Jó hangulatban, számos érdeklődő részvételével zajlott le az idei második Éjszakai Forgatag 2017. február 24-én. 19.00 órától Ratkai Jánosnak köszönhetően megismerkedhettek a jelenlévők a velencei karneváli forgataggal, illetve Körmendi Viktor élménybeszámolóján keresztül bepillantást nyerhettek abba, milyen is egy „spártai harcos” élete. Viktor ugyanis mesélt a Spartan Race elnevezésű akadályfutásról.

 

Az előadásokat követően megkezdődtek a – többször nagy izgalmakat hozó szoros – versenyek, a jelentkezők csocsóban, darts-ban és ping-pongban is összemérhették tudásukat. Az elhasznált energiákat pedig a Fornetti közreműködésével üzemelő ingyenes büfében pótolhatták a résztvevők.

A csocsó bajnokainak ezúttal Bencsik Gyula és Berente Tamás bizonyultak. Szorosan mögöttük szintén 6 győzelemmel, egyetlen rúgott góllal kevesebbet szerezve Tóth Márton és Nagy Roland ezüstérmet vihettek haza. A dobogó képzeletbeli harmadik fokára pedig Söröli Noémi és Solymosi Gábor állhatott fel.

A darts-bajnokságban már külön mérkőztek meg a gyermekek, ahol Barcsay Valter bizonyult a legjobbnak, mögötte Fekete Zoltán ezüst-, és Bubori Kis Márk bronzérmet vihetett haza. A felnőttek látványos meccsében Hatvani József verhetetlen volt, Lengyel Géza a második, Tóth István pedig a harmadik legjobbnak bizonyult.

Ezt követően megszülettek az asztalitenisz eredmények is. Kezdő kategóriában Nagy Roland örülhetett a legjobban, ő kapta a méltán megérdemelt aranyérmet. Tóth István egy győzelemmel lemaradva második, Tóth Márton pedig harmadik helyen végzett. Haladó kategóriában a nagy létszám miatt három csoportra lettek osztva a versenyzők, így három győztes született Barcsay Valter, Szűcs Márk és Szűcs Roland személyében, ahogy három második helyezett is: Sztasák Mihály, Hatvani József és Szaniszló Anna lettek gazdagabbak egy-egy ezüstéremmel.

Dékány Máté, Sipos Ilona és Fekete Zoltán pedig fényesen csillogó bronzérmeket vihettek haza. Végezetül pedig következtek a profik, ezen az estén Tóth Zoltán hibátlan játékkal kiérdemelte az aranyérmet, mögötte Simon Dániel ezüst-, és Lengyel Géza bronzérmet szerzett.

 

 

Hozzászólások