Üde szépségű fiatal nő ül a kis színház belső termében egy karzaton, mely a nézőközönség felől elzárt tér. A nő elnéz a közönség feje fölött, várja, hogy elkezdődjön az előadás. Ruhája hétköznapi, egyszerű. Akkor áll csak fel, mikor elkezdődik a darab, s a függönyre vetített mai budapesti látképet egy láthatatlan kéz átradírozza, hogy előtűnjön a századelő ugyanazon helyszínének mása – így tűnik el ő is, átadva helyét egy századelőn élő nő lehetséges alakjának.

roza11

Ezzel a frappáns bevezetővel veszi kezdetét Lengyel Menyhért darabja Benedek Miklós rendezésében a Karinthy Színházban. A függöny mögül a megidézett korszak egyszerű bútorai között egy női birodalom tűnik fel: kispolgári élet, a jómód látszólagos fenntartásának nehézségei, allűrök, a hétköznapok túléléséhez beváltott praktikák. Egyszerű helyzetkomikumoknak vet véget a komor alaphelyzet felvázolása: az eladósorban levő megesett lány házasságon kívül született gyermekét titokban vidéken helyezték el, a karakterszegény férfi (Rábavölgyi Tamás) pedig épp új tervet eszelt ki, mely a család jó hírét véglegesen tönkreteheti. Gazdag barátja, Aladár (Szanitter Dávid) ugyanis halálosan beleszeretett Gizába (Szabó Erika), s igen bőkezű mindennemű közvetítői segítségért.

roza10

Mindeközben megjelenik Róza (Almási Éva), a karakteres nőalak, aki vidéken neveli Giza gyermekét, s számonkérőleg érkezik az elapadt gyermektartási összeg miatt. Jókor, jó helyen: míg az anya, Özvegy Verőcziné (Murányi Tünde) lányát nem tudta megvédeni korábbi udvarlója tisztességtelen szándékaitól sem, most átadja a terepet Rózának, hogy segítsen nyélbe ütni a házasságot. Két erős női jellem találkozásából az anya megsemmisülten kerül ki, Róza pedig a megmondóemberek statikus jellemvonásaival szerelkezik fel.

roza2

A darab műfaji meghatározása szerint vígjáték – azonban a sorjázó tragikus felhangok hatására különösen a második felvonásra határozottan komorrá válik. A megrendítő szólamok ráadásul erős didaktikus éllel párosulnak: a védtelenek szenvedésére, a kiszolgáltatottak helyzetére irányítják a figyelmet – de nem a játék, hanem a szereplők megnyilatkozásai révén. Igyekszik bevésni a felismerést: míg a darabban a szereplők sorsa jóra fordul, nincs károsultja az eseményeknek, a pozitív befejezés a színpad belső terében valósulhat csak meg. Ráadásul átértékelődnek olyan alapfogalmak, mint őszinteség, szerelem, melyek a gazdagsággal járó kiváltságok közé sorolódnak, s felmentést nyernek a tettetés, képmutatás képzetei, melyek túlélési stratégiákká válnak.

roza9

Míg az első felvonás egyenletesen haladt, a második ettől több szempontból eltért. Egyrészt felerősödtek a didaktikus elemek, a gyors végkifejletet a szereplők gyors belátásai segítették, melyek kevéssé voltak előkészítve, végül egy burleszkszerű jelenetnek lehettünk tanúi, melynek folytatása, szerepe elszigetelt maradt.

A vidékről felutazó, havi apanázsának elmaradását jelző Róza a tragikus felé hajló családi történetet fordítja komédiává. Amilyen bámulatosan válik rejtegetni való parasztasszonyból főúri dámává a két felvonás között, úgy játszik az állítás és az ellenkező állításának hatáselemeivel, s így éri el céljait.

roza5

Amennyire statikus az Almási Éva alakította szerep, olyan összetett az a beszédmód, melynek minden elemét természetesen alakítja, még azt a darabot kiegészítő rövid monológot is, melyben az írói szándék talán az igazi Rózát szerette volna láttatni, s vele az ábrázolt felszínes lét komor talapzatát ábrázolni. Ezzel viszont a katarzis helyett egy zavarba ejtő jelenet kerekedett, a darab felszíni könnyedsége ugyanis nem fogadta be ezt az erőteljes szólamot. De nem is lett volna rá szükség, hisz mind a cselekmény, mind az egyes szereplők kitértek már ezekre a következtetésekre.

A század első felének könnyedén borongós hangulata mégis magával ragadó, ahogy a szereplők játéka is annyira hiteles, amennyire a darab mozgástere ezt megengedi. S ez nem is kevés.

A képek forrása: Karinthy Színház

Szalagyi Csilla

Hozzászólások