Kína nemcsak a világ legősibb, folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, de innen származik olyan nem egy, Európában csak jóval később megismert találmány, mint az iránytű, a papír, de a selyem is. A birodalom az i. e. 221-es megalakulása óta a különböző dinasztiák vezetésével, a többi kultúrától elzárva fejlődött.

A Feledésbe Merült Gondok Kertje

Később a nagy- és középhatalmaknak volt kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást is átélt, míg végül 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, és az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.
Kína a maga 1, 38 milliárd lakosával a világ legnépesebb állama, ami két és fél hónapos utazásom során egy teljesen ismeretlen arcát mutatta. A vidéki területeken elképesztő élmények, tájak és emberek vártak, sokukból fotók és történetek is születtek, ezekből szemezgetünk most egy kicsit.

Pandák:

Beléptem Szecsuán tartomány Csengtu Panda Bázisának kapuján, és elindultam a nedves kövesúton a fiatal medvék területe felé. Sűrű köd szállt le az éjjel, ami még csak akkor szakadozott, így közel kellett lépnem a jelzőtáblához, hogy elolvassam, ami rajta állt: Kölyökpanda birodalom.

Pandák

A hiedelemmel ellentétben a medve nemzeti szimbólummá válása csak fokozatosan történt az elmúlt évszázadban Kína-szerte. Az ősi időkben a legtöbben féltek a pandáktól, növényevőhöz képest igencsak kifejlett foguk miatt sokáig vasrágó, fekete-fehér tapírként ábrázolták őket. Az anekdotákban úgy mesélték, a medvék azért ereszkednek le a hegyekről, hogy a bambuszból, vasból vagy rézből készült edényeket megegyék és a városokat feldúlják. A babonás félelmet később a vadászat váltotta fel, a hiedelem szerint ugyanis a pandabőrön való alvás képes volt távol tartani a szellemeket, és segítette a nők menstruációs ciklusának szabályozását is.

A 80-as évek fordulóján a kínai természetvédők végül felismerték az emberi populáció terjeszkedése miatti veszélyeket, rájöttek, hogy a bambuszerdők irtásával együtt megannyi állatfaj is elvész. A kínai kormány végül a zöldek lobbijának köszönhetően felvette a kapcsolatot a WWF-el abban a reményben, hogy velük közösen talán sikerül kidolgozni egy jól működő tervet az őshonos panda védelmére. Ebben az időben mindössze 1000 példány élt az erdőkben, és ez a szám folyamatosan csökkent. Bár Csengtu vadregényes völgyei a pandák őshazája, valójában a régió hegyvidéki területei az 1980-as években a szárazság miatt szó szerint élhetetlenné váltak, a medvék természetes táplálékforrásai egyszerűen kiégtek, vagy nem nőttek, ami 250 éhes egyed tragikus halálához vezetett.

Az 1987-ben újonnan alapított bázis szakértői keményen megdolgoztak azért, hogy a területen megmaradt pandákat megmentsék. A csapat összességében 63, rendkívül legyengült példányt fogott be, állatorvosok és helyi szakértők segítségével táplálták és kezelték őket, majd amint az állatok erőre kaptak, 6 kivételével mindet szabadon engedték. A bázison maradt három nőstény és három hím lett hamarosan a Csengtu Óriáspanda Tenyésztő és Kutató Állomás első hivatalos lakója. Velük kezdődött az a program, amely a faj túlélését tűzte ki célul. Ma a sikeres programnak köszönhetően 1864 egyed él a vadonban.

Zhangjiajie Geopark

Kína Húnán tartományának északnyugati részén, a Zhangjiajie Geoparkban az üledékes kőzetsziklákat 360 millió éve formázza fáradhatatlanul a csapadék, a folyók és szél. A ködbe burkolt fák közül közel háromezer kvarc-homokkő óriás tör az ég felé, melyek közül nem egy magányos orom eléri akár az 1500 méteres magasságot is. A különleges, egymásra épülő homok-, mészkő és dolomitrétegződések bolygónk egyedülálló képződményei nemcsak az UNESCO természeti örökségének a listájára kerültek fel, de ezek ihlették James Cameron: Avatar című filmjében szereplő Navi törzs szent lebegő hegyeit is. A vidék 1958-tól állami tulajdonban lévő fakitermelő terület volt, melyet végül ’82-ben regisztráltak hivatalosan is országos erdőparkként.

Naplemente az Avatár csúcson

Zhangjiajie bonyolult topográfiája, mély szakadékai, a sok csapadék és a sűrű erdő miatt a világ egyik legkülönlegesebb növény-és állatvilágának biztosít kitűnő életkörülményeket. A több mint 1000 növényfaj mellett olyan ritka állatok is előfordulnak, mint a dél-kínai tigrisek, ázsiai tobzoskák vagy az óriásszalamandrák. Több ezer évig teljesen elhagyatott volt a táj – mondja Xiao, majd erősen megfogja a karomat, és segít átmászni az egyik alacsony szirten. – Csupán három törzsi csoport tudott a létezéséről: a bai, a miao, és a tujia. A misztikus, mennyország felé nyúló, megközelíthetetlen csúcsok megannyi helyi legenda alapjául szolgáltak.

