Komoly, költői nyelven írt misztériumjáték, ezt Nyugaton is ismerik, és jelentősen hatott pl. az ír Yeats-re. Az ellenkező pólus a Kyogen, a komédia, de komoly ősi kulturális hagyományai vannak — ezeket ismerni kell, hogy kellőképpen értékelni tudjuk. Kimie hosszú éveken át dolgozott egy társulattal, külföldi útjaikra elkísérte őket és szakszerű kommentárokkal ismertette ezt a jellegzetesen japán műfajt. Később tudtam meg ,hogy ez eredetileg kínai műfaj volt, de Kínában feledésbe ment, és a kínaiak most a japán tradíció révén próbálják felújítani ezt az ősi, elveszett kulturális kincset. Az a hosszú kézirat, amelyet azon a napon lektoráltunk, épp annak a brosúrának a végső korrekciója volt, amelyiket az amerikai közönség számára készítettek küszöbön álló amerikai turnéjuk előtt.

Később, öt évvel Amerikába való visszatérésem után, 1997-ben ismét meghívtak Japánba, ezúttal egy még jelentősebb alkalomból. Nagoya városa egy vadonatúj színházat építtetett, és annak a felavatásán én voltam az ünnepi szónok. Az udvarias megszólítást követi a bájos japán szokás, hogy valami utalást tegyenek az évszak szépségére. „Virágzanak a szilvafák…” A levél írója, Motoya Izumi, az Izumi Kyogen Iskola 20. Mestere, akire jól emlékeztem: ő volt ennek a több száz éves intézménynek a trónörököse, amikor utoljára láttam. Csak megérkezésem után tudtam meg, hogy édesapja, a 19. mester amerikai útján megfázott, és tüdőgyulladásban meghalt. Fia éppen betöltötte a huszonegyedik évét, így apja nyomdokaiba léphetett. Két nővére arról volt nevezetes, hogy a Kyogen történetében ők az első nők, akik színpadra léphetnek. (Ez így volt a régi Európában is: a női szerepeket is férfiak alakították.)

Felkértek, hogy tartsak előadást angol nyelven arról, milyennek láttam a japán Shakespeare előadást. Hatalmas tiszteletdíjat ajánlottak fel érte. Angol nyelvű előadásomat Imura professzor tolmácsolta japánul. Az új színház minden képzeletet felülmúlt. Több száz néző befogadására alkalmas nézőtér, csodálatos színpad és „Backstage”, és mindez fából, egyetlen fémszög nélkül! Micsoda privilégium volt a zsúfolt nézőtábor elé lépni és kifejezni csodálatomat a japán kultúra eme legújabb vívmánya felett! Természetesen a japán rádió és televízió is közvetítette az eseményt…

Vendéglátóim még más meglepetéseket is tartogattak a számomra. Villámlátogatást tettünk Tokióba, ahol húszéves vágyam teljesült: láthattam a Tale of Genji eredeti kéziratának kiállítását egy múzeumban! Ritka alkalmakkal veszik csak elő. Bezárult a kör: Genjivel kezdődött a japán kaland, és vele is fejeződött be. De sajnos, a megálmodott regényem csak töredékekben jött létre: elsodorta a sors, mint sok mást.

Hozzászólások