Horváth Attila, a Termostar Kft. ügyvezető igazgatója kapta idén „A kecskeméti kultúra mecénása” díjat. A másik két jelölt Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt. elnök-vezérigazgatója és dr. Nagy Zoltán, a Phoenix-Mecano ügyvezető igazgatója voltak. A jelöltek és a végső díjazott személyéről 24 kecskeméti kulturális intézmény és művészeti együttes jogosult dönteni titkos szavazással. A díjat dr. Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője alapította 2012-ben, azzal a céllal, hogy a kulturális élet képviselői közösen köszönjék meg az irányukba tanúsított figyelmet és támogatást a gazdasági élet szereplőinek.

A díjat évente egy személy kaphatja: olyan cégvezető, aki sokat és kitartóan áldozott a kecskeméti kulturális rendezvények, intézmények támogatására, mintegy cégfilozófiájában is vallva a kulturális mecenatúra fontosságát. Az elegáns, homokfúvott üvegből készült díj (terv: Tordai Róbert, kivitelező: Nagy Dezső Sándor üvegszobrász) mellé a díj alapítója minden évben 100 ezer forintot is felajánl a díjazott cége részére, azzal a kimondott kéréssel, hogy az összeget (akár azt meg is toldva) forgassa vissza a kecskeméti kultúrába. Kikötés, hogy a díjat alapító zenekarát (Bohém Ragtime Jazz Band) és az általa rendezett fesztivált (Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál), illetve a Kecskeméti Jazz Alapítványt a díjazott nem támogathatja a díjból.

A díjat a hétvégén huszonharmadik alkalommal zajló Bohém Fesztivál első napján adta át Ittzés Tamás Horváth Attilának, aki a díj mellé Nagy Dezső Sándor üvegszobrász egy alkotását is átvehette az alkotótól.

Nagy Dezső Sándor, Horváth Attila, Ittzés Tamás, fotó: Siklós Péter

Eddigi díjazottak:

  • 2012: Tormási Attila és Tormási Kft.

A cég az első húsz évében a Bohém Fesztiválok mellett a színház munkáját is támogatta és segített egyedi kulturális rendezvényeket is, valamint önállóan dolgozó képzőművészeknek nyújtott támogatást.

  • 2013: Versegi János és Verbau Kft.

Rendszeresen támogatnak kulturális intézményeket (Bozsó Gyűjtemény, Leskowsky Hangszer- gyűjtemény), kulturális rendezvényeket (újévi koncert, Hírös Hét Fesztivál), s sokak számára ismert még Versegi János a Bács-Kiskun Megyei Prima-díj kapcsán kifejtett munkája.

  • 2014: Horváth Attila és Termostar Kft.

A Termostar támogatóként korábban is jelen volt a város kulturális életében, de az utóbbi években Horváth Attila vezetésével ez a szerep még hangsúlyosabbá vált. Alig van olyan jelentősebb kulturális rendezvény és intézmény, ami mellé ne állna oda a cég, igazi városi mecénásként.


Ittzés Tamás



Hozzászólások