Kittenberger Kálmán úgy él a köztudatban, mint az egyik legnagyobb magyar Afrika-vadász. Ez részben igaz is, de azt már kevesebben tudják, hogy nemcsak vadász volt, hanem Afrika élővilágának szenvedélyes kutatója is. Gyűjtőmunkája révén gazdag anyaggal látta el a Nemzeti Múzeumot és a Budapesti Állat- és Növénykertet.

 

kittenberger1

Kittenberger Kálmán

1881-ben született a felvidéki Léván egy sokgyermekes családban (hét testvére volt). Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Már gyermekkorában a természet rajongója lett, különösen a madárvilág vonzotta. Egyik könyvében úgy emlékezett vissza, hogy mindig ő volt az első, aki a visszatérő gólyákat és fecskéket meglátta, felfedezte a határukba érkező kevésbé ismert madarakat. „Vadászszenvedélyét” ekkor a csúzli használata jelentette. Csodálta egyik bátyját, Sándort, aki madarak kitömésével foglalkozott. A gyermek Kálmán szívesen olvasott a híres afrikai utazókról, és egzotikus vidékekről álmodozott.

A lévai tanítóképzőben legnagyobb hatással természetrajz tanára, Kriek Jenő volt rá. Tőle tanulta meg a szakszerű madártömést, a természetrajzi anyagok gyűjtését és konzerválását. Egyik könyvében azt írta, hogy mindig mély hálával gondolt erre az idős tanárára. Neki köszönhette, hogy a szünidőben, szabadidejében segédpreparátorként dolgozhatott a Magyar Nemzeti Múzeum laboratóriumában Bárányos József főpreparátor irányításával. Itt megismerkedhetett a korabeli tudományos élet olyan vezető képviselőivel, mint Hermann Ottó és Bíró Gyula. Utóbbit könyveiben atyai jó barátjának nevezte. A családnak nem volt pénze, hogy a tehetséges ifjút egyetemre küldje, így ismereteit jórészt önképzés útján szerezte.

 

kittenberger8

 

1902-ben anyagi okok miatt félbeszakította főiskolai tanulmányait, és tanító lett egy „hétcsángó” faluban, Tatrangban. (Brassó mellett található.) Választásában egyre erősebb vadászszenvedélye is szerepet játszhatott, a hegyekben medvére és farkasra is vadászhatott. Szabadidejében nem csak vadászattal, hanem a Kárpátok állatvilágának megfigyelésével is foglalkozott. Itt kapott levelet korábbi támogatójától, Bárányos Józseftől, aki lehetőséget kínált neki, hogy részt vegyen egy kelet-afrikai utazásban. Kittenberger ezt azonnal elfogadta, mert gyermekkori álmai megvalósulását jelentette.

Az 1903-ban induló expedíciót egy bácskai földbirtokos, Damaszkin Arzén szervezte. Szüksége volt egy preparátorra, de csak az afrikai tartózkodás költségeit tudta fizetni. Kittenberger végül a Nemzeti Múzeumtól kapott támogatást a felszerelés és az utazás költségeire cserébe az Afrikából küldendő természetrajzi anyagokért. Az út kiindulópontja a kelet-afrikai expedíció hagyományainak megfelelően Mombasa kikötője volt. Az ugandai vasúton történő utazás után hosszú és megerőltető gyaloglás következett. Damaszkin fel is adta a küzdelmet, visszafordult, de a felszerelést hátrahagyta társának. Kittenberger is maláriát kapott, és csak nagy nehézségek után jutott el Moshiba, az akkori Német Kelet-Afrikába. Itt egy német orvos gondos kezelésének köszönhetően felgyógyult, és folytatni tudta vadász- és gyűjtőtevékenységét.

 

kittenberger10

 

Otthonról kevés támogatást kapott, ezért állatbőrök és trófeák eladásából fedezte a költségeit. Felszerelése ekkor még meglehetősen hiányos volt, talán ennek is köszönhette, hogy egy alkalommal komoly életveszélybe került. Egy támadó oroszlánt akart lelőni, de puskája csütörtököt mondott. A továbbiakról könyvében így számolt be:

„A következő pillanatban az oroszlán már mellettem termett, és mancsával a combomra csapott, ami azonnal a földre döntött. Fektemben puskámat az oroszlán szájába szorítottam, így próbáltam távol tartani magamtól. Ezekre a válságos pillanatokra később nem tudtam pontosan visszaemlékezni, csak azt tudom, hogy az állat érdes nyelve jobb kezem ügyébe került. Nagyot rántottam rajta, mire az erősen sebzett állat egy pillanatra visszahőkölt, a fegyver pedig a jobb kezemben maradt. Hirtelen beleismételtem egy másik töltényt, és az oroszlán felé sütöttem. A lövés a koponyán keresztül hatolva az állat azonnali halálát okozta.”

