Életed 1938-ban Belegen kezdődött… Milyen gyermekkorod volt?

Több generációs vasutas családból származom, Beleg állomásépületében születtem, ott volt anyai nagyapám főnök. Vasúti tiszt édesapámmal és édesanyámmal éltem meg a mozgalmas gyermekkort. Először a kibontakozó háborút, a menekülést, de az erdélyi szolgálati helyek: Zsibó, Szászrégen és a Görgényi havasok szépségét is. Majd az evakuálás utáni nincstelenséget és a többi állomáshelyet Barcs, Dombóvár, Nagykanizsa, Pécs „végállomással” A nyolc általánost három kisebb fiútestvér mellett, első gyerekként, felelős nagylányként hat különböző iskolában végeztem. Erősen a kor történelme volt ezeknek az éveknek a rendezője, ezért kezdtem dokumentum-novellákat írni – jóval később – melyekben ez a kétarcú gyermekkor jelenik meg először.

Hogy léptél tovább, amikor családod Pécsett megállapodott?

Éppen a kor történelmének köszönhetően mindig késésben voltam. Alapvetően azonban makacs, akaraterős karakter vagyok, céljaimat nem adom fel. Először érettségi után, 1956-61 között késtem öt évet, mert egyetem helyett a Pécsi Állami Áruház első érettségizett kereskedelmi tanulója lettem. Szakszervezeti színpadján színjátszó, ünnepélyeken verset mondó, kis riportokat írogató, a közlésnek szívből örvendező „ruházati eladó” öt szakmából.

Mikor ismerted meg a férjedet? Ekkor te is írtál már?

Sándorral 1960-ban ismerkedtem meg. Ő a Pécsi Magyar Írók Könyvesboltjának a vezetője volt akkor, a hosszú ebédidők alatt a Libresszóban lehetett kávézni, olvasni. Ott kerültünk – hosszú magázódás és kimerítő beszélgetések után – közel egymáshoz. Ő biztatott, ha rosszul érzem magam az áruházban, küldjek néhány írást az Esti Pécsi Naplónak. Ha elfogadják, valami kis cikkhonoráriumot is kapok. Szerencsével jártam, a főszerkesztő felajánlotta, hogy a Dunántúli Naplónak is írjak. Tudósítói arcképes igazolványom 1962-től volt érvényes. A kultúra rovatnak dolgoztam. Bertha Bulcsú volt a rovatvezetőm, az újságírás alapjait tőle tanulhattam. Sándorral 1962-ben kötöttünk házasságot, Pécsen egy padlástérben épített kis öröklakásban kezdtük közös életünket.

A meghitt összetartozás érzésén kívül a közösen végzett kultúraszervező tevékenység erősítette kapcsolatunkat. Sándornak 10 év szilencium után akkor jelent meg Közel a mennybolt című könyve, és rendszeresen publikált a Jelenkorban és országos napilapok kulturális mellékleteiben. Ekkor hoztuk létre a Versbarátok Köre Irodalmi Színpadát, hogy az újonnan megjelenő költők, írók műveit színpadon tolmácsolva, a hallgatók nagyobb kedvvel vehessék meg kedvezményes áron a köteteket. A Dunántúli Napló főszerkesztője ekkor javasolta, hogy szerezzek diplomát, hogy státusba vehessenek. A következő kanyargás és késés ekkor következett életemben. Már asszonyfejjel végeztem a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakát nappali tagozaton, de 1967/68 félévekor, főszerkesztő változás miatt státusomat más kapta meg. Keresetemre szükség volt, ezért 1968-70 között a pécsi VOLÁN 12. sz. Vállalat szakszervezeti könyvtárát vezettem.

Mikor tudtál diplomáddal tanárként elhelyezkedni?

1970-ben, túl a 30. évemen neveztek ki a Pécs Uránvárosi Acsády Ignác utcai Általános Iskolába, ahol 9 évig magyart és történelmet tanítottam, iskolarádiós és beszédművelő szakkört vezettem. Ezért a tevékenységért kaptam 1979-ben Kazinczy-díjat, amelyre máig büszke vagyok. Egy iskolakísérleti munka miatt kerültem Budapestre, a VII. kerület Hernád utca 46. alatt működő Bokányi Dezső Kísérleti Általános Iskolába. A Magyar Írószövetségnek az akkor épülő Budaörsi lakótelepen volt elővásárlási joga, ezért ott telepedtünk le, onnan jártam naponta dolgozni. Férjem addigra szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett, szinte évente jelentek meg kötetei. Odaköltözésünk évében, 1982. október 25-én az Óbudai Zichy kastélyban 13 lelkes író, költő, irodalomtörténész, a nagy író életművének népszerűsítése, és saját alkotói tevékenységük elősegítése érdekében létrehozta a most 30 éves Krúdy Gyula Irodalmi Kört. Az alapítók egyike Kende Sándor író volt.

