni akartam.
Vajon miért nem lehet?
Talán bennem a hiba,
Hogy sohasem nyerek?

A tűz bennem,
Mi nemrég még lobogott,
Átégetett mindent,
És csak parazsat hagyott.
Remegő szívemben
Új sebet hagy az átok.
És én balga
Újra megbocsátok.

Mikor kihűl bennem minden,
Jeget lehel rám a magány.
Én nem így akartam.
De a sorsomban ez áll.
Mikor megfagy minden
Körülöttem,
Éhező lelkem
Elmaradt mögöttem.

S a félelem újra átölel.
És tudom, hogy többé,
Nem enged el.
Legyen így!
Fagyasszon fájdalom.
A könny is megfagy
Meggyötört arcomon.
Nincs, ki melegítsen,

Egyedül vagyok.
Hamvadó parázzsal
Én is megfagyok.
Kihűl bennem
Az utolsó remény.
És vele együtt
Kihűlök én!

 

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások