Horváthné Vaskó Gabriella pirográfus, azaz képégető – Gabika alkotásaira az interneten figyeltem fel. Valamikor gyermekkoromban láttam hasonlókat, hogy táblákra égettek barátaim képeket. Úgy látom, ma már egészen kifejlődött, megváltozott ez a műfaj. Rátaláltam a Who’s Who Nemzetközi Életrajzi Enciklopédia kiadványára, amelyben szerepel Gabi neve is. Erről is faggatom, de egész életére kíváncsiak vagyunk.

Vaskó Gabriella a lánykori nevem, és ezen alkotom munkáimat is. Jászjákóhalmán születtem 1946. december 23-án. 17 évesen költöztem Salgótarjánba dolgozni, tanulni. Családot alapítottam, és azóta itt élek. Sajnos a férjem 13 éve meghalt, 40 évi házasság után, így özvegy vagyok. Van egy fiam és egy unokám.

Milyen volt a gyermekkorod? Van valamilyen kedves emléked, amelyet megosztanál velünk?

Nagycsaládban nőttem fel legkisebb gyerekként, így a nagyobb testvéreim vigyáztak rám. Gyermekkoromban kezdtem grafikai rajzokkal foglalkozni, amiben rajztanárom segített.

Kedves emlékem is ehhez kapcsolódik, mert kisgyermekként nagyon lusta voltam, és az írásom is csúnya volt, ami miatt a tanáraimtól szidást kaptam. Az iskolában a mögöttem ülő kislány viszont nagyon szépen tudott írni, amit nagyon irigyeltem. Gondoltam, hogy biztosan a ceruza miatt tudja olyan szépen írni a betűket, ezért arra kértem, hogy cseréljünk ceruzát. De bizony azzal sem sikerült jobban a betűk formálása.

Otthon elővettem a ceruzát, és egész délután addig gyakoroltam az írást, amíg olyan nem lett, amilyen a kislánynak volt. Rájöttem, hogy bizony sokszor gyakorolgatni kell ahhoz, hogy sikerüljön. Ettől kezdve a ceruza lett a legjobb barátom, annyira megszerettem. Mindent próbáltam lerajzolgatni, amit csak láttam. Később már a rajzórákon is tőlem kértek segítséget a többiek egy-egy rajz elkészítéséhez.

 

Van művész a családodban?

A családban nincs kifejezetten művész, de ügyes kezű a szakmájában, tehetséges, az igen. A bátyám most 89 éves, és asztalosként is szép dolgokat tudott csinálni, de a kézimunkában is jeleskedik. Például régen subákat is készített, most pedig gobleint varr.

Mi az iskolai végzettséged és a foglalkozásod?

Ma már nyugdíjasként élek, de 40 évig dolgoztam. Középfokú végzettségem van és három szakmám: üvegipari technikum, mechanikai műszerész és minőségellenőr. A pirográfia tanulását a műszerész szakma sugallta. A férjem segített elsajátítani, ugyanis ő találta ki nekem ezt a technikát, és készítette el azt az eszközt, amivel égetni tudtam a fatáblára.

Mikor kezdtél el ezzel a műfajjal foglalkozni? Bizonyára nagyon jó a kézügyességed, bár azt mondtad, hogy az égetés folyamatában is el lehet rontani a képeket.

A munka és a tanulás mellett a rajzolást sem hagytam abba. Nagyon sok kiállítást láttam, és megismerhettem művészembereket, akiktől sokat tanultam. Ilyen híres festő- és zománcművész volt Czinke Ferenc, aki a szárnyai alá vett. Évekig jártam hozzá magántanulóként.

A pirográfiával 1980-tól foglalkozom, amikor a férjem elkészítette az égető eszközt. Nem volt könnyű a grafikáimat átültetni az égetésre. Eleinte csak adaptációkat készítettem híres festők képei alapján, akik a kedvenceim voltak: Dürer, Van Gogh, Delacroix. Akkor még nem volt kiállításom, csak munkahelyeken volt alkalmam bemutatni azt, amit csináltam, hiszen nem is gondoltam, hogy valakinek tetszhet. Ezután már saját rajzaimat is kezdtem átültetni a fatáblára, ami egyre jobban sikerült.

A nagy áttörés férjem halála után jött, amikor már nyugdíjas lettem, és a gyásztól ebbe menekültem. Folyamatosan dolgoztam a képeken, és rengeteget elkészítettem. Időközben megismerkedtem dr. Matits Ferenc művészettörténésszel, aki a helyi múzeum igazgatója volt, és látta a képeimet. Nagyon tetszett neki, mert még nem találkozott ezzel a technikával, és nagyon jó ötletnek tartotta, ezért meghívott az első önálló kiállítás megtartására 2006-ban, amit ő nyitott meg, és nagy sikere volt. A kiállításon a helyi sajtó is ott volt, riportot készítettek és fotókat is megjelentettek róla. Ennek hatására nagyon sok felkérést kaptam kiállításokra, ami azóta is tart.

