“Ma törvényszóra esküszik
s emésztő harcot vív a tettel.
Kegyetlen sors-fenség előtt
fejet hajt bánki tisztelettel.
Mert rend, hogy feltörő tüzét
lefogja hétköznapi hatalma,
és rend, ha bölcs alattvaló
láz nélkül jár a hivatalba.”
(Áprily Lajos)

Megemlékezés Katona József halálának évfordulóján
2017. április 18. kedd, 12,15

Székelyné Kőrösi Ilona főmuzeológus, helytörténész

KATONA – EMLÉKKŐ

Tisztelt Hallgatóság! Tisztelt Emlékezők!

187 esztendővel ezelőtt, április 16-án este egy kecskeméti édesanya hiába várta haza legidősebb gyermekét. Pénteki nap volt, és Borbók Ilona, idősebb Katona Józsefné az esti órákban már nagyon aggódott. Az írástudók ügyeihez és a hivatalok dolgaihoz nem sokat értett, de azt érzékelte: nem jelent jót, hogy a fia annyit dolgozik és annyit van távol. Most is , mielőtt a hivatalba ment, még a Szabó örökösök ügyeit intézte. Persze, nem tud nemet mondani… Éppen hogy túl vannak 1830 húsvéti ünnepein, és akkor sem igen látta pihenni. Az aggódás az édesanyák sorsa, hiszen számukra a gyermek akkor is gyermek, ha már negyven felé közeledő felnőtt férfi, a város harmadik embere, és egy halhatatlan mű szerzője.

Az öreg takácsmester nyugtatgatta, ‒ ne gondolj a vacsorával, hisz ma úriszék volt, nagykanállal ettek az urak…De azért ő is sűrűn tekintgetett a nagykapu felé. Sándor estére kelvén még fáradtabban húzta a sánta lábát, mégis többször kinézett az utcára, a város felé is, meg arrafelé, a puszták irányába, amerre régebben annyit csatangolt az ifjú Katona József. Hiába, a testvér az testvér, és a testvéri aggodalom a főfiskálist is megilleti.

Már túl voltak a szokásos vacsoraidőn, amikor Hajter Jakab városi tizedes bezörgetett Katona József halálhírével: főügyész uramnak meghasadt a szíve… (Hajter Jakab idősebb Katona Józsefhez hasonlóan takácsmester volt, Székesfehérvárról került Kecskemétre. Katona József után néhány évvel, 45 éves korában halt meg. Fia, Hajter József naplót írt 1848/49 kecskeméti eseményeiről.)

Tisztelt Hallgatóság! Idézzük fel röviden a tragikus napot megelőző időszakot!
Katona József, a Bánk bán szerzője, pesti tanulmányai és rövid ügyvédi pályafutása után, 1820 őszén tért vissza végleg szülővárosába. Előbb alügyész, majd 1826-tól a város főügyésze. Mindezeket gyakran elmondjuk, de mit is jelentett Katona munkaköre? Vicefiskális, majd főfiskális volt, de munkahelye nem egy különálló intézményben, hanem a városházán volt, mivel akkor a közigazgatási és a bíráskodási ügyeket is itt intézték.

Munkaköréhez, feladataihoz tartozott:
A város jogi ügyeinek intézése, az úriszéki ügyek, büntető és polgári peres ügyek, tanúkihallgatások, a rabok ellátása, betyárok és bitang ügyek, sőt ő volt az árvák tutora is.
Írásai, hivatali iratai, sajátkezű feljegyzései ma is ott találhatók a városi levéltárban (Instanciák, kérelmek, úriszéki fenyítő iratok, tanúvallomások, úriszéki ülések jegyzőkönyvei, polgári peres ügyek, közigazgatási iratok, ügyészi iratok, bírói jegyzőkönyvek.) Ezekből az is kirajzolódik, milyen élményekben volt része Katonának, melyek voltak a gyakori bűnesetek, helyszínek, személyek, csoportok, amelyekkel foglalkoznia kellett. (Katonaság, pásztorok, betyárok, csárdák, kocsmák, vásárok, piacok, szomszédsági ügyek, gyógyítók, kuruzslók, határviták, hagyatéki ügyek, vándorkereskedők, bankóhamisítás, rosszlányok.)
Városi hivatala mellett magánpraxist is folytatott, ezt engedélyezték anno, hiszen a városházi fizetés nem volt elég a megélhetésre.

