Hegedűs Zoltán elkísérte tanítványát, Bende Lacit a Toll és Ecset Alapítvány Jótékonysági estjére: szó szerint is, meg zeneileg is kísérte, együtt lépett föl vele. Már régóta ismerem a hírös zenészt, és most alkalmam nyílt arra is, hogy interjút kérjek tőle a Montázsmagazin számára.

Hegedűs Zoltán

Mikor indult a zenei pályája? Hogy lehet ilyen szépen megtanulni hegedülni, muzsikálni?

Igazság szerint tényleg szépen muzsikálok, de nagyon nehezen kezdtem el. A mama minden nap azt mondta: Most pedig, kisfiam, gyakorolsz egy fél órát! Nekem ez igen rosszul esett, mivel a többiek közben fociztak kint az utcán. De a mama nem engedett ebből, fölhúzta az órát és így szólt: Márpedig kisfiam gyakorolni kell! Hát így tanultam én hegedülni.

Aztán Veszprémbe mentem a Vegyipari Technikumba, mert nagyon érdekelt. Tehát vegyész is vagyok. Majdnem úgy volt, hogy a Vegyipari Egyetemre megyek tovább, de gyorsan beláttam, hogy Kecskeméten nincs vegyipar, nemigen tudok mit kezdeni a vegyészdiplomámmal.

Kecskeméten született?

Nem, Fajszon, egy Duna-parti kis faluban születtem, Kalocsa közelében, ahova most is szeretek visszajárni horgászni, ahogy azt gyerekkoromban tettem. Van egy házam is Fajszon. Annak idején a gyerkőcöket is levittem horgászni oda, nagy örömet jelentett nekem, hogy a gyerekeimmel lehettem ott. Kiskoromban Kecskemétre kerültem, azóta itt élek.

Kecskeméten maradtam és eldöntöttem, hogy engem az automatizálás érdekel. Beiratkoztam a GAMF-ra. El is végeztem, később a Műegyetemet is. Majd 16 évig fejlesztőmérnökként és fejlesztési osztályvezetőként dolgoztam. Jó ideje már, hogy a mérnöki munka és a kutatás-fejlesztés mellett a GAMF-on tanítok is. (Az Informatikai Tanszék docense – a szerkesztő)

Mi lett a muzsikálással?

Muzsikáltunk is közben. Ez a muzsikálás a Collegium Musicum keretében történt, reneszánsz kamarazenét játszottunk. Egyszer csak azt mondták nekem: Kéne ide egy népzenész banda, népzenét kéne tanulni, nem vállalnám-e el, hogy beindítom ezt a bandát. Elmentem Halmos Bélához, nála végeztem el egy tanfolyamot Szegeden. Nagyon szerettük egymást Bélával. Borzasztóan fáj, hogy már nincs közöttünk. De nagyon büszke vagyok rá, hogy az ő tanítványa lehettem. Szép és nehéz időszak volt.

1982-ben megalapítottam a Hegedűs Együttest. Akkor abbahagytam a reneszánsz kamarazenélést, és népzenét játszottunk. Egyre jobban belemélyedtem. Azt mondta nekem Béla annak idején: – Gyerekek, ne tőlünk tanuljátok a népdalokat, hanem menjetek ki Székre, Kalotaszegre, Székelyföldre, ott eredetiben kell meghallgatni ezeket a dalokat! – Valóban így is történt, és elkezdtük gyűjteni a helyszínen a népdalokat. Ennek nyomán kiemelkedő tudású, itthon és Erdélyben élő idős muzsikusokat kerestünk fel, és rengeteget tanultunk tőlük. 42 szalagon több mint 300 óra archív felvételem van ezekből a gyűjtésekből. Próbálom továbbadni a tanítványaimnak.

Tanít zenét is?

Sokáig nem tanítottam, de sok a felkérés, és elvállaltam, hogy újra tanítani fogok. Jártam helyettesíteni a Kodály Iskolába is. Onnan átpártoltak hozzám a diákok. Minden délután jönnek a tanítványok, hegedülni tanítom őket. Szívesen csinálom. Népzenei tanfolyamokat is tartottam. Hangszerismeretet, hegedűt.

Népzenei tábor

Hogyan alakult a Hegedűs Együttes sorsa?

