A világ húsz országából érkeznek résztvevők Tihanyba a július 16-tól öt napon át tartó ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválra, ahol öt művészeti ág mellett gasztronómiai remekek is bemutatkoznak a nagyközönségnek.


Peleskey Ákos, a fesztivál igazgatója közölte: a számos nemzetközi képzőművészeti kiállító mellett jelentős hazai intézmények is bemutatkoznak a tihanyi fesztiválon. A Ludwig Múzeum, a Capa Központ és a Mai Manó Ház is kilép a budapesti falak közül, hogy a Balaton partján is megmutatkozhasson. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem pedig ingyenes alkotóműhellyel várja Tihanyba a fiatalokat.
A fesztiváligazgató hozzátette: naponta többször is lesz tárlatvezetés magyar és angol nyelven egészen késő estig, amikor elemlámpával vághatnak neki a vállalkozó kedvű művészetkedvelők, hogy felfedezzék a kiállításokat. Az Európai Könyvek Olvasósarokban a kortárs irodalom legjavát ismerhetik meg a látogatók, az író-olvasó találkozókon pedig magyar, osztrák és szlovák szerzőkkel beszélgethetnek.


A közönség esténként a vízparti moziban egyebek mellett a közép-európai rendszerváltásról szóló filmeket láthat, amelyekkel párhuzamosan színházi produkciók közül is választhatnak az érdeklődők. Az utcaszínház mutatványosai éppúgy megférnek majd a színpadon, mint a legkisebbeknek szóló mesejáték és a legkülönbözőbb stílusokban játszó magyar és külföldi zenekarok. A multikulturális programkínálatot színesíti az Európa Bisztró, ahol minden nap más közép-európai nemzet gasztrokultúrája kerül középpontba.

MTI

2014. július 9.

Hozzászólások