Kalkuttai Szent Teréz-kápolna a 100 éves Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben – Egy héttel a kápolnamegáldás után mentem fel az OORI harmadik emeletére, hogy néhány fotót készítsek erről az új szakrális térről, ahová bármikor bemehet az ott gyógyuló, az ott gyógyító vagy az odalátogató.

A liftből kilépve sejtelmes kékes fény szűrődik át az áttetsző üvegajtón, amin egyszerű üvegkereszt jelzi, hogy itt megbékélhet az ember lelke, ha bent leül néhány percre, és imádkozik.

Magam is voltam egykor betege az intézménynek és járok is rehabilitációs terápiákra évek óta. Önkéntesként pedig közel tíz éve majd minden csütörtökön a misék előtt a kreatív foglalkozások segítője vagyok. Így magam is tapasztaltam, hogy a résztvevők jórésze a „krehab” után sietve misére igyekezett a korábbi kápolnába, amely egyben a nagyelőadó terme is az OORI-nak.

Mostantól viszont nem csak hetente egyszer, hanem bármikor és sokkal bensőségesebben gyakorolhatja vallását ebben a kis ökumenikus kápolnában minden itt gyógyuló.

Kápolnamegáldással, állandó kiállítás megnyitásával és tudományos üléssel ünnepelte május 17-én az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI), hogy száz éve, 1918. május 1-jén nyílt meg Budapest és Budakeszi határában elődje, a József Főherceg Tüdőbeteg Katonák Otthona.

1966-ra a tuberkulózis elleni kemény küzdelem eredményeként a tbc-s betegek száma igen jelentős mértékben lecsökkent, a régi profillal való működtetés értelmetlenné vált. A rehabilitációs profil felé való törekvés új osztályok alakulását jelentette.

A profilváltás tényét 1975-ben az Egészségügyi Minisztérium rendelettel nyugtázta, és az év december 1-én megalakult az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet.

A 90-es évekre elérkezett az idő, amikor a meglévő pavilonok alkalmatlanná váltak a modern huszadik századi egészségügyi ellátásra. Új, a kor követelményeinek megfelelő épületre volt szükség.

Az építkezés 2000. november 1-jén kezdődött, hat egymással összekötött épületszárny jött létre, összesen bruttó 34 ezer m2-en.

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet komplex orvosi rehabilitációt végző centrum. Ortopédiai és sebészeti ellátást, valamint öt területen nyújt rehabilitációs fekvőbeteg ellátást összesen 382 ágyon.

A centenáriumi ünnepség központi eseményeként bemutatott szentmisében Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főépületének harmadik emeletén kialakított, Kalkuttai Szent Terézről elnevezett kápolnát.

Erdő Péter bíboros beszédéből néhány gondolat:

„Nagy örömmel áldjuk meg ma ezt a Kalkuttai Szent Teréz anya tiszteletére kialakított kápolnát. Teréz anya személye a XX. század világra szóló jelensége volt. Kicsi, töpörödött alakjából kedvesség és erő sugárzott. Minden látogatása és megjelenése azt az üzenetet közvetítette, hogy Jézus Krisztus szeretete a mi figyelmünkön és áldozatos munkánkon keresztül akar működni az emberek között…

A betegség maga is egyfajta szegénységet jelent. Az egészségnek, az életnek és a szabadságnak ugyanis nincs vételára. Ezeknek a javaknak az értékét pénzben nem lehet kifejezni. A zsoltárban azt olvassuk:

„Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha” (Zsolt 49,9).
A szabadságról pedig a római jog úgy tartotta, hogy olyan kincs, aminek nincs becsértéke. Márpedig a súlyos betegség akadályozza az ember szabadságának kibontakozását. Kinek a mozgása korlátozott, kinek a beszéde ütközik akadályokba, kinek az érzékszervei sérültek. Ha ilyen állapotunkban valaki segíteni tud, ha kommunikál velünk, már ez is óriási ajándék. És persze csodálatos dolog, amikor az orvostudomány segítségével az állapotunk is jobbra fordul…

Életem egyik legnagyszerűbb emléke, amikor egy haldoklót elláttam szentségekkel, és láttam, hogy kisimult az arca, szinte eláradt rajta a fény. Harmóniába került a múlttal, a jelennel és a jövővel. Beköltözött a lelkébe Isten békéje. Sokszor az ilyen élmények a gyógyulás szempontjából is hasznosak lehetnek, de nem pusztán ez a szentségek szerepe. Az Istennel való találkozás pillanatai nem csupán vigasztalnak, hanem intenzívebben kapcsolnak bennünket az objektív valóság teljességéhez. Ha nem így volna, sovány lenne a vigasz, amit a szép szavak jelentenek…

Az itt őrzött Oltáriszentségnek hitünk szerint kisugárzása van. Mi őrizzük a szentséget, ő pedig őriz minket. Egy ilyen kápolna egyben lehetőséget teremt arra, hogy a betegeknek kiszolgáltassuk az Eucharisztiát, akár úgy, mint az „úton járók eledelét”, akár “szent útravaló gyanánt.”

A Kalkuttai Szent Teréz-kápolna művészeinek vallomásaiból

Az újonnan beépített szerkezetek anyagukban, méreteikben maximálisan igazodnak a meglévőkhöz. A kápolnát díszítő és funkcióját biztosító képzőművészeti alkotások: a fatáblaképek visszafogott aranyos ragyogása, az ablakok előtti üvegtáblák rejtelmes csillogása és a padlón játékosan megjelenő fények, a régi technikával kialakított tabernákulum zárórácsa, a míves antik feszület mind-mind a mai kor, modern világunk és a múlt, az élet gyönyörű folytonosságát hivatott bemutatni.

A kápolna szakrális berendezései, az oltár, az ambó tervezésekor Németországból származó jura kőre esett a választás, amit a kő meleg színe, játékos struktúrája és a felületén látható, az élet folytonosságát jelképező sok-sok kis fosszília, növényi lenyomat indokolt.

Angyal Julia festőművész:

Kappadókia barlangszentélyei nagy hatást tettek rám. Szakrális tér. Ezeken a helyeken érezhető igazán a mentesség mindenféle dísztől. Ezért próbálom képeimben ezt az elvet alkalmazni. Szeretek mindig hozzátenni valamit, ami Magyarországhoz köt, ezért van Jézus kezében országalma.

Teréz anya gondolatai annyira csodálatosak, hogy bármelyiket tehettem volna a képemre, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis ez legyen: „Az élet titok, fejtsd meg.” A titok, amelyik mindenkit megállít, és gondolkodásra ösztönöz, mielőtt az oltárhoz lép. Egyébként Teréz anyának minden napra van egy gondolata. Május 17-re azt mondja, hogy Mária nagysága alázatosságában rejlik. Ezt talán az oltárkép is kifejezi. (Forrás: Magyar Kurir )

(A kápolnaépítést a Magyar Római Katolikus Egyház finanszírozta.)

 

Antalffy Yvette

 

 

 

Hozzászólások