Református lelkész édesapja 1685-ben örökbe adta egy Dölfner nevű német tábornoknak. Andreas Schütz hannoveri mestertől tanult festeni, majd Hollandiában és Párizsban is megfordult.

II. Rákóczi Ferenc portréja

II. Rákóczi Ferenc feleségének közvetítésével lépett a fejedelem szolgálatába 1707-ben. A szabadságharc után II. Ágost lengyel király udvari festőjeként szolgált. 1724 és 1731 között visszatért Magyarországra, ahol a Podmaniczky család és Ráday Pál portréját készítette el. Nemrég derült fény arra, hogy a művész Pálffy Miklós nádorról is készített egy arcképet 30 Ft-ért, amelyet a Pesti megyeházán helyeztek el. Sajnos a történelem viharai miatt ez utóbbi festmény nem maradt fenn, mindössze az elkészítéséért felvett pénz nyugtája igazolja az alkotást.

Mányoki Ádám: Csendélet

Mányoki Ádám 1731-ben végleg elhagyta Magyarországot, ezt követően Lipcsében, valamint Drezdában élt és alkotott III. Ágost udvari festőjeként, ahol 1757-ben hunyt el. Számos portré mellett csendéletet is festett. A napokban volt halálának 256. évfordulója.

Schramek László

2013. augusztus 8.

Hozzászólások