Témáim az alkotásban eleinte várak voltak, amit sorozatban készítettem el. Majd hétköznapi emberek, események megformálása, táncsorozat, állatok, tanyavilág, valamint személyes élményeket dolgoztam fel. Szeretek utazni, és az ott látottakat is felhasználom a képeknél.

37 évi pirográfia tanulás után azt mondom, hogy megérte. Eddig kb. 160 db kép készült el. Különlegessége, és az, hogy a megyében egyedül csak én használom ezt a technikát, de az országban is nagyon kevesen, egyedivé teszi, ami azt hozza magával, hogy sokan megkeresnek, hívnak kiállítani, és mindig nagy sikere van a kiállításaimnak is. Ezért keresett meg a Who’s Who nemzetközi életrajzi enciklopédia szerkesztője is, hogy a kiadványukba beletegyék fényképes biográfiámat 2009-ben, ami nagy elismerés volt számomra. Közgyűjteményben is megtalálhatóak ma már a képeim, a helyi Múzeumban és a Könyvtárban. A legkedvesebb díjam pedig, amit egy iskolától kaptam, az az Aranyecset díj.

Hol és kik zsűrizik a képeidet? Kik mondják meg, hogy ez az alkotás megüti-e azt a szintet, amely megfelel az elvárásoknak?

2008-ban felkértek, hogy vegyek részt a XX. Országos Képző- és Iparművészeti Kiállításon, ahol zsűrizték a képeket. A zsűrizők között volt több budapesti egyetemi, főiskolai tanár, többek között Bálványos Huba grafikusművész főiskolai tanár úr is. (Sajnos azóta már nincs közöttünk.) Emléklappal díjazták az alkotásaimat. Azután még több alkalommal is megrendezett ilyen kiállításon vettem részt, ahol mindig zsűrizték az alkotásaimat. Bálványos Huba rendszeresen tartott előadásokat nálunk, amin én is ott voltam, és mondhatom, hogy barátság volt közöttünk. Megfogadtam a tanácsait, véleményét, amiket nekem adott. Ilyen volt például ez is: „jó, hogy nem jártam főiskolára, mert ott csak elrontottak volna” – persze, ezt a képeimre mondta.

Hány kiállításod volt eddig?

Közel 60 önálló és több csoportos kiállításom volt eddig az ország számos helyén.

Úgy tudom, hogy tanítod is a pirográf technikát. Kiknek?

Tanítványaim nincsenek, habár többször felkértek rá, de nem vállalom. Iskolákban szívesen bemutatom a gyerekeknek a pirográfia technikáját, ki is próbálhatják az égetést egy-egy technika óra keretében.

Bizonyára neked is – mint bármely művésznek – vannak ihletett pillanataid. Milyen képeket szeretsz leginkább megalkotni?

Egy éve már nem készítek újabb képeket egészségi okok miatt. Sajnos, az égetés nehéz fizikai munka, aminek vannak mellékhatásai. A kezem már nem bírja, mert nagyon erősen kell fogni az égető pálcát, és bizony fájdalmas. A keletkezett füst is káros az egészségre, a szemem és az orrom is kiszáradt tőle.

Sorozatokat szerettem csinálni, mert a kiállításokon is jobban mutatnak. A várak, táncosok, tanyavilág sorozatok azok, amik a visszajelzések alapján a nézőknek is tetszenek, de az emberábrázolás is népszerű.

Megrendelésre is készülnek képek? Hogyan tudod őket értékesíteni?

Megrendelésre nem készítek képeket, kizárólag saját tervezésűeket. Árulni sem szoktam a képeimet, habár adok el belőle, ha egy-egy kiállítás alkalmából odajönnek hozzám, hogy szeretnének vásárolni, mert legalább az anyag ára jó, ha valamilyen szinten megtérül.

Milyen álmaid vannak, amelyeket szeretnél még megvalósítani?

Azt hiszem, a képzőművészetben minden álmom valóra vált. Amatőr művészként érzem a megbecsülést. Szeretik a munkáimat, és ez mindennél többet jelent nekem.

Köszönöm szépen az interjút! Kívánok nagyon jó egészséget, és még nagyon sok kedves alkotást az életedben.

 

Nagy L. Éva

 

 

Hozzászólások