Imre felkereste a szerkesztőségünket, hogy bemutassa azt a kis közösséget, amelyet Ősiben, egy Veszprém megyei községben vezet. Imre elmúlt hetven éves, sajnos, egy betegség is megtámadta. Úgy döntöttem, hogy először őt ismerjük meg.

kovacsimre10

1944-ben születtem egy alföldi kis faluban, Fegyverneken. Azokban a vérzivataros hideg napokban nagyon nehezen éltünk. Apám a fronton harcolt, anyám egyedül nevelt. A kis csecsemő mellett még ott voltak az állatok és a mezőgazdasági munka. Nem volt egyszerű. Anyám fegyverneki, csak szülni jött haza, mert apám házában éltünk Ősi községben, ahol hatalmas harcok dúltak.

Volt, hogy a falunk egyetlen éjszaka tizenkétszer cserélt gazdát. Alig voltam két hónapos, menekülnünk kellett. A szomszéd családok összefogtak és lovas kocsikkal, ökrös szekerekkel elindultunk Ausztria felé. A front jött utánunk, szinte nem volt megállás. Több alkalommal elkobozták a lovainkat hol a német, hol az orosz katonák.

A helyzetünk sokszor kilátástalan volt. Egy alkalommal egy hatalmas árokba dőlt a kocsink. Persze én, a legkisebb voltam a gödör alján, de valahogy túléltem. Manapság már kevés csecsemő mondhatja el magáról, hogy két hónapos korában szalonnát evett. Mert én igen. Anyámnak elapadt a teje. Amikor beértünk egy-egy osztrák faluba, anyám kéregetni indult, hogy nekem enni adhasson. Ha kapott egy kis szalonnát, azt megrágta és azzal etetett engem. Manapság ez szinte hihetetlen. Azért írtam ilyen sokat az életem kezdetéről, mert ez meghatározza a gondolataimat, cselekedeteimet. Tudom, hogy min mentünk keresztül, és csak áldom a szüleimet.

kovacsimre9

Most pedig az elmúlt évekről. Tizenhat évvel ezelőtt egy agyvérzés következtében a jobb felem lebénult. Száz napos kórházi ápolás után kerültem haza, de olyan állapotban, hogy így nem akartam élni. El akartam magamtól dobni az életet. A helyi plébános urat hívtam, hogy gyóntasson meg. Nem mondtam neki, hogy miért. Ráérzett. Hat óra hosszán keresztül beszélgettünk. Amikor elment, átgondoltam mindent, és már nem akartam meghalni, élni akartam. Feleségem a hiányzó jobb kezem lett. Mindent megtett azért, hogy viszonylag elfogadható életet tudjak élni. Karácsonyra meglepett egy festék készlettel.

Amikor megéreztem a festék szagát, a hígító illatát, már nem volt visszaút. Újra kezdtem. Ezt az eseményt úgy veszem, hogy másodszor is megszülettem. Jöttek a képek egymás után, sok. És lassan javult a minőség is. Amikor úgy éreztem, hogy a színvonal elég ahhoz, hogy kiállításon bemutassam a képeimet, megtettem. Óriási sikerem volt. Jöttek a kiállítások egymás után. Eljutottam olyan helyekre is, ahova eddig nem. Ahol megfordultam, barátokra, segítőkre leltem. Akik aztán tartották velem a kapcsolatot a későbbiekben is.

kovacsimre12

Ahogy jártam az országot, sok szépet láttam. Mindig vágyakozva gondoltam arra, hogy bárcsak az én falumban lennének hasonló szép dolgok. Bárcsak az én falum lenne ennyire rendezett. Létrehoztam egy fafaragó tábort tizenhárom fővel, és hihetetlen dolgok készültek. Ez a munka minden évben megismétlődött hét éven keresztül. A falunkban nyolcvankilenc alkotást hoztunk létre. Kültérit és beltérit egyaránt. Faszobrokat, domborműveket, kerámiákat, festményeket. Létrehoztunk egy emlékparkot, mivel a községünk éppen ezer éves lett. Erre a centenáriumra négy gyönyörű kopjafa emlékezik.

Közben nagyon sok tanítványom lett. Oktattam gyerekeket és felnőtteket a festés tudományára. Megfordult a kezem alatt körülbelül százharminc fő. Ebből a mai napig aktív huszonnyolc. Nagyon sok kiállításom volt. A tanítványaimnak is szerveztem kiállításokat.

kovacsimre1

Békalencse

Mi a polgári foglakozásod? Milyen beosztásban dolgoztál, míg nyugdíjba nem mentél?

