“A kereslet és a kínálat törvénye akkor is érvényes, ha a szóban forgó árucikk az emberi élet.” (Loretta Napoleoni) – Pénz, siker, utazások, egy jobb élet reménye, sok ember álma. A lehetőségek pedig időnként fel is kínálkoznak, hogy mindezek megvalósuljanak. A világ minden tájára jellemző ez, és ott, ahol csekély az alternatíva a megvalósításukra, az idegen ország, amely gazdagabb, olyan lehetőségeket kínál, amely vonzó, hiszen több jövedelemhez lehet jutni.

Már 20 évvel ezelőtt is megdöbbentett két fiatal, akkor még 12 éves kislány beszélgetése. Minél szebb legyen az alakjuk, akkor majd sok pénzt keresnek, vagy pedig egy – akár idősebb férfit férjül, csak sok pénze legyen. Próbáltam velük beszélgetni. Azonban olyanok voltak, mint akik el vannak varázsolva. Inkább nevettek, és gúny volt bennük, nem igazán érdekelte őket, mi az az ár, amit fizetniük kell érte. Sok helyen még a szülő is támogatja ezt a törekvést.

„Egy uncia kokain ára 1200 dollár, de csak egyszer adható el. Egy nő vagy egy gyerek 50 és 1000 dollár között mozog, de eladható mindennap folyamatosan, újra és újra és újra. A megtérülés felmérhetetlen. Azt kell mondanom, hogy az emberkereskedelem a szervezett bűnözés jövőjét jelenti.” – részlet a filmből –

Azonban az élet mégsem olyan, hogy a vágyálmok vagy ami a képzeletben él, mindig megvalósulnak. Sok fiatal esik bele olyan csapdába, amit el sem tud képzelni, de akár egy fiatalabb, magányos, szerelemre vágyó anyukát is félre lehet vezetni igaznak mutatkozó érzések látszatával. A legkiszolgáltatottabbak pedig a gyermekek.

– Hogy lehettem ennyire ostoba? Mért nem kapcsoltam hamarabb?
– Hiszen nem tudhatta.
– De kellett volna, nekem gyerekem van.
– részlet a filmből-

Sok fiatal tűnik el, akinek soha nem lehet a nyomára bukkanni. Nagyon könnyű az emberkereskedők csapdájába beleesni, akik éppen a fent említett álmokat ígérik. A pénz mindent felülmúl, és nem számit az emberélet, csak az, hogy egy emberről mennyi keresményt lehet lenyúzni. A Mit ér egy élet /Human Trafficking/ amerikai-kanadai filmdráma erre a világra irányítja rá a figyelmet.

Kate Mozorov New York-i nyomozó, aki saját biztonságát is kockára téve felfedi a döbbenetes igazságot napjaink rabszolgamunkája mögött. Felkelti a figyelmét, hogy a bevándorló fiatal lányok közül az elmúlt időszakban többen öngyilkosok lettek. Ő is átélte, mit jelent az, amikor valakin erőszakot követnek el. Együttműködve a bevándorlási és vámbehajtási főnökkel, Bill Meehannel, fogadalmat tesz, hogy feltárja a többmilliárd dolláros embercsempészetet, és megmenti a fogvatartott nők életét. Kemény, hátborzongató, megrázó jeleneteket tartalmaz a film. Gemini-díjat kapott a Legjobb drámai mini sorozat vagy tévéfilm kategóriában.

Van, akinek az a véleménye a film megtekintése után, hogy nem ilyen naivak, hiszékenyek a fiatalok. Azonban ez nem minden esetben van így, hiszen olyan ravasz módon lehet becsapni az embereket, hogy azon csak az lát teljesen át, aki maga is megélt egy ilyen helyzetet, vagy pedig résztvevője ezeknek a cselekedeteknek.

– Igen neki jól megy, az új generáció fiatal, jól képzett, okos, de vigyáznék vele, kíméletlen a fickó.
– részlet a filmből –

Ez így is van, senki nem számíthat irgalomra vagy kíméletre az emberkereskedők karmai között. A film reálisan mutatja be a valóságot, nincs benne „enyhítés” vagy finomkodás, mert a valósággal szembe kell nézni, és felkészültnek lenni gyermekeink, önmagunk védelmében. Nem lehet elégszer elmondani az internet veszélyeit sem.

