Úgy tartja a mondás: a jó szomszédság áldás. Ez bizony nagy igazság. Szerencsénkre a 80-as évek elején olyan helyre költöztünk, ahol a jó szomszédság áldásos hatását megtapasztalhattuk. De azt, hogy több mint 30 év eltelte után éppen a szomszédunk idősebb gyermeke, Horváth Péter lesz a beszélgetőtársam, és élete történéseiről fogom kérdezni, azt soha nem gondoltam volna. Internetes oldalán megjelent írásait olvasva jött az ötlet, hogy beszélgessek vele egy kicsit azokról az évekről, amelyeket írásaiban elevenít fel. Kezdjük hát az elején!

Az 1992-ben készített erősítőim felújítás után 2016-ban

Te még kisgyerek voltál, amikor mi a szomszéd házba költöztünk. Felnőtt fejjel hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra? Milyen nevelést kaptál a szüleidtől?

Nagyon szép, tartalmas gyermekkort tudhattam magaménak. Sokat játszottunk az utcabeli gyerekekkel, minden csibészségre, kalandra kapható voltam. Szüleim következetesen neveltek bennünket. Amire szükségünk volt, azt megkaptuk, de nem többet. Az értékrendünk kialakításánál is szerepet játszott a szülői példa. Tudtuk, hogy semmi nincs ingyen, meg kell dolgozni (tanulni kell) a boldogulásunk érdekében.

Mikor kezdett el a zene felé fordulni az érdeklődésed? Voltak már jelei pici korodban is, hogy a zene fontos szerepet fog betölteni az életedben?

Első emlékeim szerint – 6 éves lehetettem (1977) -, amikor szüleim megvásárolták a Videoton kazettás-táskarádiót, amelyen együtt hallgattuk a jó zenéket, sőt pár kedvencet fel is vettünk. Határozottan emlékszem a Boney M, Swinging Blue Jeans, Il Santo California, Bimbo Jet slágereire.

Már kicsi gyermekkoromban is szívesen nyüzsögtem a zeneszolgáltatók (diszkós, hangtechnikus) környékén, és élveztem, ahogyan egy halom fából-vasból csodaszép melódiákat varázsolnak elő. Az általános iskolai ünnepségeken mindig segédkeztem a technika beüzemelésénél, a nyári táborokban egyedül raktam össze a berendezést, és az üzemeltetést is vállaltam. Míg a többiek pancsoltak a tóban vagy számháborúztak, addig én gyakran az esti diszkóra készítettem elő a zenéket a tűzforró technikai sátorban.

 

A Czollner téri klubot hirdető “plakát”

Idővel a zenéhez társult a technikai megoldások iránti vonzódás. Abban az időben még nem voltak ilyen szuper eszközök, mint manapság. Rádiót, magnót hallgathattunk. De Te nem elégedtél meg ennyivel. Mintha valaki vagy valami arra ösztönzött volna téged, hogy minőségi hangzást produkálj jobb technikai megoldásokkal a hallgatóság örömére. Te hogy emlékszel erre?

Sajnos, akkoriban teljesen természetes volt, hogy gyenge minőségű eszközökkel hozzá nem értők végezték a hangosítási munkákat. A gerjedő, torz, zajos hangok mindig is ellenemre voltak. Ugyanakkor tudtam, hogy kiválóan meg lehet szólaltatni egy produkciót, de ehhez minőségi eszközökre és szakemberekre van szükség.

Sokszor előfordult, hogy hét végén az udvaron próbáltad ki az általad létrehozott legújabb szerkentyűdet, mintha a szomszédokon tesztelted volna a hangzást. Az én kislányaimnak ez mindig nagyon tetszett. De mi, felnőttek is szívesen hallgattuk – akarva-akaratlanul – a legmenőbb dalokat. A testvéredet is sikerült megfertőznöd ezzel a szenvedéllyel?

Valóban, a kilencvenes évek elején beindult az „építkezés”, akkoriban nagyon sok hangtechnikai berendezést alkottam, melyeket bevetés előtt kertes házunk udvarán teszteltem – a hallgatóság örömére élvezhető, dinamikus zeneszámokkal. Zoli testvérem humán beállítottságú ember, angoltanárként dolgozik egykori középiskolámban (Kandó Kálmán Szakközépiskola). Kevés a közös érdeklődési területünk, ez alól kivétel a minőségi zene és a letűnt (de egykor fényes) világ iránti elkötelezettségünk, rajongásunk.

Zoli mindig is lelkes gyűjtői, kiváló rendszerezői képességgel volt megáldva. Ha úgy hozta az Élet, begyűjtötte a jó zenéket a különféle rádióműsorokból, lemezekről, amiket rendelkezésemre is bocsátott. Manapság Kecskemét legjelentősebb képeslap gyűjteményével rendelkezik, melyekből rendszeresen tematizált kiállítást tart különböző helyszíneken az érdeklődők számára.

