„Én úgy szeretném, ha a szeretet, a boldogság, a béke fénye égne mindenki lelkében.” (Juhász Gyula)

Megkérlek, hogy mesélj eddigi életedről. Kezdjük a születésednél!

 

jonas_zsike11

 

Nagy szeretettel köszöntöm a Montázsmagazin olvasóit! Jónás Zsike vagyok. Dunaújvárosban születtem. Az idén leszek hatvan éves. Tizennyolc éves koromban férjhez mentem, megkaptuk a lakásunkat, majd 1975-ben megszületett a fiam, Krisztián. Ő az idén lett 40 éves. Van egy gyönyörű „nagylány” unokám, Fannika, aki már 12 éves. 1981-ben elváltam.

1985-ban úgy hozta a sors, hogy pár hónapra kijutottam az USA-ba, aztán 1986-ban, a fiammal ki is költöztünk Los Angelesbe. Kicsit több mint három évet töltöttünk el ott, ami egy soha el nem múló, örök élmény marad számomra. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy akkor ment kint a tévében Bob Ross festőműsora, és én tátott szájjal néztem meg minden egyes műsorát. Akkor soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is festeni fogok, ráadásul az ő technikája alapján. Rengeteg szebbnél-szebb helyen jártunk, és szívtam magamba a sok szép színes táj látványát.

Amikor hazaköltöztünk, Kulcson vettem egy kis házat közel a Dunához. A fiammal onnan jártunk ki Németországba dolgozni, és ott is elgyönyörködtem a csodás tájak láttán.

 

jonas_zsike1

 

Mi a végzettséged, hol dolgoztál eddig?

Iskoláim nagy részét Dunaújvárosban végeztem. Az általános iskola elvégzése után emelt szintű szakmunkásképzőbe jártam, majd a szakközépiskola esti tagozatán folytattam tovább a tanulást, ami érettségit és technikusi végzettséget adott. Az első munkahelyem a Gázművek számlázási osztálya volt. Innen mentem el gyesre 1975-ben. A gyes alatt édesanyám segítségével – ugyancsak esti iskolában – elvégeztem a gyors- és gépíró iskolát. Az eddigi munkáim során is e területen dolgoztam, mint adminisztrátor vagy titkárnő. A legtöbb évet a Dunai Vasműben (Acélmű, Konverter) dolgoztam. Már ötven éves is elmúltam, amikor belevágtam egy kutyakozmetikusi iskola elvégzésébe. Sajnos, ilyen munkakörben nem tudtam dolgozni a sérvem miatt.

 

jonas_zsike5

 

Mikor álltál először a vászon elé? Hogyan jutott eszedbe, hogy ecsetet vegyél a kezedbe?

Mindig is érdekeltek a művészettel kapcsolatos dolgok. Már fiatalon terítőket hímeztem, kötöttem, makraméztam, lufiból meg rafiából lámpákat készítettem. Mindig kipróbáltam az éppen az aktuális dísztárgyak elkészítését, mint pl. gipszkeretre készített szalvétatechnikát, vagy gyurmából virágokat formáztam stb. Megjegyzem, hogy egyiket sem tanultam, csak magamtól rájöttem az elkészítésük technikájára, és valóban jó dolgok jöttek ki a kezem alól.

De festeni sose festettem, illetve az összes lakásomat én festettem ki, de festményt sosem csináltam. Megint csak érdekességképpen említem meg: az volt az érdekes, hogy bárhol jártam, és ha szép tájat láttam, mindig mondogattam magamban: De lefesteném ezt is, azt is! Nem tudtam, hogy mi ez nálam, ez az örökös festés utáni vágy.

