A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2013 pályázat legjobb képeiből a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Magyar Természettudományi Múzeumban rendeztek lélegzetelállító kiállítást. A megnyitó ünnepségén, 2013. november 5-én adták át a pályázat díjait is. Az Év Természetfotósának járó kisplasztikát a pályázaton Máté Bence vehette át – aki egyúttal Az Év Természetfotóját is készítette –, Az Év Ifjú Természetfotósa Balla Tihamér, míg Az Év Búvárfotósa Tökölyi Csaba lett. A több mint százhúsz lebilincselő fotográfiából rendezett kiállítás 2014. január 27-ig – a Magyar Természettudományi Múzeum nyitva tartási ideje alatt – látogatható.

Szekeres Levente: Aranysakál

“Több ízben megfigyeltem ezt az óvatos, de gyönyörű állatot. Már az első találkozásunknál visszafojtott lélegzettel kattogtattam a gépet”

A nemzetközi szinten is a legjobbak között számon tartott magyar természetfotósok az idén is alaposan kitettek magukért. A 2013-as, pályázatra 307 pályázó 3822 fotóval nevezett, összesen 14 kategóriában. Az elismert szakemberekből álló zsűri (Kármán Balázs, Bánkuti András, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Kalotás Zsolt, Novák László és Vizúr János) az idén is a pályázatot kiíró, és a versenyt szervező naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége megbízásából kifejlesztett, saját online szavazórendszert használta, amely a technikai lebonyolítás tekintetében is a világ élvonalába emelte a megmérettetést.

Kudich Zsolt: Nagy kócsagok

“Nagy kócsagok küzdenek az élelemért 2013 januárjában. A Zala folyó egyik zsilipénél télen sem fagy be a folyó, ebben az időszakban nagy tömegben táplálkoznak itt a Kis-Balatonnál áttelelő madarak”

A beérkezett pályaműveket a szakemberek három lépésben bírálták el – amelyek közül az első kettő az interneten követhető, tehát nyilvános volt –, ennek során szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét 123-ra.

Jakab Sándor: Közöny

“Valamiféle riadalomra számítottam, ezért volt megdöbbentő, amikor az égvilágon semmi sem történt. Fontosabb volt a menedék és az energiatakarékosság, mint a ragadozótól való félelem!”

Az Év Természetfotósa pályázat névadó szponzora az idén is – immáron harmadik alkalommal – a GDF SUEZ Energia Zrt. A természeti környezet megőrzése mellett elkötelezett energetikai cégnek köszönhető, hogy ezúttal is szerepelhetett a kiírásban „A természet energiái, zabolátlan erők” kategória – amelyben ezúttal is igen magas színvonalú verseny alakult ki – e kategória nyertese Gergely József Tűzmadarak című képével.

Gábor Gergő: Erőt, egészséget, tábornok úr!

“A felvételen megörökített mozdulat kísértetiesen hasonlít egy feszesen tisztelgő katonához”

Összesített eredmény alapján Az Év Természetfotósa címet 2013-ban Máté Bence nyerte el, akinek Tányérajkúak című képéért egyúttal Az Év Természetfotója díjat is odaítélték. Fődíjként átvehette Kiss Jenő Ferenc makói szobrász kisplasztikáját, a Canon jóvoltából egy Canon EOS 6D professzionális fényképezőgépet és a támogatók által felajánlott tárgyjutalmakat. A 18 év alattiak versenyében a legjobb portfolió alapján Az Év Ifjú Természetfotósa címet az idén Balla Tihamér, 1997-ben született szegedi diák kapta. A legjobb búvárfotós elismerést Tökölyi Csaba érdemelte ki a legjobb víz alatti fotókollekciók versenyében.

Szenthe Zoltán: Istenek hajléka

“A Gulácson átbukó, majd a másik oldalán legördülő pára a lapos szögben sütő, éppen felkelő nappal hozta el azt a hangulatot, amire már régóta vártam”

A kategóriák díjazottjai pénz-, illetve tárgyjutalomban részesültek; a pályázat támogatói ezen túlmenően számos értékes különdíjat is felajánlottak, a díjak összesen mintegy kétmillió forint értékűek.

Varga Zsolt: Szemtanú

“Az eső láthatóan nem zavarta az állatokat, de a halk neszezésemre az egyik felemelte fejét, és szemtanúként figyelte az eseményeket”

naturArt – Kezdetektől a minőség

Tizenhárom kiváló magyar természetfotós huszonegy évvel ezelőtt elhatározta, hogy e hihetetlenül összetett, a fotográfia legnehezebb válfajának tartott területén sorompóba hívják a társaikat. Ehhez támogatóra is leltek: a Dunapack Kft. a kezdetek kezdetén a pályázat mellé állt, s azóta is hűségesen támogatja az időközben „felcseperedett” kezdeményezést. E kijelentés nem túlzás, hiszen Az Év Természetfotósa az eltelt huszonegy év alatt nemcsak „felnőtté vált”, de Európa egyik meghatározó természetfotós megmérettetésévé növekedett.

Az év természetfotói 2013

A pályázat kiállításán látható képek kerültek be az Alexandra kiadásában – a megnyitó ünnepség alkalmából megjelenő – Az év természetfotói 2013 című kötetbe is 192 oldalon, keménykötésben. Ez az album – a korábbi esztendők gyakorlatához hasonlóan – a pályázat legjobb képeiből nyújt át válogatást az olvasóknak. Az év természetfotói 2013 azonban több mint fotóalbum, hiszen a pályázat legjobb 123 képének alkotóitól megtudhatjuk a műveik születésének történetét, sőt azt is, milyen eszközökkel készültek ezek a fotográfiák. Így ez a kötet egyúttal segédkönyv is lehet azok számára, akik kedvet kaptak a természetfotózáshoz, vagy éppen még magasabb színvonalon szeretnék űzni ezt a csodálatos szakmát.

Szöveg, képaláírások és fotók: Magyar Természettudományi Múzeum, naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége

2013. november 8.

Hozzászólások