Negyven kiadó legfrissebb könyvei, száz program, hat külföldi író, öt színpad a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron 2018. október 18–21. között a Várkert Bazárban.

Harmadik alkalommal rendezik meg az őszi könyvvásárt, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületével együttműködésben, ahol idén már negyven kiadó mutatja be legfrissebb megjelenéseit, ezzel is felvezetve a karácsonyi könyves időszakot.

A fesztiválon mutatja be új könyvét többek között Al Ghaoui Hesna, Cserna-Szabó András, Lackfi János, Kollár-Klemencz László, Máté Gábor, Nyáry Krisztián, Simon Márton, Szentesi Éva, Tóth Krisztina és Varró Dániel.

Fellép 2018 Aegon Művészeti Díjasa, Nádas Péter.

Nádas Péter

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként, a Bookline, az Aegon és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programjának támogatásával megvalósuló rendezvény négy helyszínén egymást követik az irodalmi programok, színházzal, zenével kiegészülve.

A fesztiválon mutatja be Breier Ádám a tavalyi Aegon Művészeti díjas Krasznahorkai Lászlóról készült dokumentumfilmjét, de látható lesz a Nádas Péterrel a Világló részletekről készült riportfilm is.

A Margó a korábbi évekhez hasonlóan igyekszik a nemzetközi irodalom izgalmas szereplőit meghívni és bemutatni.

Amerikából érkezik Susan Faludi, aki Előhívás című könyvében magyar származású apja története után nyomoz.

Az egyik legismertebb norvég író, Roy Jacobsen eddigi tizenegy regénye huszonegy országban jelent meg, A láthatatlanok megjelenése miatt érkezik a Margóra.

A német Maxim Leo regényében, a Volt egyszer egy NDK-ban a berlini fal leomlása után 18 évvel igyekszik megérteni családja történetét.

A Budapesten született német író, Akos Doma A vágyak útja című regényében egy hetvenes évekbeli magyar disszidens család történetét írta meg.

A Bookline Szívünk rajta programja saját gyereksarokkal települ ki a fesztiválra.Hétvégén interaktív foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

Catherine Millet

Ősszel negyedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat, amit a korábbi években Totth Benedek, Milbacher Róbert és Szöllősi Mátyás kapott meg.

2018-ban ötven feletti nevezés érkezett a pénzdíjjal, kereskedelmi és médiatámogatással és próbafordítással járó díjra, amit a Bookline, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programja és az Aegon támogat.

Az Aegon Művészeti Díj és a Margó együttműködésében új felolvasásokkal frissül a Margó.fm nevű, ingyenes, iOS-en és Androidon is elérhető mobilalkalmazás: a díjra jelölt legjobb tíz alkotásból olvasnak fel színészek.

Így hallhatóak lesznek Csabai László, Kántor Péter, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Szécsi Noémi, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Vida Gábor szövegei.

További információkfacebookinstagram

2018. október 18–21. (csütörtök-vasárnap)
Várkert Bazár, Budapest, Ybl Miklós tér 2–6, 1013

Forrás: Kubik Elvira PR

 

Hozzászólások