A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány nyári egyetemet szervez Délvidéken 2015. augusztus 9-14. között “Humánökológiai fordulóponton vagyunk” címmel neves előadókkal és híres látnivalókkal.

salas_panzio

Az Alapítvány immáron hatodik Kárpát-medencei nyári egyetemére várja 16-30 éves fiatalok jelentkezését. A környezet védelme, természeti erőforrásaink megőrzése közös felelősségünk, egyben saját életfeltételeink tudatos alakítását jelenti – a humánökológia ezért az idei rendezvény mottója.

Együttműködő partnerük, a vajdasági  Ecofriends and Ecokits komoly eredményeket ért el az energiatakarékosság népszerűsítése és azon műszaki megoldások terén, melyek segítik a környezet védelmét, még a legszerényebb anyagi helyzetben lévő háztartások esetében is (akkumulátorok újrahasznosítása, elemek újratöltése stb.).

forest

A rendezvény során szakmai előadások keretében újszerű mérnöki vívmányokkal, sikeresen megvalósult környezetvédelmi projektekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők, gyakorlati ismeretekkel is felvérteződhetnek a közös műhelymunka során és fakultatív program keretében ellátogathatnak az al-dunai Vaskapu erőműhöz is.

Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!

A nyári egyetem programja és letölthető jelentkezési lap

Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány
www.mfhnalap.org

Hozzászólások