1982-ben kezdtük a közös zenélést, mi voltunk Bács-Kiskun megyében az első táncházi zenekar. Az elmúlt három évtized számtalan hazai és külföldi fellépést, tévés- és rádiós szereplést és több kitüntetést is hozott számunkra: 2004-ben Kodály Zoltán-díjas népzenész lettem, az együttes pedig 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjat kapott. Nemrégiben Pilinszky-díjasok lettünk. A zenekar Közművelődési Munkáért miniszteri dicsérettel kitüntetett együttes. A hosszú idő alatt cserélődtek a tagok, csaknem negyvenen megfordultak nálunk.

A Pilinszky-díj átvételekor

Számos TV- és rádiószereplést, hazai és külföldi fellépésünk volt. Európa csaknem valamennyi országában rendszeresen veszünk részt fesztiválokon, adunk önálló koncertet. Jártunk Floridában, New Yorkban, Washingtonban, Torontóban. Meghívásra sok helyütt tartunk táncházat, zenei és táncos foglalkozásokat, ismeretterjesztő előadásokat, hangszerbemutatókat iskolákban, óvodákban, egyéb intézményekben, hazai és külföldi érdeklődőknek, magyarul és idegen nyelven egyaránt. Számos táncegyüttes munkáját segítjük koreográfia zenéinkkel, zenei kísérettel. (Ld. Kecskemét Táncegyüttes)

A 32 év alatt jó pár táncegyüttest is kísérgettünk, még csináljuk is tovább. Bár sok kitüntetést kaptunk a zenélésünkért, mégsem erre vagyok igazán büszke: a legnagyobb eredménye számomra az, hogy mind a három gyerekem profi muzsikus lett. Ők onnan indultak, ahol én tartottam akkor. Olyan alapokat kaptak, ami elképesztő. Vittük őket magunkkal a fellépéseinkre mindenhová. Már kicsi korukban beálltak muzsikálni velünk. Egészen más ez, mint olyan gyereknek elkezdeni zenélni, ahol ilyen hagyomány nincs a családban.  Mindegyik gyerekünk beállt közénk muzsikálni, és így tanulták a népzenét.

Azt mondhatjuk, hogy az ország legnagyobb muzsikusai közé tartoznak. Máté Pozsonyban van állásban, Gergőnek Budapesten van állása, Luca kitűnő csellós, és mellette nagyszerű cimbalmos lett. Ők csak a népzenével akarnak foglalkozni. Hiába ajánlottam nekik, hogy legyen egy polgári foglalkozásuk, és mellette zenéljenek, de ők nem akarnak mást is csinálni. Azon a szinten, ahogy ők zenélnek, nem is lehetne mással foglalkozni. Nagyon nagy örömmel veszem, ha leülök a gyerekekkel muzsikálni, – máskor akármilyen nemzetközi hírű prímással játszanak -, engem mindig olyan tiszteletben tartanak, hogy elérzékenyülök. Ilyen nagy mesterek mellett megtiszteltetés muzsikálni.

Máté megnyerte az I. Prímásversenyt, Gergő is díjazottja volt a Prímásversenynek. Igazán büszke lehetek rájuk. Még Máté is gyakran így szól: – Vezess te, papa! – Jó érzés, hogy elismerik a munkámat, azt, hogy az én szárnyaim alatt nőttek fel.

Érzi a közönség szeretetét is?

Érzem a megbecsülést, az odaadást a közönség részéről is. Teljesen megható a ragaszkodásuk. Sokszor hívnak fellépésre, és számíthatnak is ránk. Sokat tettünk Kecskemét zenei életének a felpezsdítéséért. Még mindig örülnek nekünk, van egy kis pezsgés körülöttünk, ha megjelenünk valahol. Hű, de jó, hogy itt vannak! – lehet hallani a közönség soraiban.

Nagyon sokra becsülöm a tanítványaimat. Az ő fejlődésük szempontjából nagyon fontos mozzanat, hogy az ember odaáll melléjük. A jelenlétével azt mutatja, hogy „te vagy nekem a fontos”, és az lesz olyan motiváló tényező, amit nem helyettesíthet más. Ez rábírhatja arra, hogy naponta gyakoroljon. Ha el tudom érni mint tanár, hogy a gyerek magától előveszi a hangszert, anélkül, hogy kényszerítve lenne rá, ez önmagában nagy eredmény.

