11 éve, hogy működik az ELEVEN. Elsősorban Nektek, értetek, fiataloknak (11-29 év). Elérhetőek vagyunk a Széchenyiváros szívében. Ha szeretnéd a szabadidődet eltölteni egy hangulatos, barátságos helyen, ahol szakmai munkatársak felügyelete mellett, előzetes bejelentkezés nélkül, ingyenesen nyújtunk a szabadidő hasznos eltöltéséhez kapcsolódó tevékenységeket, programokat, akkor itt a helyed!

 

eleven
Gyere egyedül vagy barátaiddal, nálunk megvalósíthatod ötleteidet is. Pokémon Go rajongóknak külön jó hír, POKESTOP HELY is vagyunk, gyertek gyűjtögetni.

ALAPSZOLGÁLTATÁSOK
• Nyitott közösségi szolgáltatások (csocsó, ping-pong, társasjáték, számítógép használat)  
• Technikai segítségnyújtás (önéletrajzírás, fénymásolás, nyomtatás)  
• Szervezett foglalkozások, világnaphoz, ünnepkörhöz, fiatalok igényeihez kapcsolódóan
(Tematikus napok, Szervezett kézműves foglalkozások)
• Fogadunk önkénteseket és iskolai közösségi szolgálatosokat.  

BEFOGADÓ TÉR SZOLGÁLTATÁS  
Befogadunk csoportokat, közösségeket saját szervezésű programjaik megvalósítására. Előzetes megbeszélés alapján, térítési díj ellenében tudjuk bérbe adni közösségi terünket, technikai szolgáltatásainkat.

NYITVATARTÁSI RENDÜNK:

TÁNC HÉTFŐ: TÁNCTANFOLYAM majorette és társastánc tanfolyam Ádám Dorottya koreográfus táncművésszel                          16.30-19.00

DRÁMA KEDD: Dráma nap Tóth Ákos Károly drámapedagógussal    16.00-17.00

ÉLMÉNY SZERDA: Játék és élménynap Kutyifa Krisztina ifjúságsegítővel és Tímár Marietta animálásával (előzetes egyeztetés útján, szervezetten, iskolás csoportoknak)    10.00-15.00

CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK-SZOMBAT Érdekes, izgalmas, kalandos, alkotós programok 14.00-19.00

Novemberben is folytatódik az E-11 IFJÚSÁGI GALÉRIA, ahol fiatal tehetséges alkotóknak kívánunk kiállítási lehetőséget biztosítani. Minden hónap első péntekén új egyéni vagy csoportos kiállítást szervezünk. Novemberben Németh Zsolt (november 4-én 19.00-tól) kiállítását tekinthetitek meg.

ELÉRHETŐSÉGEINK:
Helyszín: Kecskemét, Széchenyi sétány 11.  
Telefon: +3676/320-377  
E-mail: eleven@hirosagora.hu  
Facebook: Helpi/Eleven  
Web: hirosagora.hu/helpi
Koordinátor: Gréczi Ildikó: +36/30 389-9103

NOVEMBERI KIEMELT PROGRAMOK

November 4. E-11 IFJÚSÁGI GALÉRIA – Németh Zsolt kiállítás megnyitó  19.00 órától

November 5. ÉRZÉSEK ÉS HANGULAT – Transzferálás – Egy különleges technika, amivel gyorsan készíthetünk nagyon látványos dekorációkat fa felületre. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérlek, dobj egy üzit a Helpi/Eleven facebook oldalon!     15.00-18.00 óráig

November 10. TÁRSAS TEÁZÓS NAP – Felelevenítünk rég nem játszott társasokat, és újakat kipróbálunk ki. Mindehhez pedig meleg teával kedveskedünk.     15.00-18.00 óráig

November 10. és 24. NYUGTATÓ JÓGA – Várunk ide, ha egy kis kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre, nyújtásra vágysz a zavaros hétköznapokban. Amit hozz magaddal: kényelmes ruci, egy törölköző a gyakorlatok elvégzéséhez, és persze a lelkesedésed. Az alkalmak ingyenesek, csak kérjük, részvételi szándékod előzetesen jelezd a Helpi/Eleven facebook oldalunkon.     18.00-19.00 óráig

November 11. ELEVEN 11. SZÜLETÉSNAP – Kiskamasszá válunk. Programjainkért kövesd facebook oldalunkat (Helpi/Eleven), osztunk infókat.     14.00-19.00 óráig

November 12. MENŐ A MELÓD #2 – Folytatjuk új programsorozatunkat, melyben minden hónap második szombatján egy-egy szakmát ismerhetünk meg testközelből. Ez alkalommal a fotózás rejtelmeibe merülhetünk el.     15.00-18.00 óráig

November 17. CSOMÓZOTT ÉKSZEREK – Különleges anyagból, fura technikával készíthetsz ékszert, akár magadnak, akár mások részére.     17.00-19.00 óráig

November 18. GASZTRONAP – Pofonegyszerű, ízes szendvicskrémeket fogunk készíteni, amit bármikor gyorsan Te is elkészíthetsz, mert szereted, vagy csak nagyon éhes vagy.    16.00-19.00 óráig

November 19. ÖLTÖZZ ÁT – Gardrób csere. Csajok, figyelem! Felfrissítenéd a ruhatáradat, de nem akarsz vagyonokat költeni rá?Hozd el még jó állapotú, de megunt, kinőtt ruhádat, kiegészítőidet, és cserélgessetek egymás közt bátran!     13.00-16.00 óráig

November 25. ÉJSZAKAI FORGATAG – A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében az Eleven Közösségi Tér együttműködésével. Asztalitenisz, csocsó és darts bajnokságok.    19.00 órától

November 26. ADVENTI KÉZMŰVES –A lakás egyik ékes díszét jelentő ajtódíszt fogunk készíteni.    15.00-18.00 óráig
   

KÖNYVGYŰJTÉS: Továbbra is szívesen vesszük, ha van a családban már megunt ifjúsági vagy mesekönyvetek, és már nincs rá szükségetek!

MINDEN PROGRAMUNK INGYENES!
A programváltozás jogát minden esetben fenntartjuk. Az egyes programok részleteit keresd Facebook oldalunkon! Facebook: Helpi/Eleven

 

 

Hozzászólások