 

jonas_zsike7

 

Hogy jutott eszembe, hogy fessek? Ez egy érdekes történet. Mint említettem, 1992-től vidéken, Kulcson laktam. Nyáron lekötött a munkám és a kert, de a hosszú téli estékre mindig ki kellett valamit találnom, hogy lekössem magam. Öt évvel ezelőtt a párom édesanyja lebetegedett. Hogy közelebb lehessünk hozzá, kerestünk egy házat, ami Kulcs és Veszprém között van. Így kerültünk Ősibe, itt találtuk meg, amire mindketten vágytunk. Jelenleg itt élünk a párommal kettesben, illetve 4 kutyával és 5 cicával. Imádjuk az állatokat, a jó bakonyi levegőt, a kertet. Szeretünk ezen a környéken élni.

Mivel a párom egész nap dolgozik, és csak késő este ér haza, a téli időszakra ismét kellett találnom valami elfoglaltságot, amivel lekötöm magam. Internetezés közben bukkantam rá a festészetre, ahol egyes festők bemutatják, hogy lehet rövid idő alatt egy-egy képet megfesteni. Természetesen ma már tudom, hogy az csak a látszat volt, mert egy jó kép megfestéséhez idő kell. Gondoltam, hogy jó lesz ez nekem, úgyis egész életemben festeni akartam egy-egy szép táj láttán. Most legalább kiderül, hogy van-e érzékem hozzá.

 

jonas_zsike6

 

A legszükségesebb dolgokat megvásároltuk hozzá (akkor még akryllal próbálkoztam). A párom csinált egy szuper kis festőállványt, és nekiálltam „alkotni”. Két télen át festegettem, jó pár kép összejött. A családom mondogatta, hogy nagyon jók, de igazából én nem voltam elragadtatva tőlük. Úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha valaki hozzáértő is véleményt mondana a képeimről. Ekkor, mint egy isteni szikra jutott eszembe, hogy amikor ide költöztünk, valaki mondta, hogy szemben velünk lakik egy híres festő. Még a nevét sem tudtam. Hónapokig toporogtam, nem mertem megszólítani. Hogy zaklassak én egy ilyen nagy művészt az én gyerekes képeimmel!

Egyszer aztán éppen kint voltam a kapu előtt, és a művész úr is kijött a házuk elé. Ekkor összeszedtem minden bátorságom, és „lesz, ami lesz” alapon megszólítottam. Elmondtam neki, hogy festegetek, és szeretném az ő őszinte véleményét kikérni, megnézi-e a képeimet. Csak annyit kértem, hogy őszinte legyen, és ne nevessen ki. Nem is tudom, mitől féltem, hiszen hihetetlenül lelkes, kedves, segítőkész ember. Rögtön felajánlotta, hogy már másnap átjön. Láttam a szemében az örömöt, ahogy csillogott a szeme, és talán jobban izgult, mint én. Ő volt Kovács Imre, az én Imre bácsim, aki azóta nem csak a mesterem, hanem a legjobb barátom is. Eljött a másnap.  Előre közölte velem, hogy ne szóljak semmit, ne is kérdezzek semmit, csak csináljam, amit mond. Ekkor nagyon komoly volt és szigorúnak tűnt, így még idegesebb lettem.

 

jonas_zsike8

 

Én mutogattam a képeimet, ő meg komoran nézte, aztán mondta, hogy ezt rakd ide, azt oda, amazt amoda. Közben jó 20-25 perc eltelt szó nélkül. Egyik helyen már jó sok kép volt, gondoltam: na, ez kuka! Aztán végre megszólalt. (És ettől a perctől kezdve változott meg az egész életem!) Azt mondta: Nagyon nagy tehetség vagy, ezért elvállalom a tanításodat, de olajjal fogunk festeni. A nagy kupacra rámutatott és azt mondta, hogy azokat a képeket már ki merné állítani. Akkor még fel sem fogtam, hogy mi történik velem. Tehát így kezdtem el az ő segítségével festeni, ennek idén júniusban lesz két éve.

Mennyi időt töltesz alkotással?

A téli időszakban elég sokat, de nyáron kevesebbet, mivel nagy a kert, és azt is nagyon szeretem művelni. Imádom a virágokat, a szép fákat. Igaz, a kerti munka kicsit fárasztó, és sokszor örülök, ha esik az eső, mert úgy bűntudat nélkül festhetek, mondván, hogy ilyenkor úgysem lehet a kertben dolgozni.