– Nos, elég vastag a bőröd ehhez a munkához, Viktor?
– Megvastagszik az ember bőre, megedződik a háborúban.
– Hm… Ez más egy kicsit, mert itt nem ölni kell, csak tanítani fegyelemre, ez fájhat.
– Értem, nem kell sajnálni őket, de tudni kell a határt, igaz?
– részlet a filmből –

Sok esetben nagyon hamar és könnyen lehet ítélkezni. Aki nem élt meg az életében mélységet, nem tudja a lélek gyötrelmeit megérteni. Itt nem egy önként vállalt jó kereseti lehetőségről van szó, hanem a kiszolgáltatott, becsapott áldozattá váló emberekről. Nadia édesapja is nehezen tud a lányára tekinteni, miután látta egy videón. Beépül a szörnyetegek közé, hogy megmentse.

– Ha vége lesz, akkor sem lesz normális életünk?
– Ezt nem tudhatod.
– Senki sem értené meg, hogy mit éltünk át.

– Maga szerint az, aki elvesztette az emberségét, rátalálhat még valaha?
– Igen, azt hiszem, csak meg kell keresni, és senki nem veheti el tőlünk, egy férfi sem, száz férfi sem.
– részlet a filmből –

A boldogságot sokféle módon lehet keresni, sok fiatal – vagy bármely korosztály – a drogban, alkoholban ideig-óráig talán meg is találja. Azonban ez mégis zsákutca, mert ha az emberek egymás közötti viszonya, nem csak családi körben, hanem mindenhol, ahol együtt vannak, munkahely, iskola (…). a szeretetre épülne, már sok minden megváltozhatna. Hiszen a stressz, az egymás iránti gyűlölködés, közöny, marakodás (…) enyhülne, és ezek levezetésére nem kellene olyan eszközökhöz nyúlni, ami tönkreteszi az életet. Sokszor lehet generációs szakadék a szülő és gyermek között, mert a mai fiataloknak már teljesen más az élettere, mint a szüleiké volt.

Érdemes lenne ezt a filmet a fiataloknak a szüleikkel együtt megnézniük, hátha okulnának belőle, és kevesebb lenne, aki martaléka, áldozata lenne ennek a rabszolgaságnak, melynek kegyetlenségét nehéz lenne mihez hasonlítani. Itt sikeres a film befejezése, azonban az életben ez nem mindig történik meg. Van, aki soha nem kerül elő.

„Gondolkodó ember nem is hiszi, hogy létezik rabszolgaság a huszonegyedik században, méghozzá ezen a földön, pedig ez az igazság. A rabszolgakereskedők világszerte felismerték, hogy embereket adni és venni kifizetődő. Erre a sorsra juthat bárki nővére, barátnője… Kötelességünk reményt adni az áldozatoknak. Meg kell győznünk ezeket a fiatal nőket arról, hogy szégyen nélkül éljenek tovább – oly sok szenvedés és megaláztatás után.”

A film itt megtekinthető:

 

 

A Gemini-díj egy kanadai, évente átadásra kerülő, televíziós műsorokat jutalmazó díj. Az első átadó rendezvény 1986-ban történt, az Academy of Canadian Cinema and Television nevű szervezet tagjai által. A díjat jelenleg 87 kategóriában adják át a legjobb kanadai televíziós műsorok elismeréseként. Az eseményen több speciális díjat is átadnak, mint például az életmű díj. Az átadó rendezvényt általában Torontóban tartják, bár a 2006. évi átadás Richmondban (Brit Columbia), a 2007. évi pedig Reginában (Saskatchewan, Kanada) történt. A díj francia nyelvű megfelelője a Prix Gémeaux. A Toronto City Council 2005. november 19-et a Gemini-díj napjának nyilvánította.

A műsorok vagy személyek jelölését a készítő társaságok kezdeményezik, illetve a személyek esetében önmagukat is jelölhetik producerük engedélyével. A jelöléseket zsűri bírálja el. Minden egyes kategóriának külön zsűrije van, melyek a szervezet 5-7 tagjából, valamint néhány, az adott területet ismerő személyből állnak.

 

Lakatos Ilona

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások