A III. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál egy hétig tart (június 18-24), több mint hetven kiállító vesz részt rajta, és közel nyolcvan program közül választhatnak az érdeklődők. A rendezvény sajtótájékoztatóját a Hírös Agórában dr. Homoki Tamás alpolgármester így kezdte:

Az idei rendezvény a 650 éves Kecskemétet fogja köszönteni. Ennek fényében a nagyprogramok vagy kecskeméti, vagy a városhoz köthető művészek produkcióiban fognak megnyilvánulni. A legfontosabb szempont az, hogy a fesztiválok, a különböző rendezvények sikerének az értékmérője nem a nagysága és a mértéke, hanem az, hogy milyen minőség rejlik benne. Arra törekszünk, hogy ezt a minőséget megőrizzük Kecskeméten, és kizárólag minőségi rendezvények kerülhessenek be a főtérre. A rövidesen kezdődő Barackpálinka és Borfesztivál is ezt a törekvést erősíti.

Csík János népzenész, a Csík zenekar vezetője is részt vett a sajtótájékoztatón, és már itt megelőlegezte a majdani közönségnek a humoros, jókedvű, színvonalas szórakozást, mert elénekelt egy kiskunsági pásztornótát. A Csík zenekar most ünnepli harmincadik születésnapját, , és 23-án, szombaton nagy születésnapi koncertet adnak egy külön színpadon, ahol Kiss Tibi, a Quimby frontembere is fellép. 

Bak Lajos, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az idei fesztivál kicsit más lesz, mint az előző kettő volt. A rendezvény nem csak az evés-ivásról szól, hanem elsősorban közösségi eseménynek szánják sok kulturális és zenei élménnyel fűszerezve. A cél, hogy minél sokszínűbb legyen, a családok ismét jól érezzék magukat, hogy minden korosztály megtalálja a neki való kulturált szórakozást. Idén a városhoz kötődő fellépőkből, előadókból állították össze a fesztivál programajánlatát, ezzel is tisztelegve Kecskemét fennállásának 650 éves évfordulója előtt. Mindenhol történik majd valami kis apróság, érdekesség, minden nap más-más helyen.

A nagyszínpadon a Kecskemétről indult énekesek, zenészek, zenekarok (mint a Bohém Ragtime Band, a Szabó Balázs Bandája, Kocsis Tibor), a kisszínpadon pedig azok a feltörekvő helyi zenekarok lépnek fel, akik megérdemlik, hogy felfigyeljenek rájuk az emberek. A rendezvény minden napja élményt, feltöltődést ígér a résztvevőknek. 

A részletes program ITT található, valamint a Montázsmagazin Kecskeméti Hírek rovatában is olvasható napokra lebontva. Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

 

Fotók: Hírös Agóra 

 

 

Hozzászólások