 

jonas_zsike9

 

Mi a kedvenc témád?

Eleinte nagyon érdekelt a hegyek, fák, folyók festése, de néha belevágok egy-két új dologba is. Festettem már virágokat is (pipacsot, orgonát), de kakast és egy nagy oroszlánfejet is, amelyek Imre bácsi szerint is nagyon jól sikerültek. A tájképeimben próbálom átadni az eddig látott csodálatos, színes tájak szépségét. Remélem többé-kevésbé sikerül.

Milyen technikát alkalmazol leginkább?

Mióta Imre bácsi rámutatott az olajfestés szépségére, azóta azzal festek. Főleg ecsettel, de a késes technikába is belekóstoltam, és nagyon tetszett.  A kakasos képem is azzal készült.

Volt már kiállításod?

Igen, az első kiállításom három hónapnyi festés után Móron volt. Ott harmadmagammal állítottunk ki. Igaz, most lesz két éve, hogy festek, de Imre bácsi jóvoltából már volt vagy 18 kiállításom, ebből 3-4 önálló is. Többek között Budapesten, Székesfehérváron, Agárdon is. Ezen kívül minden évben részt veszek a Batsányi-Cserhát Művész Kör pályázatán, ahol első évben a képemre Art arany diplomát, tavaly pedig Art nívódíjat kaptam, amit ezúton is köszönök mindenkinek, akik úgy vélték, hogy ezt megérdemlem.

 

jonas_zsike10

 

Mit jelent számodra egy-egy kép elkészítése?

Imádok festeni, igaz, van még sok technikai fogás, amit meg kell tanulnom. Sajnos még oda nem jutottam el, hogy azt mondjam egy képemre, hogy tökéletes, mivel magammal mindig elégedetlen vagyok.  Még ott van a kishitűségem is, így teljesen sosem vagyok felhőtlenül boldog, ha elkészül egy-egy képem. Állandóan látom, hogy mit kellett volna máshogy csinálnom. Szerencsére Imre bácsi lelkes és kitartó, türelmes velem, és ha kell, biztat és tartja bennem a „lelket”. Ezúton is hála és köszönet neki, hogy ilyen nagy odaadással tanítgat. Nem csak engem, hanem a többi festőtársamat is. Remélem, hogy még jó sok évig módja lesz átadni nekünk, tanítványoknak a tudása legjavát. Köszönet neki mindenért!

Milyen céljaid, álmaid, vágyaid vannak?

Ebben a korban már olyan nagy vágyaim nem lehetnek, úgy gondolom. Ami fontos, hogy a családom egészséges és boldog legyen. A párommal sokáig élhessünk még egészségben, boldogságban együtt. Nagyon sokáig kikérhessem a véleményét, ha elkészül egy-egy képem. Szoktam vele viccelődni, hogy ő a legjobb kritikusom, a szponzorom, a menedzserem, a sofőröm, az asztalosom (mivel a képek keretezését is ő csinálja). Szóval ő a mindenem és a mindenesem. Nagyon hálás vagyok neki, hogy megteremtette számomra a lehetőséget, hogy ezt a nem éppen olcsó hobbit űzhessem. Köszönöm.

 

jonas_zsike3

 

A másik vágyam vagy célom, hogy megérjem: ha elkészül egy festményem és ránézek, tényleg a jót lássam benne, és elégedett legyek vele. Persze, tudom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom, hiszen nem is régóta festek, és türelmesebbnek kell lennem, de remélem, hogy ha a jó Isten is azt akarja, eljutok egyszer oda is, hogy tényleg azt mondom: Na, ez tényleg jó kép lett!

Kedves Zsike! A magam és a szerkesztőség nevében kívánok neked nagyon jó egészséget! Azt kívánom, hogy váltsd valóra  a „mestered” hozzád fűzött reményét!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások