2017. október 21-én Kecskemétre látogatott a kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör. A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre meghívásának tettünk eleget.

 

Először egy megemlékezésre került sor, melynek kapcsán az elnök úr az l956-os eseményekre, valamint a tiszakécskei sortűz borzalmaira emlékezett vissza mint résztvevő és túlélő. Ezután két vers került felolvasásra, Fekete Zsuzsanna és Szentpéterszegi Róza saját költeményeiket mondták el.

A rövid műsort követően a József Attila Irodalmi Kör bemutatkozására került sor. Sári Katalin vezető elmondta, hogy a kör 2015. februári újjászerveződése óta nagyon sok minden történt az irodalmi klub életében. Az újjászervezéskor meghatározták azokat az értékeket, amelyek mentén működni kívánnak. Ezek közül az egyik legfontosabb így szól:

Értéket őrzünk, teremtünk és adunk tovább.

Hogy ez ne csak üres szólam legyen, tavaly nagy fába vágtuk a fejszénket – kezdte a kör vezetője. Kettős pályázatot hirdettünk, első körben irodalmárok számára. A beérkezett több mint 350 pályamű közül kiválogattuk a 135 legjobb alkotást, majd elküldtük őket a képzőművészeknek azzal, hogy a nekik legjobban tetsző pályaművekhez készítsenek illusztrációt. Nagy örömünkre rengeteg értékes munka érkezett. Fotók, szobrok, festmények, grafikák, csipketerv, üvegfestmény, háromdimenziós alkotások fényképei. 31 irodalmár és 20 képzőművész közös alkotása ez a kívül-belül rendkívül értékes, igényes, gyönyörűen kivitelezett könyv, amely az irodalom és képzőművészet eszközeivel gyönyörködtet. Célunk egyrészt az volt, hogy megmutassuk, mennyi tehetséges ember él Kiskunhalason és környékén. Másrészt felhívjuk a figyelmet arra, hogy igenis vegyük észre magunk körül a jót, a szépet, vagyis bontsuk fel az ajándékokat, amit nap mint nap kapunk. A könyv címe: Fénycseppek, alcíme: Az öröm antológiája.

Ezt követően a kör vezetője az előttük álló tervekről beszélt. Többek között interaktív irodalomórákat fognak tartani Kiskunhalas összes középiskolájában, melynek célja az irodalom megszerettetésén kívül arra buzdítani a fiatalokat, hogy bátran merjék közzé tenni alkotásaikat.

Elmondta még, hogy a körnek jelenleg 14 tagja van. Legfiatalabb tagjuk 16 éves, legidősebb tagjuk pedig 81 éves. Minden hónap utolsó vasárnapján találkoznak a Vasutas Művelődési Házban. Összeforrott közösséget alkotnak, magánéletükben is segítik egymást. Műsoraikkal részt vesznek a város és a régió kulturális életében.

Műsorukat egy 1956-hoz kapcsolódó verssel indították. Csorba Tibor: Az igazi október című versét Sári Katalin mondta el, majd minden irodalmi klubtag egy-egy saját versét tolmácsolta. Műsoruk második részében pedig mindenki egy Fénycseppekből választott verset szavalt el.

Zárásként mindenki együtt énekelte a Ha én rózsa volnék című gitárral kísért dalt.  A műsort – mint minden könyvbemutatón – jóízű baráti beszélgetés követte. Köszönjük a meghívást. Jól éreztük magunkat. További erőt, jó egészséget, jó hangulatú rendezvényeket, összejöveteleket kívánunk a Baráti Kör vezetőinek és minden tagjának.

 

Sári Katalin

 

 

Hozzászólások