A polgári foglalkozásom gépszerelő, géplakatos. Sokáig a szakmában dolgoztam. 1999 júniusában agyvérzést kaptam. Ez meghatározta a további életemet. A kórházi ápolás után százszázalékos rokkant lettem. Azóta is így élek.

Mikor és ki vette észre, hogy nagyon jó kézügyességed van? Mikor festetted az első képedet?
A katonaságnál egyetlen szórakozásom volt a rajzolás, mivel abban az időben nem volt tv, rádió, újság. Egy alkalommal egy meztelen nőt rajzoltam. Nagyon jól sikerült! Az egyik társam meglátta, és erre odacsődítette a körletünk többi tagját is. Attól kezdve nekem nem volt visszaút. Mindenkinek meztelen nőt kellett rajzolnom…
Hetekig, hónapokig nem kellett fizetnem a kantinban, mert mindenkinek a barátja voltam a képek fejében. Egy hónap alatt elkészült az egész századnak a meztelen nő kép. De nem volt megállás, az egész ezrednek kellett. Így kiemeltek a beosztásomból. Áthelyeztek a kultúrházba, ahol nyugodtan rajzolhattam a meztelen nőket. Fél éven belül az egész ezred el volt látva az én rajzaimmal.
A vége felé már becsukott szemmel is tudtam rajzolni. Nyílván ez nem elégített ki engem, elkezdtem más dolgot is rajzolni. Aztán kipróbáltam a festékeket, festettem.

kovacsimre3

Fényár

Milyen technikákat alkalmazol? Melyik a legkedvesebb témád? Csendélet, tájkép, portré stb…

Jelen pillanatban csak és kizárólag olajfestészettel foglalkozom. Korábban kipróbáltam mindent, akvarellt, akrilt, különböző technikákat, de maradtam az olajfestésnél.

Bizonyára volt kiállításod is. Hány kiállításon szerepeltek a képeid? Milyen sikerrel?

A mai napig 335 kiállításon szerepeltem. Mondhatom, nagy sikerrel. Ez egyrészt annak tudható be, hogy én eredetileg teljesen jobbkezes voltam. A bal kezem olyan suta volt, hogy szinte szánalmas. Ma viszont ebből élek, a bal kezemből. Mindent, ami az élethez kell, ezzel végzem. Jobb kezem tizenöt évvel ezelőtt úgy maradt, és azóta nem mozdul. Kénytelen vagyok egy kézzel és egy lábbal élni. Mindig és mindenhol érzem az emberek részvétét. Ez sokáig zavart, de már megszoktam. Végül is sajnálnak az emberek. De értékelik bennem az akaratot és azt, hogy mit értem el bal kézzel.

kovacsimre4

Napsütésben

Sokan festenek, de nem sok festőnek jön olyan gondolata, hogy egy művészeti csoportot hozzon létre. Hogyan jött ez a gondolat, és hány éve már ennek?

Négy évvel ezelőtt gondoltam arra, hogy összefogom az általam ismert írókat, költőket, és megpróbálom a csoportomba becsalogatni. Először csak három-négy ember volt tagja, mivel a kiállításaink megnyitóin ők adták a műsort. Azután egyre bővült ez a létszám, jelenleg tizenhárom író- és költőtársunk van.
De nem volt elég csak a vers és a próza, zenészt is akartam. Szerencsére a legkisebb unokám, Séfer Csaba virtuóz módon gitározik. Ő elkísér bennünket egy-egy kiállításra, hogy zenéjével emelje a színvonalat. De ez még mindig nem volt elég, megkértem egyik magyar nóta és népdal énekesnő barátomat, Bodnár Marikát, hogy ő is álljon mellénk és énekeljen. Az ismeretségi körömbe tartozott két nagyszerű fotóművész, Erdélyi Tibor Berhidáról és Godzsa Zoáld Veszprémből. Ők készítik a fotókat, videókat.

kovacsimre5

Nyári fények

Úgy tudom, hogy a ti falutokban csak négy művészember található. Kérlek, mondd el, hogy honnan járnak még hozzátok ezekre a találkozókra, és sorold fel, hogy hányan, milyen művészeti ágban jeleskednek!

Igen, a mi falunkban négy festőművész található, én vagyok az ötödik. Tehát: Ősi Kovács Imre, Brilló Erzsébet, Jónás Zsike, S. Varga Gizella és Farkas Molnár Terézia. Terike egyébként író is. Járnak hozzánk más településekről is: Sukoró, Aba, Fehérvárcsurgó, Székesfehérvár, Nádasdladány, Várpalota, Berhida, Pétfürdő, Öskü, Veszprém…, ők festők. Az írók és költők innen jönnek: Ősi, Várpalota, Székesfehérvár, Budapest, Nádasdladány. A fotósok Berhidáról és Veszprémből. A zenész Várpalotáról, az énekes Kuncsorbáról.

kovacsimre6

Nyírfák

A festészet mellett talán te is tollforgató vagy? Talán még könyved is jelent meg?

