Márai Sándor és Kassák Lajos tanítványa, majd később Fodor András és Tandori Dezső író, költő, esztéta, Csányi Sándor irodalomtörténész, Csoóri Sándor és Baranyi Ferenc költők is elismerik. Alapító főtitkára a 43 éves országos Batsányi- Cserhát Művész Körnek, amely a Millennium évétől a Magyar Örökség része. Alapító főszerkesztője saját lapjának, a 21 éves Délibáb folyóiratnak fiával, Bornemisza Attilával közösen, később a versrovat vezetője, főmunkatársa. Szerkesztője a Művész Kör 2004 óta évente megjelenő Antológiájának. A Batsányi-kultusz fáklyavivője, egyházművész.

Eddig 18 könyvet írt, mintegy 15 ezer versét publikálták számos hazai és külföldi lapok, tv, rádió. Legutóbb Hegedűs Géza és Páskándi Géza Kossuth-díjas költők ismerték el. Az 1978-ban kiadott Olasz Almanach (Magyar Orvosíró), a Nemzetközi Lexikon, a Budapest I.-II.-III. Nagylexikon (1997-1998) klasszikus költőnek nevezi. Neve több lexikonban szerepelt, köztük az Olasz Almanachban, a MINSZK Lexikonban, a Váci Mihály Irodalmi Lexikonban, a svájci Who Is Who nemzetközi lexikonban. A “Nap Embere” címet kapta a Budapest Televízióban. Versei Czigány György és Baranyi Ferenc tolmácsolásában több alkalommal elhangzottak a Bartók Rádióban.

Munkásságát számos díj, kitüntetés követi. Béke arany, SZOT, TOT, ART, Nemzetközi aranydiploma, Aranylant, Aranykehely, Fekete István-díj, Aranytoll, Balatonfüreden Salvatore Quasimodó-díj, Hegyvidék – arany, majd 2002-ben a Magyar Kultúra Lovagja, Tóth Ede Irodalmi díjas. Cserhát József Irodalmi és Művészeti díjat, az Esélyegyenlőségi Minisztériumtól Különdíjat kap. A Soros Alapítvány ösztöndíjasa és a Holland királyság ösztöndíját kapja. A Napkút ösztöndíjasa.

1966 óta tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alap irodalmi csoportjának. Azóta Rákóczi-díjas, Őselemek országos pályázatának díjnyertese. Kláris nívódíjas, Galga nagydíjas, HAT – Platina-díjas, Napút Ösztöndíjasa, József Attila aranykoszorút és “Batsányi emlékdíjat” kap az”Összmagyar Társaságtól”, mivel erdélyi származású apai ágon.

Alapító tagja a következőknek:

– A Magyar Írók Nemzetközi Szövetség
– Magyar Orvosíró és Képzőművész Kö

– Berzsenyi Társaság
– Délsziget

– MOTESZ
– Kláris csoport – szerkesztő

– Pécsi írók- költők szövetsége
– Zengő fény c. lap Pécs

Csányi László irodalomtörténész így írt róla:

“Ihász-Kovács Éva neve régóta jól cseng a mai magyar költészetben. Ha röviden akarom jellemezni, azt mondhatom, meghittség, meleg otthonosság a legszembetűnőbb tulajdonsága, s jóság és megértés árad verseiből. Napjaink költészete – nemcsak nálunk – szívesen szövetkezik a rideg tényekkel, s gyakran az érdes forma is a hagyományos értelemben vett költészettől való eltávolodás bizonysága.

Ihász-Kovács Éva versei személyhez szólóak, s azzal modern, hogy összhangot tud teremteni a jelenségek között. Ebben az egységes költői világban mindennek biztos helye van, a tárgyak határozott körvonalat kapnak, s a szavak mindig a valóságot hitelesítik. Nincs szüksége rejtelmes jelképekre, mindenre, amit érzékel, önmagával azonos, de azt is tudja, hogy a tények jelentéseket hordoznak, s egymáshoz való viszonyuk mindig a lényeghez visz közelebb. Belső tájain mindennek pontos helye van, mert ez a líra belülről indul kifelé, verseiben az átélt találkozik a valósággal, mintegy tanúskodva a költői invenció igazáról. Realizmusa is belülről való, előbb a léleknek kell tájékozódnia a kitapintható világban, s a vers egyszerre jelent vallomást és bizonyságot, a szél zúgásáról, madarak énekéről, álombeli tájakról, szeretetről, hűségről.