Nagyon megható volt, és valamennyiünk számára megtisztelő, hogy Bende Laci tanítványával együtt lépett színpadra, és figyelte, segítette játékával, tekintetével a szereplését. Laci örült a sikeres fellépésnek?

Laci örült neki, a szüleiről nem is beszélve. Anyukája így fohászkodott: – Végre valahová nem úgy kell elrángatni. Örömmel megy gyakorolni! – Egy gyereknek ez nagyon nagy munka, az eredményért nagyon sokat kell küzdenie. Az a gyerek, aki ezt be tudja látni, az egészen más helyzetben van, mint aki ilyen küzdelmekkel nem néz szembe.

Egy tanár tevékenysége, minősége ott mutatkozik meg, hogy a tanítványa szereti-e csinálni a zenélést vagy a tanulást. Az nem lehet büszkeség, ha a tanítványaink sikertelenek. Az én példaképeim az M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai, akik mindent megtesznek a gyerekek sikeres munkájáért. Én sem hagyom a diákjaimat elveszni még a főiskolán sem. Ha pl. egy diákom hiányzik, mert beteg volt, odaülök mellé és segítek neki, hogy felzárkózzon. Az én felfogásomban a tanárságnak a lényege: megbízatás a gondoskodásra. Nem utasítani kell a diákokat, hanem törődni kell velük. Oda kell figyelni, tanácsot adni, megbeszélni, meghallgatni. Miközben a világ már végleg nem erről szól.

Meséljen a mostani Hegedűs Együttesről!

Nagyon jó irányba tolódott el a Hegedűs Együttes munkája. Koncertekre hívnak bennünket, sok helyre. Ha belegondolunk, milyen kevés zenekar tart koncertet Budapesten, pedig 250-nél több népzenei együttes létezik. A koncert attól koncert, hogy nem csak eljátszanak néhány dalt. Ha a közönség kap mértékadó fontos gondolatokat, ha van tematikája, valamire föl van fűzve, van összekötő szöveg, néprajzi történet, dialektus ismeret, van mondanivalója, akkor koncert a koncert.

Milyen gyakran koncerteznek mostanában?

Az idén nagyon sokszor. Lesz is még meghívásunk. A jövő héten pedig megyek Budapestre, ahol egy gyerek cd-t csinálunk, le van foglalva a stúdió. A mese cd-n zenész is leszek meg mesélő is. A gyerekekhez beszélni kell, foglalkozni velük, együtt játszani.

Úgy beszél, mint egy gyakorlott nagypapa. Van unokája?

Van, kettő is. A nagyobbik két éves, a kisebb még csak pár hónapos. Bandika és Levente. Andriska szeret velem telefonon beszélgetni. A legkedvesebb témája a macskák és a kutyák. Aztán kérdezősködik a nagymamáról és a többi családtagról is. Nagyon okosnak, értelmesnek tartom. A nagyobbik fiam egyszer kifejtette: Apa, a család a legfontosabb. És ezt meg is tapasztalom az unokáimon keresztül is.

Akkor lesz utánpótlás, akit meg lehet tanítani zenélni.

Igen. Attól tartok, hogy az unokáknak is meghatározott az életvonaluk. Andris – kétéves létére – ül az apja ölében, és együtt húzzák a vonót. Ha nyűgös, a hegedüléssel lehet megnyugtatni. Apjával játszanak valamit. A legkisebb fiamat, Gergőt, aki nagyszerű tehetség, gyerekkorában azzal kellett megbüntetni, hogy nem gyakorolhatott, ha rossz jegyet hozott az iskolából. (Nem úgy, mint az apja!)

Zoli, mik a tervei a jövendőre nézve?

Kitöltöm a Nyugdíjintézetben a papírokat, és vagy nyugdíjba megyek, vagy tovább dolgozok. Úgy gondolom, hogy maradhatok a főiskolán, hiszen kérnek rá. Ha nem, akkor sem esek kétségbe, hiszen rengeteg munkám van: vannak olyan népzenei dialektusok, amelyeket még nekem is gyakorolnom kell. Több hangszeren is játszom, például hosszú furulyán, hegedűn, cimbalmon, ezeket is gyakorolnom kell. Rengeteg feldolgozandó anyagom van, zenélek az együttessel, nem fogok unatkozni semmiképpen sem.

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások