A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szeretettel meghívja önt a LÁSD A TERMÉSZET ÍZEIT című gasztrofotó kiállítás megnyitójára 2018. március 8-án 17.00 órára – Budapest, 1037 Korona tér 1.

Alkotók: Halmos Monika food stylist és Vass András fotográfus
Köszöntőt mond: Kiss Imre, múzeumigazgató
A kiállítást megnyitja: Biza Klára, a Kertbarát Magazin főszerkesztője
Közreműködnek: Borbás Ágnes énekművész, Solymári Tímea gitárművésznő

Legtöbbször az egészen pici dolgok teszik nagyszerűvé a világot: mint ahogyan az aprócska ibolyavirágok a mindennapok konyháját emelhetik a legmagasabb gasztronómiai élmények csúcsára. Egészen pici dolgok, amelyeket olykor észre sem veszünk, elmegyünk mellettük, míg egy értő szem észreveszi, fölemeli, és magasztosan tárja elénk kertünk és a mező ehető növényeit.

Saját kertből származik a zöldség, a levél, a vadnövények, az ehető virágok, amelyeknek Halmos Mónika az egyetlen hazai szakértője. Vass András a kamera mögött áll, ő festi meg fényekkel a kompozíciókat, az ő perspektívájából láthatjuk mindazt, amit szeretnének a világ elé tárni.

Az esemény kísérőrendezvénye 18-20 óráig: Süssünk-főzzünk ehető virágokkal, 1. rész: Ibolya ízlelő
Új, négy előadásból álló programsorozatunkban Halmos Monika gasztrobotanikus mutatja be, hogyan lehet ehető virágokból ínyenc ételeket, süteményeket készíteni. Első előadásunk az ibolyáról szól. A vetítettképes előadást virágos ételek kóstolója követi, majd a szerző dedikálja Ibolya ízlelő és Virágkonyha című könyveit, és ehető virágok magjait is megvásárolhatják. Belépő: 500 Ft

Gondolták volna, hogy a szerény kis ibolya, amely bizonygatja nekünk, hogy itt a tavasz, Néró császár egyik kedvenc desszertjének ízesítőjeként vonult be a történelembe? És arról hallottak-e, hogy Erzsébet királyné, vagy ahogyan inkább ismerjük, Sissi kedvence volt az ibolyafagylalt, a kandírozott ibolya? Ugyan csak rövid ideig élvezhetjük e kicsinyke virágok íz-üzenetét, ez annál inkább sarkallhat arra, hogy az utolsó szirmáig kiélvezzük a tavasz illékony íz-ajándékát. Halmos Monika a tavasz legfrissebb ehető virágainak világába kalauzol el.

Bővebb információt, gyönyörű képeket Halmos Monika weboldalán találunk.

 

 

 

Hozzászólások