Mikor ismerkedtél meg a Krúdy Körrel, és mióta vagy a tagja?

Mint az előbbiekből kitűnik, születése óta ismerem a Krúdy Gyula Irodalmi Kört. Tanári munkám a kísérleti iskolában azonban teljes embert kívánt, a rendezvények vendégeként férjemet kísérve jártam rendszeresen az óbudai körbe. A tantárgy komplexitás terén végzett munkámért 1987-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa „Kiváló Munkáért” kitüntetését is megkaptam. Férjem halála után még 2004-ig tanítottam intézményben, jóval túl a nyugdíjkorhatáron. Érdekelnek a felnőtt-gyermeki és általában az emberi kapcsolatok, ezért amikor kiderült számomra, hogy a fiatalok az előre rohanó technizálódó világban szinte el sem hiszik, hogy éltünk mi, az előző generációk, írni kezdtem. Mivel hiteles akarok lenni, dokumentum-novellákat-kisregényeket, esszéket írok. A történetek megtalálnak, memóriám „indigó-jellegű”… 2001-ben jelent meg első, ANYU című 5 részes novellám, az országos terjesztésű, Baranya megyei Hetedhéthatárban.

Irodalmi körökbe 2005 óta járok. Elsősorban a Krúdy Körbe, melynek bronzéremmel kitüntetett alapítója volt Sándor. 2007-ben a Kör kezdeményezte és Budaörs Város Önkormányzata támogatta Kende Sándor emléktáblájának elhelyezését és Szólni még egyszer című emlékkötetének kiadását. Akkor vehettem át a posztumusz Krúdy ezüstérmét is.

Évente megkoszorúzzuk közösen ezt a lakótelepi emléktáblát. Pártoló tagként vettem részt rendezvényeken, vállaltam és végeztem feladatokat. 2010.május 13. óta vagyok a kör tagja. Ott ismerkedtem meg a Kláris Kör és folyóirat alapító főszerkesztőjével, dr. Györgypál Katalinnal. 2006 óta annak az alkotói körnek is tagja vagyok.

Írásaim a Kláris antológiákban 2007 óta évente megjelennek, 2008-ban és 2009-ben az Accordia Kiadó antológiái, a budaörsi Szavakból katedrálist című és a Krúdy Kör Három évtized antológiája is közölte a novelláimat, valamint rendszeresen a Kláris című folyóirat.

Ha jól tudom, kiadásra is kerültek a műveid.

2011-ben Megállított pillanatok címmel jelent meg első kötetem, melyet a Krúdy Kör rendezvényein és vidéken, író-olvasó találkozókon mutathattam be. 2012-ben Kanyargós ösvényeken címmel látott napvilágot második kötetem, amelyet az 50 éve szeretett Balatongyöröki Bertha Bulcsú Művelődési Házban, Pécsett, a Parti Galériában, és az Élhető Világ Irodalmi Körben mutathattam be, de a Krúdy Kör is tervezi kötetem bemutatását.

Tudom, hogy Budapesten élsz, és az Élhető Világ Irodalmi Kör vezetője vagy. Hogyan telnek a napjaid? Mennyi időt töltesz alkotással és közösségi munkával?

Egyedül maradva, nyugdíjas tanárként minden vonatkozásban „önellátó” vagyok. Van egy kiskutya-cimborám, aki miatt kötelezettséget is vállaltam, de így érzem teljesnek a napjaimat. A dokumentált próza „munkás műfaj”, a bizonyítékokat összegyűjteni és szépirodalommá formálni az élményeket időigényes feladat, napi 4-5 óra, több szakaszban.

Közösségi munkának tekintem az Élhető Világ Irodalmi Kör szervezési feladatainak ellátását, melyet 2011. január 4. óta, dr. Györgypál Katalin lemondása óta végzek. Ez adminisztrációs, pénzkezelési, programszervezési feladatokat, és az összejövetelek moderátori tevékenységét jelenti, havonta 2 alkalommal 2×2 órát. A foglalkozások után egy-egy órányit töltök elszámolással és a Kláris újság terjesztésével. 2009-ben megkaptam a Kláris nívódíj 1. fokozatát, 2011-ben Kláris különdíjas lettem. Járok rendszeresen a Krúdy Körbe, és időnként a Csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubba. Írói műfajom időigényessége és 70 éves korom felett elkezdett alkotói pályám tervei miatt több időm nincs, pedig alkotótársaimmal szívesen vagyok együtt.

Riersch Zoltán nagykanizsai költő verseskötetét Regényi Ildikó, mint szerkesztő mutatta be 2010. szeptember 8-án a Krúdy Szalonban

Kedves Ildikó, a te életed nagyon szép és tartalmas élet volt ezidáig. Ha jönne egy jó tündér, mit kívánnál tőle?