A sebláz miatt a vadászt hordágyon vitték Moshiba, ahol régi ismerőse, dr. Plötze szakszerűen ellátta sebeit.

 

kittenberger2

 

Ezt követően Kittenberger a Kilimandzsáró vidékén vadászott, Teleki Sámuel útvonalát követve. Ethiópiában behatolt a Danakil-vidékre, ami a mai napig kockázatos vállalkozásnak számít (könyveiben holdbéli tájként jellemezte). 1908 és 1912 között a Viktória-tó környékét járta be, majd az I. világháború előtt Ugandában és Belga-Kongóban vadászott. A vadászat mellett továbbra is nagy alapossággal tanulmányozta az afrikai állatvilágot, elsősorban az elefántok és a madarak érdekelték. Saját beszámolója szerint ekkor már kiváló fegyverei és jól képzett bennszülött kísérői voltak.

Az I. világháború kitörése Kelet-Afrikában érte. A britek mint ellenséges ország polgárát internálták, felszerelését és trófeáit elkobozták. Öt évet töltött egy indiai hadifogolytáborban, és csak 1919-ben szabadult. Hazatérése után a Nimród című szaklap szerkesztője, majd tulajdonosa lett. Más szaklapokba is írt, és széleskörű levelezést folytatott a kor vezető természettudósaival. Továbbra is Afrika vonzotta. Még korábban ismeretséget kötött Horthy Jenővel, a kormányzó testvérével, aki maga is szenvedélyes vadász volt. Így nem csak támogatta Kittenberger további afrikai expedícióit, hanem egy-két útjára el is kísérte.

 

kittenberger6

 

1925-26-ban már újra Kelet-Afrikában találjuk Kittenbergert. 1928-29-ben elsősorban állatok befogásával foglalkozott az állatkert számára. Útikönyve szerint a nagy nehézségek ellenére 120 befogott állattal sikerült eljutnia Magyarországra. 1945 az ő életében is nagy törést jelentett. A kommunista hatalom félreállította, még állást sem kapott. Tragikus körülmények között elhunyt barátjának, Kovács Ödönnek családjához költözött Nagymarosra. Barátja húgát, Líviát vette el feleségül. Az 1950-es években ismét dolgozhatott a Nemzeti Múzeumban, és egy Afrika-kiállítást akart megszervezni. Az 1956-os forradalom során tűz ütött ki a múzeumban, és az Afrika-gyűjtemény nagy része elpusztult.

 

kittenberger5

 

Kittenbergert 1956 után rehabilitálták, és engedélyezték könyvei kiadását. Ezek közül a legismertebb Kelet-Afrika vadonjaiban címmel jelent meg. Ez nem csak érdekes beszámoló a szerző vadászkalandjairól, hanem kiváló ismertetés Kelet-Afrika színpompás állatvilágáról. A vadászok által az öt legveszélyesebb nagyvadnak tartott oroszlán, elefánt, kafferbivaly, orrszarvú és leopárd mellett Kittenberger szinte valamennyi afrikai állatfaj jellemző vonásait összefoglalja benne (pl. krokodil, víziló, antilopok, zsiráf, madarak, kígyók). Színesen megírt szakszerű állattankönyvnek is tekinthetjük.

 

kittenberger7

Kittenberger Kálmán 1958-ban halt meg Nagymaroson. Sírja a budapesti Farkasréti temetőben található.

 

kittenberger3

Nevét viseli Veszprémben az ország egyik legszebb állatkertje.

 Emlékét Nagymaroson mellszobor őrzi, és itt van kedvenc vadászkutyájának, Szikrának sírköve is.

 

kittenberger4

Életrajzát barátja, Fekete István írta meg.

Kittenberger az egyik legnagyobb Afrika-kutató volt. Senki sem rendelkezett olyan átfogó ismeretekkel Afrika állatvilágáról, mint ő. Mint vadász is a legnagyobbak közé tartozott, hiszen a legveszélyesebb öt nagyvadból mintegy kettőszázat ejtett el. Könyvei nem csak szakmai szempontból értékesek, hanem az egyszerű emberek számára is maradandó olvasmányélményt nyújtanak.

 

 

Weninger Endre

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

 

 

Hozzászólások