1999-ben egy Kertészetis, aulás, nagy rendezvényen készült fotó

Mennyire segítették a szüleid az általad megálmodott dolgok létrehozását?

Hálás szívvel gondolok rájuk, mindig is támogatták szakmai törekvéseimet. Bár sikeres vízilabdázóként évekig kellett várnom álmaim Speedo fürdőnadrágjára, a családi házunk udvarán épített melléképületben egy nagyon csinos kis műhelyt biztosítottak nekem, ahol kiélhettem alkotói vágyaimat. Mindezt 15 évesen kaptam!

Nyilvánvalóvá vált, hogy teljes mértékben meg vagy fertőzve a jó zenék által. Vagyis a zene a mindennapjaid részévé vált. Mennyire befolyásolta ez a tény a pályaválasztásodat?

Általános iskolásként minden érdekelt, ami az elektronikával kapcsolatos, éppen ezért nem is volt kérdés, hol szeretném a tanulmányaimat folytatni. 1983-ban az elektroműszerész szakközépiskolába (akkori nevén 623.sz Elektroműszerész Szakközépiskola) nehezebb volt bekerülni, mint a város legmenőbbnek számító gimnáziumaiba (minimum ötszörös túljelentkezés!). Fizikából, matematikából nem voltam soha kiemelkedő, de szerencsémre a gyakorlati felvételi súlyozottan számított, ott pedig megmutathattam, mire vagyok képes… 

Budapesten szereztél felsőfokú végzettséget, műszaki tanár lettél. A főiskola elvégzése után hol volt az első munkahelyed?

Az időrendiséghez tartva magunkat: először a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola vezeték-nélküli hírközlés szakát abszolváltam (1987-1990), majd a kecskeméti Reptérre, mint első munkahelyemre kerülve, különféle szakági beosztásokban dolgoztam. Ez idő alatt végeztem el a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán a műszaki tanár szakot.

A Pedrofon zenekar koncertje a Békás tónál 2006-ban, a Borutcán

Dolgoztál, és mellette mint DJ tevékenykedtél. Ma mit tapasztalsz? Megváltozott világunkban milyen zenére van igény? Szeretik a fiatalok az úgymond retro zenét manapság?

Ez egy nagyon bonyolult kérdéssor, amire a választ hosszasan lehetne fejtegetni. Véleményem szerint napjainkban a zene egy újabb útkeresési fázisban van (szándékosan nem válságot írtam). De fogalmazhatnánk úgy is, hogy a bőség zavarában egyszerűen elvész az ember. A zenecsatornákon, közösségi médiákon keresztül manapság bármi elérhető, meghallgatható, megnézhető, ki sem nagyon kell mozdulnunk otthonunkból.

20-30 évvel ezelőtt lényegesen egyszerűbb, letisztultabb, átláthatóbb volt minden. Régebben a különféle zenés-táncos szórakozóhelyeken találkozhattunk kedvenc dalainkkal, ráadásul az ismerkedés is hús-vér emberekkel, élőben történt. Jelenleg ez utóbbi is eltolódott a digitális világba. Természetesen kedvelt műfaj a retro, a fiatalság mindig is érdeklődve hallgatta szülei slágereit, az idősebb korosztály pedig szívesen nosztalgiázik. A retro jól megfér a sok más egyéb stílus mellett.

Március 15-én megemlékezés a Nyíri erdőben (20 éve hangosítom a rendezvényt)

Visszaemlékezésedben 1990. december 13. napját ikonikus napnak nevezed. Mi történt akkor?

A bátorságomat összegyűjtve előzetesen felkerestem Morva Robit, a Kecskeméti Kertészeti Főiskola akkori diszkósát, hogy szívesen tartanék egyszer egy Oldies Party-t a csütörtöki klubnapon a közönségének. Robi rábólintott, és erre a napra tűztük ki a buli időpontját. Életemben ekkor, 21 évesen zenéltem nyilvánosan, nagyközönség számára. A buli sikeres volt, nagyon erős pozitív visszajelzést kaptam a közönségtől, hogy van igény a régebbi, de leválogatott minőségi zenékre, ill. hogy megállom a helyem a DJ pult mögött is.

Tiszti Klub, Kertészeti Főiskola és még sorolhatnám a klubokat, ahol sikeres bulikat szerveztél és rendeztél. Hogyan tudnád megfogalmazni, hogy miért csináltad? Mi ösztönzött arra, hogy az embereket szórakoztasd?