Yangshuo

Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület talán legtitokzatosabb útvonala a Lijiangon, vagyis a Li folyón keresztül vezet. Maga a folyó a Mao’er hegységben ered, innen délkeleti irányban folyik tovább, keresztülszelve Guilint és Yangshuót is. A két város közötti 83 kilométeres szakasz évezredek óta megihleti a művészeket, a 20 yuan papírpénz hátoldalára is ez a tájkép került. Nem csoda, hisz a karsztvidék több száz mészkőkúpja, a barlangjai és a hasadékok útvesztői tökéletesen varázsolják elő képzeletünk titokzatos Kínáját. A folyót szegélyező zöld sziklák annyira változatos alakúak, hogy a régmúlt idők költői fantázianevekkel illették őket, így kedvünkre megkereshetjük az Igéző Íróecsetet vagy a Pontyon Lovagló Oroszlánt is.

Yangshou misztikus mészkőkúpjai az egykori őstenger medréből emelkedtek ki.

Kína és a lótuszvirág

Odasétáltam a Yangshou karsztkúpjai közé ékelődött mocsár széléhez, és óvatosan megérintettem a tengernyi bimbók egyikét. Akkora volt, mint a kézfejem, a kinyílt virág pedig mint egy felnőtt ember arca, ami a hatalmas, pajzs alakú levelek fölött, másfél méteres magasságban virít. A termőlevelek eredésénél a virágzati tengely tovább növekedett, így hozva létre a zuhanyrózsára emlékeztető termést, melynek lyukaiban magok fejlődtek. Két hónapos utam végén magam is belátom, van valami megindító a lótuszvirágokban, talán azt a hitet és szeretetet látom bennük, amelyek az embereket ehhez a több ezer éves növényhez kötik.

Nincs még egy olyan virág Kína gazdag kultúrtörténetében, ami akkora szimbolikus erővel bírna, mint a mocsárból kiemelkedő büszke lótusz, amely a kedvezőtlen környezet közepette is feltörő alkotóerő és tisztaság megtestesítője. Az ázsiai vízi liliom nemcsak finom szépsége, megkapó illata és lélek-tisztító hatása miatt ismert, de a buddhista hitvilágban az újjászületést is szimbolizálja. Könnyen hajlítható szárát rugalmas rostok alkotják, amit szinte képtelenség eltörni, emiatt az elszakíthatatlan emberi kapcsolatok megtestesítője, legyen szó két szeretőről, barátról vagy távolba szakadt gyermekről, testvérről.

Lótuszvirág a maga teljes pompájában

A kínaiak a virág minden részét felhasználják étkezési, gyógyászati vagy kozmetikai célokra. Magáról a gyökértörzsről azt tartják, hogy magas a keményítőtartalma, ezért sokszor főzeléket készítenek belőle, a levelet salátaként fogyasztják, míg a virágport illatszerekbe keverik, a mandulányi mag pedig a tradicionális medicinák alapanyaga, erőt, fiatalságot adó táplálék.
Ez utóbbi híresen hosszú ideig megőrzi csíraképességét. 1983-ban a világ megdöbbenésére Shen-Miller botanikusnak az egykori Mancsúria kiszáradt tómedreiből származó, 1288 éves indiai lótuszmagot sikerült kicsíráztatnia, ráadásul erre a növény, mai társaihoz hasonlóan 4 nap alatt volt képes.
Ezek után nem csoda, hogy sok kínai úgy véli, a lótusz magja rejti az öregedés visszafordíthatóságának titkát, amit évszázadok óta oly sokan szeretnének megfejteni.

A Sárkány gerince

Longji rizsteraszok, vagyis a Sárkány gerince

Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület hullámzó teraszai Longsheng hegyei közt fekszenek. A magaslaton megbújó apró falvak zhuang, jao, miao és dong népcsoportjai a világ egyik legfontosabb alapterményének, a rizs termelésére használják a területet már 700 éve. Nevét a különleges, sárkánypikkelyre emlékeztető elhelyezkedési formáiról kapta, ami a gondos mezőgazdasági tervezés eredményeképpen született meg.