Egészséget, erőt és kitartást, tervezett köteteim megjelenését és sikerét!

A magam és a Montázsmagazin szerkesztősége, valamint az olvasói nevében nagyon sok szeretettel ugyanezt kívánjuk!

Nagy L. Éva

2013. július 5.

REGÉNYI ILDIKÓ

Harmónia

Az édes egybehangzás, a jól hangzó akkord szépsége… A mindent megsimogató, vagy felkorbácsoló zene szelídsége, vagy őrjöngő dinamikája. Én mindig a szelídet, a megnyugtatót, az összesimulót, a vigasztalást, a harmóniát keresem ebben is…

A jól szabott, virágos nyári ruha élénk szépségében is a mezőtarka színek harmóniájáért lelkesedem. A kékek szép, megnyugtató árnyalatai egymás mellett, öltözékben is kedvesek számomra. Hiába kellett kék egyenruhában járni, én azt is valami olyan kiegészítővel tettem egyedivé, sállal, virágkitűzővel, amitől engem megnyugtatott, szívesen elviseltem, nem bántam kötelezőségét. És a kék vászon, rosszul szabott munkaköpeny? Hófehér gallért varrtam rá, háromfélét, csipkéset, fodrosat és simát. Jól állt! Ebből is látszik, hogy öltözködésemben is mindig harmóniára, sőt egyediségre törekedtem. Szeretem a fehér egyszerű tisztaságát, hiszen csaknem minden egyebet felemel, ünnepivé tesz. Fekete kosztümhöz elegáns, nyári ruhában könnyű és habos, és hát… menyasszonyi ruhának felejthetetlen. Ezt a színharmóniát egész életemben igyekeztem magamévá tenni. Voltak „korszakaim”, fekete-piros, kicsit diabolikus, de mutatós! Mohazöld-drapp-sötétzöld, természet közeli, megnyugtató. És végül a lila szinte minden árnyalata, a bordótól a püspöklilán át az ibolya egyéni ragyogásáig. Szép alkonyok ködös párái, harangvirágos erdei utak idéződnek fel ebben a színvilágban, és van benne valami emelkedett ünnepélyesség. A színek harmóniája tehát máig fontos kísérője életemnek.

Van azonban a harmóniának egy mindennél fontosabb megjelenési formája. Ez a testi-lelki kiegyensúlyozottság, amely nem jelenik meg olyan direkt módon, mint a színek vagy a zene összhangzása. Emberek közötti kapcsolatok mutatják meg ellentmondásos módon: kinek mi a kiegyensúlyozott, összehangolt. Édes-szelíd gerlebúgású hangon beszélgető férfi és nő között tételezzük fel leghamarabb a harmóniát. Azonban közelebbről nézve kiderül: ez a világnak szóló álorca, otthon ellentmondó, hisztérikus kitörések tarkítják a hétköznapokat. Vagy a szelíd hangnem mélyén egyikük teljes testi-lelki alárendeltsége ad magyarázatot a szépnek látszó kapcsolatra.

Az emberek közötti harmónia számomra legszebb példáját szüleim életében tapasztaltam. Két egymásnak homlokegyenest ellentmondó személyiségű ember életre szóló szövetsége volt az övék. Gyakorlatias, gyorskezű, mindent azonnal megoldani kész, szervezőerőben utolérhetetlen székely származású apám mellett jó kedélyű, lassú, nyugodt, jó humorú anyám intelligenciája tartotta egyben a legnagyobb szegénység idején is háromgyermekes családunkat. Édesapám éppen a présházat bővítette, alakította át tágasabb családi otthonná, hogy a sok állomáshelyet változtató életmód helyett megállapodjunk Pécsett. Negyvenfokos nyár volt, reggeltől estig dolgoztunk valamennyien, anyám és én a téglát adogattuk az állásra, a két kiskamasz maltert kevert. Anyám váratlanul elszédült, és bement kicsit pihenni. Mikor huzamosan nem jött vissza, bement hozzá apám, morogva, hogy a munkát abba kellett hagynia. Mi hárman boldogan lazsáltunk, de én, mint legidősebb, kicsit beosontam felderíteni, mi is történik. Apám dörmögését hallottam:

Nem baj, ne idegeskedj ezen! Ahol háromnak jut zsíros kenyér, ott a negyedik sem marad éhen!

A legszebb harmóniát hallgattam ki! Akkor vállalták közösen, minden egyéb gondot elfelejtve, hófehér hajjal a negyedik gyereket, mikor napi megélhetési gondokkal küzdöttek. Legifjabb testvérem 1951-ben született! Boldoggá tette kezdődő öregkorukat, és még szorosabbá fűzte a kettejük között meglévő testi-lelki összhangot.
Jó nekem, hogy ezt tudhatom!


Hozzászólások