Januárban lesz három éve, hogy megismertem Doszkocs Zsuzsát, aki a Szent János Kórház Légzésrehabilitációs Intézetében – a Bauhaus építészet egyik emblematikus épületében – Budapest II. kerületében, a Baba utcában él.

Ennek az épületnek az első emeletén egy apró, alig hat négyzetméteres szobájában készült újságíró-tanonckodásom első interjúja és sajtófotós vizsgamunkája is.

Doszkocs Zsuzsa Mélykúton született, 1959. január 10-én. Itt, gyerekként megtapasztalhatta az összetartozás és a szeretet légkörét. Az itt töltött idő tanította meg a kitartásra és a szorgalomra… 9 éves volt, amikor Szentendrére, a festők városába költözött szüleivel. A város híres sokszínű nemzetiségéről, toleranciájáról, ami megkönnyítette családja számára is a beilleszkedést. Ekkor tudták meg azt, hogy lassan romló izomgyengesége van. Érettségi után a városban talált munkát, ahol a teljes járóképtelenségéig dolgozott, közben tovább tanult, számítógép-programozónak.

Negyvenévesen került a János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályára, ahol ma is él. 1998. augusztus 19-én kómába esett, mert a légzést segítő izmokat is megtámadta az izomgyengeség. Gégemetszést hajtottak végre rajta, s azóta lélegeztetőgép adja számára a levegőt… Ma már csak a csuklója mozog.

Az élete három helyszínének sokat köszönhet, vallja magáról, melyekről honlapján is olvashatunk. Doszkocs Zsuzsa 2007 óta minden évben indult a Honvédelmi Minisztérium képzőművészeti pályázatán és az Országos Képző és Iparművészeti Társaság (OKIT) válogatása után kiállításra is került jó néhány pályaműve. Már az első alkalommal megkapta a Honvédelmi Minisztérium Nívódíját.


December 1-jén nyílt meg Doszkocs Zsuzsa és Martian Ermone Zabel festőművésznők párhuzamos kiállítása az Unio Gallery emeleti kiállítótermeiben.

Szöveg és fotók: Antalffy Yvette

2013. december 8.

Hozzászólások