Az itt látható teraszok több évezredre visszatekintő hagyományos technikákat és alakzatokat őriznek, az ember és természet közötti megbonthatatlan harmónia szimbólumává nőttek. Történelmük egybefonódik az itt élők történelmével, kultúrájával és hitrendszerével. Ping’an és a környező falvak lakói az 1200-as évek közepétől kezdve már okosan használták ki a területen keresztülfutó Chaliaohe folyó vízhozamát, ám a Longji teraszok végleges formájukat csak jóval később, a Qing dinasztia idején, 1650 körül nyerték el. Ma a rizs a Föld népességének több mint felét táplálja, és a világ teljes kalóriatartalmának 20 százalékát teszi ki. Noha szinte minden kontinensen a főzés egyik alapanyaga, mégis Ázsia keleti és déli részein játszik fontos szerepet úgy az ősi mint a modern civilizációban, a gazdasági életben, ünnepekben és a táj képének formálásában.

A teraszokat az 1200-as években kezdték el kialakítani a rizstermelés számára.

Ahogy azt a helyiek magyarázzák, a ma ismert lépcsős rizsföldek először Kínában, Kr.e. 4000 körül jelentek meg. Ezzel a módszerrel a rendkívül nehéz természeti viszonyokat kihasználva végre sikerült megszelídíteni a hegyvidéki terepet. A teraszrendszer lehetővé teszi ugyanis, hogy elegendő mennyiségű víz kerüljön és maradjon is minden egyes mederben, így biztosítva az optimális rizsnövekedést, miközben a felesleges nedv lefolyik az alsóbb pocsolyákba, hogy végül a falvak alatti patakokban csörgedezzen tovább.

A nyúlványok kialakítása nagy odafigyelést és precizitást igényelt, kialakításukat a legalacsonyabb, 335 méteren fekvőkkel kezdték, és innen haladtak fölfelé. Láthatóan most sincs ez másként. A néhol 880 méteres magasságot is elérő teraszok olyan keskenyek, hogy bizonyos helyeken még a szántáshoz használt vízibivalyt sem lehet ide terelni, így a helyiek mindent kézi erővel végeznek. Az öntözéshez szükséges vizet a magasabb hegyekből vezetik le, és a töltésen belüli, földalatti csövek segítségével osztják szét az alsóbb medencékben. A hagyományos vetési technikának megfelelően a férfiak decemberben készítik elő a talajt, majd a nők március környékén ültetik ki a palántákat, melyet aratásig rendszeresen gyomlálnak. A teraszcsoportok közötti családi házakból mára szállodák lettek, melyek építészetükben szerencsére még mindig tükrözik az itt élő népek sajátos stílusjegyeit.

Bambuszerdő

Shunan Bambusz erdő

Kína a maga 400 fajtájával a világ legnagyobb bambusztermelője. Legkiterjedtebb összefüggő erdőterülete a Jangce-folyó mellett fekszik, de több ezer hektár húzódik meg Szecsuan, Húnán     és Fujian tartományokban is. A Shunan Zhuhai Nemzeti Park, vagy ahogy a helyiek nevezik a Shunan Bambusztenger Szecsuan tartományban, Csengtutól délre elterülő, 4600 hektárnyi erdő Kína legrégebbi és egyben legnagyobb bambuszrengetege. Itt forgatták a 4 Oscar díjjal jutalmazott Tigris és sárkány című kínai filmet is.

Az itt élő összesen 58 bambuszfaj ötszáz hegygerincet és csúcsot fed be, ameddig a szem ellát, ez a smaragd tenger hullámzik a horizonton. Az enyhe éghajlat, az egészséges levegő, a környék kanyargós ösvényei, csobogó vízesései, és nem utolsó sorban titkos sziklatemplomai évente több százezer embert csábítanak a ligetbe. A bambusz évezredek óta a hagyományos kínai értékek és a keleti szépség szimbóluma, az erkölcs, az ellenállás, a szerénység és a magány megtestesítője. Tökéletes példája az egymás mellett élő anyatermészet és az ember harmóniájának. Bolygónk leggyorsabban fejlődő misztikus növénye, ami 24 óra leforgása alatt képes akár egy métert is nőni.

A Tianzi-hegy, a nemzeti park három főbejáratának egyike

A hiedelemmel ellentétben nem fa, hanem a perjefélék családjába tartozó fű, aminek azonos alfajai 65-120 évenként történő, földrészeken átívelő, éghajlati viszonyoktól független, szinkronikus virágzására a tudósok a mai napig nem tudtak magyarázatot adni. A legnagyobb példányok akár 20 méternél is magasabbra nőnek, törzsük átmérője pedig 15 centiméter. Bár fás száruk meg sem közelíti a fatörzsek robusztusságát, harcművészhez méltó ügyességgel dacolnak az időjárás viszontagságaival, így állva mindenki előtt példaként az élet viharainak túléléséhez.

A kínai nép szerint a nagy becsben tartott növényük gyökere a határozottságot, a magas, egyenes szára a becsületet, üreges belseje a szerénységet, míg spártai külseje a tisztaságot képviseli. Ezek az értékek azok, amik mindig is a kínai nép kultúrájának, festészetének, kalligráfiáinak és költészetének fő témái voltak, és ma sem veszítették ela jelentőségüket.

 

Balogh Boglárka

 

 

Hozzászólások