Nem csak festek, valóban írok is. Eddig három könyvem jelent meg.
A címeik:
– Minden kép egy-egy SZÍNEKBE KEVERT IMÁDSÁG az újra meglelt életért.
– A mi falunk Ősi
– Ősiségünk

Ezek a kötetek megjelentek, most készül egy életrajzi könyvem, amelyből részleteket szeretnék idézni az interjú végén.

kovacsimre11

Bizonyára nagyon kiváló szervezői képességed lehet, mert nem kis dolog egy kis faluból kiemelkedni, hogy felfigyeljenek rád, és a Kultúra Lovagjává avassanak.

Valóban megáldott a sors egy ilyen szervezői képességgel. Ha valamit elgondolok, azt igyekszem mindenáron véghezvinni. Így volt ez a fafaragó tábor megalapításánál és az emlékpark létrehozásánál is. Az országban nagyon sok ismerősöm, barátom tudja rólam ezt a képességet, és értékelik is, mivel szinte naponta kapok telefonokat, e-maileket, leveleket. De jó nekem, hogy ennyi barátom van. Akkor is jó volt, amikor valakik, valahol a sorsokról döntöttek és elhatározták, hogy a Kultúra Lovagjává javasolnak. Csak egy érdekesség: ezt később súgták a fülembe, amikor elmondták, hogy tizenkilenc polgármester ajánlott, szántalan barát és ismerős mellett.

Aztán 2007. január 22-én A MAGYAR KULTÚRA LOVAGJÁVÁ avattak. Ez nekem hatalmas megtiszteltetés volt. Budapesten, a Stefánia palotában vállamon a kardlappal megfogadtam, hogy a további életemet a kultúra szolgálatába helyezem. Ennek szellemében tevékenykedem és élek. Reméljük, még sokáig folytatom ezt a nagyon szép szolgálatot, hogy embertársaimnak örömet szerezzek.

kovacsimre13

Milyen díjakat, kitüntetéseket kaptál eddig?

2014. június 5-én betöltöttem a 70. évemet. Az Ősi Község önkormányzata és képviselő testülete úgy döntött, hogy én kapom egyedül ebben az évben a Falu Díszpolgára címet.

Az eddigi elismeréseim, kitüntetéseim, érmeim:
– Beöthy nagydíj
– Beöthy életműdíj
– Cserhát nívódíj
– Cserhát art díj
– Aranyecset díj
– Arany diploma
– Cserhát emlékérem
– Cserhát életműdíj
– Krúdy díszoklevél
– Krúdy emlékérem
– Táncsics emlékérem
– A Magyar Kultúra Lovagja
– Ősi Község Díszpolgára
Kedves Imre! Nagyon boldog vagyok, hogy felkerestél minket, és bepillantást nyerhettünk egy kis közösség életébe. Köszönjük, hogy megismerhettünk téged. Mielőbbi gyógyulást kívánunk, hogy még nagyon sokáig vezethesd a társaságodat. Remélem, nagyon sok szép képet fogsz még festeni minden művészetet kedvelő örömére.

kovacsimre8

Szeremlei Duna-ág

Részlet most készülő életrajzi könyvemből:

