Több száz helyszínen, ezernél több program 3 nap alatt – Kultúrházak éjjel-nappal február 2-től 4-ig. Hamarosan a művelődési házaké lesz a főszerep országszerte. A február 2. és 4. között immár tizenkettedik alkalommal megvalósuló Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat (KHÉN) az ország számos művelődési házának részvételével zajlik majd. 

Bordás István

Ők a www. kulturhazak.hu oldalon, az esemény hivatalos weboldalán folyamatosan regisztrálják programjaikat, de már most is lehet látni, hogy az idei évben is többszáz helyszínen ezernél több programmal várják majd az érdeklődőket ezen a hétvégén. A rendezvénysorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke pedig Novák Péter zenész, színész, rendező, aki a tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is igent mondott a felkérésre.

A Kultúrházak éjjel-nappal fő támogatója – a korábbi évekhez hasonlóan – az Emberi Erőforrások Minisztériuma – mondta el dr. Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a rendezvénysorozatot beharangozó budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban megrendezett sajtótájékoztatón. Hozzászólásában köszönetét fejezte ki a közművelődésben dolgozóknak, akik áldozatos és kitartó munkájukkal nemcsak az esemény három napja alatt, hanem egész évben segítik a közművelődés ügyét.

Dolhai István

„Helyben van a sokszínűség” – 2018-ban az esemény szlogenje jegyében arra ösztönzik a szervezők a résztvevő intézményeket, hogy minél színesebb kínálattal készüljenek, ezzel is ráirányítva a figyelmet a helyben lévő kulturális értékekre, a művelődési intézmények helyi társadalomban betöltött közösségépítő munkájára, és az ott dolgozók tevékenységének sokszínűségére – mondta el Bordás István, főszervező, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke.

A feltöltött programok alapján látható, hogy idén is színes kavalakádra számíthatnak a látogatók. A hagyományosnak mondható táncházak, népzenei és néptánc találkozók, farsangi programok mellett várhatóan az egyik leglátványosabb produkció a kínai festészet remekeit megidéző kínai táncelőadás lesz Százhalombattán. A „lehet-e játék a technika” kérdést a pécsi legórobot programozás és a kecskeméti rajz- és animációs filmiskola műhelyfoglalkozása válaszolja meg az arra járóknak.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár

Közösségi programokban sem szenvedünk hiányt, hisz kincskereső játékokra, römiversenyre, bridzspartyra, pingpong maratonra és csocsóbajnokságra is benevezhetünk. Az idei rendezvénysorozat sztár résztvevői között találjuk például Jakupcsek Gabriellát, valamint olyan korabeli hírességeket is megidéznek az események, mint Sissi, Csinszka, vagy akár az első Táncdalfesztivál fellépői. A 8-12 éves gyerekek körében a legnépszerűbb program várhatóan a művházi ottalvós buli lesz. Az újdonsággal egyszerre három helyszín is előrukkolt, így Balatonkenesén, Székesfehérváron és Vokányban is várják pizsiparty-ra a gyerkőcöket.

A vizuális élményekért rajongó kicsik és nagyok pedig semmiképp ne hagyják ki a pécsi KépRegények Fényjátékát, ahol nemcsak nézni, de képregényt alkotni is lehet. Akik viszont csak nézelődni szeretnének, azokat számtalan kiállítás várja, például a kecskeméti textilszobor kiállítás, ahol egy új alkotási technikával is megismerkedhetnek az érdeklődők, vagy a hajdani Újpest nosztagikus világát idéző miniatűrök kiállítása a Magyar Miniatűr Műhely prezentálásában.

Medveczky Balázs

Az idén először három kiemelt helyszíne is van a rendezvénynek, melyre az intézmények pályázat útján jelentkezhettek. Ennek eredményeképpen február 2-án Budakeszin indul útjára az eseménysorozat, szombaton a nagyvárosok közül Székesfehérvár lesz a figyelem középpontjában. A kistelepülésekre is rávetül a reflektorfény: képviseletükben Hidasnémeti élvez kiemelt figyelmet február 4-én, vasárnap.

A szervezők ebben az évben is meghirdették a már-már hagyományosnak tekinthető 3 pályázatot, mely a közművelődési intézményeknek szól. Az #okosművház2018 innovációs pályázat a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereinek, formáinak, folyamatainak és jó gyakorlatainak bemutatására ad lehetőséget. A #mindentegylapra! közművelődési plakátpályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várják a szervezők. A #vanképedhozzánk? fotópályázat pedig az intézmények mellett a nagyközönségnek is szól, és a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal pályázhatnak az érdeklődők. A pályázati kiírások az esemény hivatalos honlapján, a www.kulturhazak.hu oldalon olvashatók.

Radványi Balázs

Kifejezetten a nagyközönségnek szóló játékot is meghirdettek a szervezők a rendezvény facebook-oldalán (facebook.com/kulturhazak): a szelfi-versenyben a látogatóknak kedvenc művelődési házuk előtt készült szelfijüket kell feltölteniük az oldalra, és arra minél több kedvelést begyűjteni. A legtöbb lájkot begyűjtő egyéni pályázó 30 ezer forintos értékű kulturális utalványt nyer, míg a legtöbb képen szereplő művelődési ház 100 ezer forint értékű, műszaki cikkek vásárlására jogosító utalvánnyal gazdagodik.

A sajtótájékoztatón részt vett a rendezvény médiapartnere, a közmédia képviseletében Medveczky Balázs televíziós médiaszolgáltatási igazgató, aki a közmédia és a művelődési házak közös feladataként jelölte meg a kulturális alapellátás népszerűsítését. Mint elmondta, emiatt is tartották fontosnak, hogy az idén is a rendezvénysorozat mellé álljanak. Dolhai István az eseménynek helyt adó Marczibányi Téri Művelődési Központ igazgatója zárásként ismertette, hogy a népszerű budapesti intézmény mely programokkal csatlakozik majd a rendezvényhez.

Medgyesi Zsolt Junior Prima díjas

2018 a családok éve, ezért az idei Kultúrházak éjjel-nappal programban is figyeltünk erre. A programsorozat szombati napján három kiválasztott művelődési házban úgynevezett fordított napot tartanak majd, amikor is a szülők próbálhatják ki azokat a tevékenységeket, amelyekben a gyermekeik vesznek részt a hétköznapokban.
Az eseményt a Kaláka zenekarból is ismert Radványi Balázs megzenésített versei és Medgyesi Zsolt Junior Príma díjas zongoraművész játéka színesítette.

A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a PReport PR partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre. Az esemény fő médiapartnere az M5 televízió csatorna és az origo.hu.

 

 

Hozzászólások