EMBER ÉS PARAGRAFUS viszonyát, Katona mentalitását jól jellemzik az imént említett írások. Lelkiismeretesség és empátia, a vádlottakkal való együttérzés jellemezte. Óvakodott az előítéletektől, védte a karéj kenyér lopásával vádolt öregembert, a nyirkos cellákba zárt, verésre ítélt terhes anyákat, és gyereklányokat. “Hivatala folytatásában szorgalmas, sem lágy, sem kegyetlen…a csupa gyanúból kelt kegyetlen vallatásokat soha nem gyakorolta, mert mélyen érezte, hogy a rab is ember.” – írta róla hivatali főnöke, Csányi János. Kultuszának ébresztője, Horváth Döme a hivatali munka kapcsán így jellemezte: férfias jellem, nemes szív, ritka becsületesség, szakértő avatottság.

Katona József halála előtti utolsó ügyeit keresve, a Bírószéki Jegyzőkönyvekben található utolsó sajátkezű bejegyzése, 1830. április 15-iki dátummal. “Birtsi, másképp Bodor Trési, és Vépi Rúzsa azért fogattattak be mivel tegnap Kerekes Kristóf Üveges Boltyában a fiókból 4 forintokat kiloptak.” A pénzbüntetés mellett Rózsát korbácsra, Trésit árestomra ítélték.

Ezen a napon kezdődött az Úriszék ülése is, amely április 21-én fejeződött be, és amelynek második napján meghalt a főügyész.
Házi jegyzékeiből tudjuk, hogy áprilisban hét alkalommal kapott ügyvédi díjat és szinte naponta új ügyet intézett (Gáspár Antal, Szabó József, Danits József, Zana Mihály, Benkő örökösök, Szabó Pál stb.), az utolsót éppen április 16-án. Nem sokat tévedünk, ha úgy gondolunk Katona Józsefre, mint a pihenés nélküli, testet-lelket felőrlő szolgálat teljesítőjére. Lelkét terhelték a megtapasztalt emberi sorsok, és a főügyészi tisztséggel járó megrázó élmények.

Ilyen volt az 1830. január végi kivégzés a kecskeméti akasztófadombnál, amelynek részletes leírását is kénytelen volt rögzíteni az úriszéki fenyítő iratokban. (A történet arról szól, hogy enyhítő körülmények miatt akasztás helyett pallosra ítéltek egy rabot. A városon való végighurcolás és kikiáltás után a meghívott pesti hóhér kezére adták, “a ki azt által vévén, elég hamarsággal ugyan, de nagyon ügyetlenül, három vágással mettzette el nyakát, úgy, hogy még a második vágás után is maradott elölről annyi hús, hogy azt egész erővel messe el…” )

Katona József utolsó napja ugyanolyan zsúfolt volt, mint az utolsó tíz év. Az úriszékre aktuális 52 akta nem tűrt halasztást. A fárasztó ülés után fárasztó ebéd következett. Már ezalatt érezte, hogy fáj a szíve, meg is említette a mellette ülő Danics László tanácsbeli személynek. Valamennyien ismerjük a történet folytatását: délután villámlátogatást tett a szülői házban, benézett a Bruckner kávéházba, majd Danics László társaságában visszament a városházára, hogy aktáit rendezze, noha nem érezte jól magát.

Katona József utolsó napját és utolsó óráját már többen próbálták megfogalmazni. Nem ismerhetjük azt a filmet, ami lepergett előtte utolsó perceiben. A szülői ház? Az asztalfiókba rejtett jegygyűrű? A bitang kassza? Czollnerné asszony, Valaszkay Eszter és az Egyházi família ügyei? A minapi találkozás Hrúz Mihály uram eszesnek tűnő kosztosdiákjával. a kis Petrovits Sándorkával? A tegnapi két kislány sorsa? A városi doktor minapi korholása: vegye vissza a tempót, nem lesz viszonzás, nem érdemlik meg, elfelejtik a szegények is, a város is…? és amit az utókor már tud: “Méltó visszhang csak esztendők múltán…”
A Nagytemplom halotti anyakönyvébe történt bejegyzéssel – Katona József, nőtlen, a hirtelen halál oka szívszélhűdés – véget ért az utolsó nap is.
A városi hivatal méltatlan búcsúja, a kölcsönpénzből való temettetés, az öreg takácsmester igazságkeresése fia bitangkassza ügyeiben – elterelte a figyelmet a kettétört életű Katona érdemeiről és alkotásairól. Hogy a nagy emberek kéziratait, személyes tárgyait védeni kell a feledéstől, akkor még senkinek nem jutott eszébe.
A jóérzésű kecskemétiek a főügyészt és a takácsmester fiát gyászolták, a drámaíró kultusza csak később kezdődött. A testvérek által állított első sírkő is csak a főfiskálisról szól, a költőről, drámaíróról nem. ..

Katona halála után néhány évvel Losonczy László kecskeméti költő verse az első emlékező írások egyike (1843).