…. Egy alkalommal megállt az épület előtt három fekete Warszawa személyautó. Kiszálltak belőle vagy tízen, olyan öltönyös nyakkendős úriemberek. Amikor a főnököm meglátta őket, úgy ment össze, mintha muszáj lett volna. Előre dőlve, a kezét dörzsölve szinte kúszott eléjük. Én csak néztem, mert még ilyennek nem láttam. Ő mindig kihúzta magát, mikor nekem parancsolgatott, most meg a fene tudja, hogy mi lelte.
A feketeruhások nem siettek. Komótosan kikászálódtak az autókból, és lassan beszédelegtek a boltba. Mindegyik fessen, jól fésülten, de unottan jött. Csak jöttek befelé. Nekem nagyon tetszett a dolog, mert a főnököm olyan picinek látszott a sok meglett, délceg férfi között.
Azért rendesen köszöntek, mikor beléptek, mert a Márti néni egy reprezentatív jelenség volt a pénztárban. Szinte mindegyik nála esett vissza a valóságba. Körülvették a főnökömet, és mindjárt az ajtón belül megálltak. Megkezdődött a traccsparti. Én olyan nyolc méterre álltam tőlük. A két hölgy meg a pénztárnál beszélgetett. Nem nagyon lehetett érteni, hogy mit is beszélnek, de a főnököm mozgásából ítélve kínos kérdések lehettek. Mert ő még mindig nem tért magához, még mindig meg volt görnyedve.
Én jókedvűen vártam, hátha bejön egy vevő, és azzal elleszek egy darabig. De az istennek nem jött akkor senki. Hosszú percek teltek el így, mire végre az egyik úriember megmozdult. Tett egypár tétova mozdulatot a bolt belseje felé, ahol én álltam. Drukkoltam: na, még két lépés, aztán úgysem úszod meg, gondoltam. Megtette azt a két lépést, és én – mint a vércse – lecsaptam rá.
– Tessék parancsolni! – rohantam le. Rám nézett és elkezdett mosolyogni.
– Tessék parancsolni, mit adhatok? – hajthatatlan voltam. Az illető még jobban elkezdett mosolyogni, és nagy sokára kibökte.
– Herkentyűt szeretnék, van?
– Herkentyű? Hát hogyne lenne, nálunk minden van — mondtam magabiztosan, és azzal a mozdulattal elindultam az áruért. Mentem a fiókokhoz, s egyenként húztam ki őket, de a herkentyűt nem találtam. Az én emberem türelmesen várt, a mosoly nem akart eltűnni az arcáról. Miután már minden fiókot átkutattam, minden polcot megnéztem, tehetetlenségemben eszembe jutott, hogy felteszek neki valamilyen kérdést, hátha közelebb visz ahhoz, amit én keresek. Odavágódtam elé és kérdeztem:
– Milyen színben szeretné? – ő tovább mosolygott és azt mondta:
– Barnában.
– Barnában! Hát miért nem ezzel kezdte? Persze hogy van, barnában van. –
És elindultam megkeresni a barnát. Minden, ami barna volt, azt átnéztem, és csak nem találtam a barnát. Gondoltam, még egy dolgot kérdezek, és az majd közelebb visz a megoldáshoz. Megint elé vágódtam.
– Mennyi kell belőle? – kérdeztem.
– Három méter – mondta ő.
– Annyi van – mondom én, és újra körútra indultam. Járt az agyam, hogy mi az isten lehet az a herkentyű. Nem tudtam rájönni, de jött egy mentőötletem.
Odakiáltottam a főnökömnek:
– Főnök úr, van herkentyűnk? – Azt tapasztaltam, hogy a többi úriember is elkezd mosolyogni. Furcsa módon a főnököm még jobban összement, legalább is nekem úgy tűnt.
– Nincsen, Imre – kiáltotta vissza. Na, ettől már magabiztosabb lettem.
– Sajnos, kifogyott, de meg van rendelve, hétfőn kapunk árut, tessék bejönni akkor, és már tudok adni. – Mondtam, s nagyon megnyugodtam.
– Jó, akkor bejövök hétfőn. – Ezzel mosolyogva visszasétált a barátaihoz. Amint visszaért, nekem volt még egy zseniális ötletem, és odakiabáltam neki:
– Ha kérhetem, uram, hétfőn délután jöjjön, mert délelőtt vesszük át az árut, s akkor délután már tudok adni! – mondtam, és elégedetten elfordultam, visszamentem a helyemre.
– Így lesz – mondta ő, és akkor már mindketten meg voltunk nyugodva.
Egyszer aztán azt tapasztalom, hogy a sok úriember elkezd búcsúzkodni. Elköszönnek és elindulnak az autók felé. Beülnek, aztán elmennek. A főnököm lassú léptekkel elindul befelé a boltba, megáll a kellős közepén és felkiált:
– Imre! ….. Felkiált? Felüvöltött, hogy Imre…… Valamit még nagyon akart mondani, de valahogy nem sikerült, aztán egy nagyot intett olyan lemondóan, beült a foteljába, az iratai közé, és aznap nem hallottuk a hangját. A Márti néni meg a Rózsi néni elmondták nekem, hogy milyen nagy szégyent hoztam a főnökömre. Azt is elmondták, hogy mi az a herkentyű, de azért nem bírták megállni nevetés nélkül.
Elgondolkodtam azon, hogy mit is tettem. Az egész Veszprém Megyei Kereskedelmi Osztály kint volt ellenőrzésen, éppen nálunk. Az osztály vezetője volt az, aki odajött hozzám, és az én erőlködésemre kért herkentyűt. Pont a legnagyobb ember. Egy kicsit kirázott a hideg, de hát semmi rosszat nem követtem el. Ennek később még lesz folytatása! Olyankor, amikor a jövőm a tét.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások