MESTERMUNKA – pályázatot hirdet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idei esztendőben is meghirdeti “MESTERMUNKA” című pályázatát, melyre várja a vállalkozók, cégek termékeit, szolgáltatásait, vagy a pályaművekről készült fotókat és az azokról szóló rövid leírást. A termékek, szolgáltatások közül szakértő zsűri választja ki a legigényesebben megvalósított, leginnovatívabb pályaműveket, melyek elismerésben részesülnek, és megkapják a„MESTERMUNKA” elismerő díjat és oklevelet.

Amennyiben olyan termékről van szó, mely szállítható, postai úton elküldhető, úgy azt a mellékelt pályázati lap kíséretében várják a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kirendeltségének címére: 6300 Kalocsa, Szent István u. 39.

Beadási határidő: 2018. május 30.

A termékek, szolgáltatások közül szakértő zsűri választja ki a legigényesebben megvalósított, leginnovatívabb pályaműveket, melyek elismerésben részesülnek, és megkapják a „MESTERMUNKA” elismerő díjat és oklevelet.

Pályamű lehet – többek között – egy családi ház önálló kivitelezése, egy kézműipari termék elkészítése, fodrász által elkészített frizura, a cég által önállóan megvalósított és legyártott ipari késztermék stb.

Pályázati lap letölthető ITT.     

További információ: a pejo.zoltan@bkmkik.hu email címen

 

Pályázati Lap

Termék, vagy szolgáltatás tulajdonosa; cég neve, címe:
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————
Elérhetőségek; email és telefonszám:
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————
Termék, vagy szolgáltatás leírása; egyedisége, megvalósításhoz szükséges szaktudás bemutatása:
————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————
Termék, vagy szolgáltatás bemutatásának formája:
A termék egy darabjának elküldése:   □                       Fotó és szöveges dokumentáció:   □
Infópont: pejo.zoltan@bkmkik.hu, 0670/938-47-67

Dátum: 2018. ……………..
—————————————–
aláírás

 

 

Hozzászólások