“Sokat éltél, kevés napok során.
Sokat, bár rövid volt életed…

Sokat éltél, kevés napok során….
De hajh, keveset a szegény szüléknek,
Kiknek egyetlen gyámoluk valál, –
Érttök tovább is élned kell vala!
Ki fogja e tisztes szülék szeméről
A könnyeket híven letörleni?
S a mely alatt nyögnek, keresztjöket
Ki könnyítendi roskadt vállukon?! …

Katona József száz év múltán tért vissza ismét arra a helyre, ahol megszakadt a szíve, a városháza bejárata elé. Nem a Katona korabeli régi, hanem a millennium idején épült új városháza elé.
1930. áprilisában, halálának centenáriumán az időközben felfedezett drámaíró új sírhelyet és síremléket kapott. Az exhumálást követően a Városi Múzeum (a mai Katona József Múzeum) előcsarnokában ravatalozták fel, a múzeum lépcsőjének két oldalán városi hajdúk álltak sorfalat. A gyászmenet a Városháza előtt a kocsiúton állt meg. Katona földi maradványait Tiringer Ferenc műlakatosmester művészi kivitelű bronzkoporsója rejtette. A temetést, majd a Városházán rendezett kétnapos emlékkonferenciát országos figyelem és sajtóvisszhang kísérte. A díszteremben ott ült Móra Ferenc is, aki a Katonáról szóló regényét tervezgette.

A kecskeméti Katona-kultusz egyik fontos dátuma 1934. július 21. A Hírös Hetet rendező szülőváros a hetedhét országra szóló ünnep első napját nagyrészt Katona József emlékének szentelte. Ekkor avatták fel – a Katona József Társaság kezdeményezésére – a drámaíró halálának helyét jelző emlékművet, a kettéhasadt követ. Szóhagyomány útján ugyan mindenki tudta, de a Hírös Hét előtti hetekben állapították meg pontosan Katona József halálának helyét. 1830. április 16-án délután a régi városháza ajtajában esett össze a munkahelyére visszatérő főügyész. Mivel a régi városháza nem pontosan a mai városháza helyén állt, a mérnöki hivatal segítségét kérték a helyszín beazonosításához.

A régi és az új városháza alaprajzainak egymásra vetítésével állapították meg, hogy Katona József az anyakönyvi hivatal ablaka előtt, a városháza falától mintegy 10-15 méternyire, az 1930-as évekbeli városházi parkon kívül esett össze, ott, ahol 1934-ben a kocsiút széle húzódott. Mivel ezen a helyen a követ nem lehetett volna elhelyezni, a városháza falához valamivel közelebb, a parkot övező kerítésen belül, a park szélén jelölték ki a helyét. “… bizonyos az is – írták a korabeli cikkekben – hogy a rosszullét után Katona még tudott néhány lépést tenni és befelé haladva, a városháza folyosóján rogyott le a kövezetre. Az emlékmű ilyenformán körülbelül ugyanarra a helyre kerül, ahol a legnagyobb magyar drámaírót utolérte a kifürkészhetetlen sors végzése.”

Július 16-án már készen állt az egyszerű, de Katona József tragikusan félbeszakadt életét és munkásságát hűen szimbolizáló emlékmű, a kettéhasadt kő, a következő felirattal: “ITT HASADT MEG SZÍVE KECSKEMÉT LEGNAGYOBB FIÁNAK. Az avatóünnepségen számos rangos vendég részt vett, felvételt készített a Magyar Film Iroda és közvetítette a Rádió, jelen volt a magyar irodalmi és színházi élet színe-java. Sántha György kecskeméti költő erre az alkalomra írt Itt című verse ekkor hangzott el először. A korabeli Katona-kultusz számos rendezvénye közül említést érdemel a kecskeméti iparosok kezdeményezése: díszebéd keretében, a hagyományteremtés szándékával avatták fel az Öreg Takácsmester Emlékserleget.

Tisztelt Hallgatóság!
Egy személyes mozzanattal zárom az évfordulós megemlékezést. Katona József utolsó útjait – megismerve a történeti forrásokat – gondolatban és a valóságban is sokszor végigjártam, utcákat, épületeket, korokat egybevetve. Ennek előzménye, hogy közel húsz éve a Katona József Múzeumban az addigiak mellé új feladatot kaptam, a KJ Emlékház szakmai munkáját.
Köszönöm mindenkinek, akinek érdeme volt benne, hogy elfogadták akkori javaslataimat, és engedték, hogy hagyomány váljon belőlük. Ezek egyike az április 16-iki megemlékezés, itt az emlékkőnél.
Köszönöm, hogy eljöttek, köszönöm a figyelmet!

 

Székelyné Kőrösi Ilona főmuzeológus, helytörténész

(Fotók: Mátyus István – Alföldi Civil Napló)

 

Hozzászólások