Kecskeméten ezidőtájban nem volt olyan zenés szórakozóhely, ahol az oldies zenei műfaj kedvelői megtalálták volna számításaikat. Budapesti több éves diákoskodásom alatt a különféle bulikat látogatva meggyőződhettem, hogy a műfaj életképes, csak anyagilag nem annyira kifizetődő, mint a „műanyag zenét” játszó helyek üzemeltetése. Aztán amikor megszólaltak nálunk a Dire Straits, Deep Purple, Smokie, Hollies, Omega, LGT, P.Mobil, Edda, … és egyéb muzsikák, benépesültek a mi klubjaink is.

Vendég hangtechnikusként a Művelődési Központ stúdiójában. Színpadon a Hegedűs együttes

Ma már nem csak mint DJ tevékenykedsz, hanem kialakítottál egy hangosítással, showtechnikával foglalkozó vállalkozást. Úgy érzed, hogy a helyeden vagy? A munkád a hobbid is egyben?

A hangosítás és Rockin’ DJ tevékenység mindig is kéz a kézben járt esetemben, előfordul, hogy egyik munka hozza a másikat. A „munka” szót viszont idézőjelbe kell tenni. Bármilyen fárasztó is a tevékenységgel együtt járó figyelem koncentráció, a fizikai terhelés telepítés-bontás során, mégis inkább szeretett hobbynak, élethivatásnak nevezném.

Tízen Túliak Társasága – Hangtechnikus kollégáimmal (HP, Cserny Kálmán, Varga Kornél, Seöbő Tibor, Szabó János)

Összefoglaló néven Kortörténeti visszaemlékezés címet adtál a facebook oldaladon megjelent írásaidnak. Hány részből fog állni ez sorozat? Miért tartottad fontosnak mindezek papírra vetését?

A riportkészítés idején a 9. fejezetnél járunk, úgy gondolom, van még pár megosztandó gondolatom azok számára, akik FB oldalamon a tükörgömbös sztorikat olvassák. Valójában csak a legelső kertészetis bulinak kívántam emléket állítani, de az olvasói visszajelzések és a bennem is előtörő emlékek mind arra késztettek, hogy folytassam a sort.

Kiváló alkalom kínálkozott számomra, hogy olyan dolgokat is részletesen elmeséljek, amire máshol, egy rövidke hozzászólás keretében nem lett volna lehetőségem. Ezen túl megszólíthattam, bevonhattam olyan embereket is, akik valamilyen módon részesei voltak a történeteknek, sokuknak így köszönhettem meg azt a sok jót, amit tettek.

Vendég hangtechnikusként Szolnokon. Színpadon a Molnár Gitár Zenekar – 2016.

Még a veled történt beszélgetés megjelenése előtt jött az ötlet, hogy a Montázsmagazin közreadná ezt a sorozatot. Hogyan fogadtad ezt a lehetőséget?

Természetesen nagy örömmel fogadtam Almási Zsuzsi ez irányú megkeresését, köszönettel tartozom érte. Mindig is szerettem az emberek személyes történeteit olvasni, főleg ha ismerős is az illető, mert azonosulhattam vele, a történeteivel. Feltételezhetően lesznek olyanok az olvasók közül, akik részt vettek az említett bulik valamelyikén, ismerősen cseng egy-egy történet, hasonlóan látnak dolgokat, esetleg erőt-hitet meríthetnek gondolataimból. Ekkor már megérte koptatni a billentyűzetet..

Mesélj kicsit a jövőre vonatkozó terveidről. Mi foglalkoztat mostanában legjobban?

Még mindig meg vagyok fertőzve a technikai vívmányok, érdekességek által. Cégünkön belül (Art Telecom) én viszem a hangtechnikával kapcsolatos vonalat (Art Audio), de napi munkáink során szembesülünk ügyfeleinktől érkező telekommunikációs-informatikai jellegű kihívásokkal is. Hangtechnika terén továbbra is a velünk elégedett partnerek kiszolgálása a célunk.

Videós kollégákkal együtt egy budapesti középiskola szalagavatóján

Tevékenységünk már jóval túlmutat Kecskemét város határain. Referenciáink között szerepel többek között a Művészetek Palotája, a Várkert Bazár és több ismert helyszínen végzett hangtechnikai munkánk.

Köszönöm a beszélgetést! Kívánom, hogy sok embernek szerezz örömet a tevékenységeddel, és a Kortörténeti visszaemlékezésed olvasásakor sokan gondoljanak vissza örömteli fiatal éveikre, élményeikre és arra, hogy rövid idő alatt mekkora változást élhettünk át! Legyen számodra mindig öröm a zene!

 

A Kortörténeti visszaemlékezés 1. része hamarosan következik a Montázsmagazin Kultúra/Zene rovatában!

 

Almási Zsuzsanna akvarellfestő

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

Hozzászólások