125 éve született Szabó Pál – A neves prózaíróra emlékezünk, aki első regényével Móricz Zsigmond elismerését is kivívta. Viszonylag későn indult, de 77 évesen bekövetkezett haláláig maradandó regényekkel gazdagította irodalmunkat. Ilyen például a „Talpalatnyi föld”, amelyből fim is készült. (Meg kell említenünk: a „talpalatnyi”-t egy „t”-vel írjuk; Szabó Pál címadásában is így szerepel. Nem a „talp” főnév és az „alatt” névutó együtteséből képezzük, hanem a „talpalat”-ból, tehát az egy „t”-s főnévből.)

Szabó Pál Irodalmi Emlékház, Biharugra

Ismert még az „Isten malmai” című regénye, de írt Szabó történelmi regényt is: Dózsáról, illetve a török hódoltsági parasztvilágra visszatekintve. És persze elbeszélései is jelentősek. Szabó Pál 125 esztendeje látta meg a napvilágot egy biharugrai zsellércsaládban: 1893. április 5-én.

Olvasgatva/újraélvezve néhány alkotását, feltűnően sokszor bukkanhatunk a „hát” szóra. Lehet töltelékszónak is tekinteni, ám modorosságnak, pongyolaságnak semmiképp. Igenis, funkcióval bír: írónk nem elbeszél, nem is csupán le- vagy megír, hanem ̶ mesél. Olvasva sorait, mintegy halljuk kedves mesélő hangját. Ha történetesen nem magyar lenne, hanem orosz, akkor „szkaz”-nak mondanánk ezen eljárását/stílusát. Igen, élőbeszéd ez is, miként a közelmúlt nagy orosz mesélői, például Solohov, Suksin esetében. A „szkaz” különben egy tőről fakad a mesét jelentő „szkazká”-val. „Hát”-os mondatokat ezúttal nem idézünk, annál inkább hozunk néhány szép példát a Szabó Pálnál ugyancsak gyakori és stílusélénkítő hasonlatokra:

„A falu bolondjá”-ban így ír egy asszonyról: „Két mezítlen talpa rálapul a földre, mintha onnan nőtt volna ki.” A Legények főhősének leírja a bál előtt való reggeli útját, és ekképp szemlélteti: „A gyalogút fogy, mintha végtől végig lába alá futna.” Ugyanebben az elbeszélésben így jelenít meg egy bálozó kisleányt: „A Sólyom Zsuzsika hajának olyan szaga van, mint a lucernának, első kaszáláskor, s karjának bőre olyan tapintatú, mint a szikfűvirág bolyha. Tele gyűl vele az ember szíve.”

Térjünk át a mesélőtől az elméletibb, a gondolkodó Szabó Pálra! Természetesen, stílusról, nyelvről is van mondanivalója. Az átmenetet épp az iménti hasonlatok világa jelentse! Ezt írja többek közt a gyermekkorára visszatekintő „Nyugtalan élet”-ben: „…A mi Csokonaink az egész élet kifejezését akarta, itt-ott meg is próbálta, a megifjodott Dorottyáról írván: »Mintha birsalmából harapták volna ki.«

Micsoda bűbájos dolog. Mennyire szép és igaz. Az irodalomból s családi s baráti érintkezésből végképpen kiszorultak ezek a nagyon is igaz s nagyon gazdag ízek és színek, hogy aztán csakugyan trágársággá aljasuljanak kocsmákban, kávéházakban, eszpresszókban, sőt: műtermekben s írói négy- vagy hatszem közötti másmilyen beszélgetésekben…”

Végezetül idézzük fel, hogyan is vallott Szabó Pál 1964-ben, Csák Gyulával folytatott beszélgetésében. Az írótárs megkérdezte: „milyennek ítéli Pali bácsi a mai irodalmat?” Meglepően érett, a jól tájékozottságon alapuló választ kapott: „Amennyit ismerek belőle, annak alapján lázas útkeresést látok. Szerintem nagy hiba, hogy szakadék van a harmincas évek népi írói nemzedéke és a mai fiatalok között. Ez persze bizonyos értelemben hasznot is jelenthet, mert saját kínjukon növeszthetik naggyá magukat az új írók. Az a fontos, hogy megfogadjuk a klasszikus görögök tanácsát, miszerint az irodalom nem más, mint a még soha ki nem mondott szavak keresése. Ami igaz ma is, mert az új szavakhoz új fogalmak tartoznak, s ezeknek a meglelésével gazdagodhat az irodalom.”

Valahogy önmagáról is vallott ezzel Szabó Pál. Hiszen az ő hangja jelentős újítást-újulást jelentett a maga idejében Gárdonyi, Tömörkény, Móra, de akár Móricz hangjához képest is. Érdemes hát leemelni a könyvtárak polcairól a porosodó Szabó Pál-köteteket s beleolvasni minél többükbe. Hálás előkészület lehet arra, hogy két év múlva még méltóbban hajthassunk fejet emléke előtt: halála ötvenedik évfordulóján…

 

Holczer József

 

 

Hozzászólások