“Nagy öröm számomra, hogy egy újabb korosztály számára mutathatom meg, hogy milyen az a műfaj, amely évtizedeken át éltethet egy táncost” (Román Sándor). Az ExperiDance Akadémia 2016 őszén átadott új épületében Román Sándor – az ExperiDance Produkció tulajdonosa, művészeti vezetője, koreográfusa és Szakály György – a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora,  május 8-án egy családias hangulatú sajtóbeszélgetésen jelentették be fúziójukat, melyet a profi színházi táncosképzés okán hoztak létre.

A beszélgetés során mindkettőjük életpályáját megismerhettük, az első balettóráktól az elköteleződésen át, a profi táncos karrierig, élő példaként szolgálva a következő táncosgenerációk számára. Elmondták, hogy nagy igény van a profi színházi táncosokra mind a magyarországi, mind pedig a világ színpadain, s így végzőseiknek biztosított a jól megfizetett előadóművészi állás itthon és külföldön egyaránt.

 

 

Új,  színházi táncművész képzést indít szeptembertől a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE), melyre május 15-ig várja a 14 – 16 éves jelentkezőket.

A profi színházi táncművészek oktatása az intézmény korábban akkreditált képzésén alapul és az ExperiDance Társulattal szoros együttműködésben valósul meg. Román Sándor, a tánctársulat alapítója a speciális szaktudás iránti igény megnövekedése miatt kezdeményezte a szakirány elindítását és részt vett annak előkészítésében is.
A Magyar Táncművészeti Egyetem majdnem hetvenéves történetében – az intézmény jogelődje, az egykori Balettintézet 1950-ben alakult – először indít színházi táncművész képzést, melyben kiemelt szerepet kap a színészi játék és az ének oktatása is. Az ötéves egyetemi időszak első két éve az előkészítést szolgálja, ezt követik a három évig tartó alapszintű felsőfokú tanulmányok, amit koncert vizsga zár.

Az új szakirányra 24 főt várnak az egész ország területéről, az alkalmassági vizsga május 20-án lesz az MTE Columbus utcai campusán (Columbus u. 87-89. ). 

A felvételi részletei

Magyar Táncművészeti Egyetem

Az 1950-ben alapított 67 éves intézmény Balettintézet néven az Operaházzal szemben, a Drechsler Palotában kezdte meg működését elsősorban azzal a céllal, hogy az orosz Vaganova-technikára alapozva utánpótlást biztosítson az Operaház balett társulata számán. Jelenleg a művészképző alapszakon {klasszikus balett, néptánc, moderntánc) több mint kétszáz növendék tanul. Az intézmény oktatási tevékenységének másik pillére a táncpedagógusok, táncos és próbavezető koreográfusok, valamint táncelméleti és kutatási szakemberek képzése. Ezeken a felsőoktatási szakokon több mint 400-an tanulnak. Az oktatók száma 200 fő fölötti, 38 a szakoktató művésztanár. A főiskola mintegy százfős kollégiumban biztosítja a növendékek és hallgatók bentlakásos elhelyezését. Az MTE nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a külföldi hallgatók aránya magas, évente  mintegy 30 fő. A főleg klasszikus balett szakirányon tanulók Japánból, a skandináv országokból, Ausztráliából, Szlovéniából, Olaszországból érkeznek.

 

Román Sándornak az ExperiDance Társulattal világszerte ismertté vált koreográfusának szívügye a táncosok magas szintű képzése, amit saját társulatának utánpótlás oktatási programja is bizonyít.

“A színházi táncművészet egy olyan szakma, mely sokrétűségéből fakadóan folyamatosan új kihívások elé állítja az előadót, aki ezerféle arcát mutathatja meg ezáltal. A kisebb gyerekek számára létrehozott ExperiDance Táncakadémia, valamint a most meghirdetett egyetemi képzés azt a meggyőződésemet szolgálja, miszerint rendkívül fontos megteremteni azokat a lehetőséget, amelyek esélyt adnak a tehetséges, magyar fiataloknak, hogy a táncot választhassák hivatásuknak.”

 

A sajtóbeszélgetés után az ExperiDance Akadémia épületének táncosüzenetű folyosóin keresztül néhány próbatermébe is betekinthettünk, miközben érkeztek a tanítványok a délutáni foglalkozásokra. Megtudtuk, hogy vannak már most olyan elkötelezett fiatalok, akik akár Székesfehérvárról is, heti három alkalommal eljárnak a próbákra. A folyosók egyik öblében kialakított apró nézőtérről a kíváncsi szülők monitoron figyelhetik gyerekeiket próbáik közben.

Eszembe is jutott egy ideillő  idézet, amit egy mesteremtől hallottam:

“A legősibb ember valaha táncolva járt és énekelve beszélt.”

 

Antalffy Yvette

Forrás: Emerald PR

 

Hozzászólások