S éppen ezért minden verse tulajdonképpen a világ újra felfedezését jelenti számára: a lét ténye egyben a valóság örömteli bizonysága is. Ihász-Kovács Éva verseiben újra meg újra összerakja a valóság kockáit s mindig új képeket hív elő a képzelet, mert ez a világ tényeit tekintve épp úgy kifogyhatatlan, mint variációs lehetőségeiben. Régóta ismerem Ihász-Kovács Éva verseit, s mindig szívesen járom be költészetének szeretettől áthatott tájait, mert versei olyanok, mint a régen várt üzenet, amit a jó barát küld. Kívánom, hogy olvasóihoz is jusson el ez a szeretetet és megértést hirdető jó hír.”

Ihász-Kovács Éva: ŐK

Testvéreim ők,
a hajnali munkába menők,
a vállukra-szíjra-erősített táska
zsíroskenyér-harapása
is enyém.
A bőrükre tapadt kockás ingek áhítata,
izmaikban a tűzifavágás.
Világom egyik darabja,
ahogy a mohó szájak
a csapolt sör ízére tapadva
kiisszák mindennapjaikat,
piros alkonyatban,
sárga reményük.
Velük utazom,
a vacogó-térdű hajnalozókkal:
ez a kis dal pohár sörük,
reményük az esti öleléshez.
Ők a századokra írt jogfolytonosság,
ők védik, dacból vert,
körömre égett diplomámat,
reménység-ruhámat ők szövik,
a csillagokig elfuseráltat,
s ha káromkodnak vagy kiabálnak,
gyűjtsétek össze, fűzzétek fel
fejemre viharvert glóriának.

Egyszerű díszítések

Madártelexek
és tébolyult-hajzatú fenyves
sittet minden siettet
hogy nincs megállás amíg a kezdet
a véggel egybe nem ér
Minek a kézbe virág
meg a babér
a dáliák kör-körös koszorúja csupa vér
a fehér meg nem tud színekkel
énekelni
Futhat a víz
meg a hajó
csak a semmi varázsa a jómért semmi a minden is mivel
minden minden csak semmiség
Se víz se ég
se madarak
a gyönyör tükre se a nap
s a szemek redőnye mögül
ki se látszik odabent ki l
micsoda trónon
milyen isten
ha van se látom
a Van se MINDEN
a szerelmet többé nem fejti meg
sem ő sem rejtvényfejtő istenek
TEJUT
plédjével be sem takarja
didergésem pedig látszik a karja
Óceán-éjszakába alszom
szél ki-be lelkemen nincsen ajtóm
nincs-ablakomon bárki beléphet
ember állat Küklopsz vagy féreg
mért hiszitek el azt hogy élek
ez már a léle
k botlása hanyatlás
eddig értem el de már félek férgekkel hímzett bordűrös ruha rajtam
kígyók tekerőznek a hajamban
ezek a díszítések

A MI HÁBORÚNK (Fodor Andrásnak)

A mi háborúnk, az a legszebb!
Krumplitöltések lövészárkai,
kapanyél-fegyver a gaz ellen,
van itt, ami kell,
kukoricacső-lövedék,
meg teljeskukorica-gránát.
A mi háborúnk, az a legszebb!
Irtókapával menetelni az erdőn,
hol öreg tölgy s csemete egymást váltják
és vércsöppel teleszórt sombokrocskák
fölé hajlik a Nap: ez a vén szanitéc.
Harckocsink ez a tizenöt kombájn
és mustárgáz helyett búzaszemeket
fúvatunk a magtárakba, hogy ez a
háború legyen a leggyönyörűbb…
Magunknak így adjuk meg mindennapi friss kenyerünk
könyörgés, ima nélkül,
s csupán ennyit szólunk egy-egy
szénabegyűjtés szünetében,
Süssön a nap,
legyen eső,
S fújjon a jó szél!
Ellenség sincs itt a közelben,
rögöket győzhetnek le rög ujjak,
csupán szívünkben szirénáz néha a gond,
– Süt-e nap?
Lesz-e eső?
fújjon a jó szél!
Egy-egy jó kaszaél a mi kardunk:
levágjuk a lucernahadat, szekérre
villázzuk a szénát.
A mi háborúnk győzedelmes!
Ebből holnapra kenyerünk lesz!
Kenyér meg hús életadónak,
friss pohár tej a gyerekeknek.
A mi háborúnk ez a legszebb!

Hekkel Aranka

Hozzászólások