1987. szeptember 27-én Lakiteleken, a házának kertjében összejött baráti társaság megalakította a Magyar Demokrata Fórumot. Sorsa innentől összefonódott az MDF sorsának alakulásával. A párt szétzilálódása után is országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke.

Feleségével, Sütő Gabriellával közösen megalapították és vezetik a Lakiteleki Népfőiskolát, melyet Magyar Örökség-díjjal jutalmaztak. Lezsák Sándor a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke. Három felnőtt gyermekük van.

Művei:
•    Verseskötetek: Békebeli Éjszaka (1983), Fekete felhő, teafű (1988)
•    Dráma: Nyolcvan vödör levegő (1988)
•    Rockopera-versek: Szörényi Levente – Atilla, Isten kardja (1993)

Irodalmi és közéleti munkásságáért számos díjat kapott. Az utóbbi időben írott versei még az asztalfiókban szunnyadnak. Akkor fognak új életre kelni, ha Lezsák Sándor már nem lesz a politikai élet aktív szereplője.

Rózsa Endre költő a Móra Kiadó Kozmosz könyvek sorozatának szerkesztőjeként úgy mutatta be 1983-ban Lezsák Sándort a Békebeli Éjszaka című verskötetének megjelenésekor, hogy nagyon meg kell őt becsülni. Mert Magyarországon szép számban vannak tehetséges költők, de azt az igazi tálentumot, amelynek jelleme van, óvni, védeni kell. És Lezsák Sándor ilyen.

Lezsák Sándor versei

Suhogó csöndben

Suhogó csöndben fűben
fekszem Ölelő szellő
mellém ül Fonnyadt
pipacsról harmat
cseppen Buta bogár
megrémül

És úgy nézek
most a hajnali ködbe
mint akkor szemedbe

éjszaka.

Mint a bűvész

Éjfekete cilinderben
varázspálca a kezemben

Csodatévő tűzszerszám
csillogott a két szememben

Köröttem bámult a tömeg
reménykedve hallgatott

Ráfújtam a valóságra
de semmi sem változott.

Társai elmentek Megváltót nézni

Nyújtózz álom, nyújtózz,
ne kísértgess engem,
vigyázó maradék vagyok,
társaim Betlehemben.

Fogytán a tűzrevaló,
erőm is lankad,
arcomra ütök,
hogy el ne aludjak.

Gyúlnak a farkasok
szemgödrei,
világom, havazó hitves,
segíts még virrasztani.

Hiába üvöltök hosszan,
PÁSZTOROK, INDULJATOK,
SOK LESZ AZ ANGYALOS VÍGSÁG,
A JUHOK NYUGTALANOK.

Szörnyű gyanakvás
rendezkedik bennem,
elpusztul a nyáj,
míg örömünnep Betlehemben.

Hangomat áztatja ott
a szapora dicsértessék,
itt meg egy dögkeselyű
billeg hátrébb.

Lebegteti szárnyát,
mint én a szemhéjamat.
Száradó tésztát,
gyúrom homlokomat

Nyújtózz innen, nyújtózz,
ó Sötétség Ura,
ragadó gyász,
ereszkedő fejem
kifosztott búzakalász

A vadűző máglya
utolsót lobban,
erre a halálra
sokat gondoltam

Ilyen vala életem is,
mindig a maradék lettem,
elmém végső reménye,
hogy üdvözültök Betlehemben.

Testem nehezedik.
Riasztó lángot fölnevelni
a negyedik éjszaka
tűzbe borít.

(Megjelent a Fekete felhő, teafű című kötetben, Magvető Könyvkiadó, 1988)

Weninger Endréné

Hozzászólások