Határtalan kultúra – A szabadkai Városházán mutatta be a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Solti Árpád szerzői estjét, valamint a Kecskemét Táncegyüttes Visszatekintés: Tisztelet Kodálynak című produkciójával lépett fel a Népkör Magyar Művelődési Központban. Az eseményen részt vett Dr. Csige Gábor konzul is.

A kecskeméti Hírös Agóra munkatársai gyermekprogramot is vittek a neves határon túli városba, Háry János Játszóház elnevezéssel tartottak báb előadásokat, kézműves foglakozásokat. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött programok folytatódnak, a hírös város népművelői október 11-én, szerdán Orgoványra látogatnak.

Az Orgoványi Művelődési Házban a Csörömpölő együttes koncertjét: “Mesék a Hírös Agóra Meseudvarából” címmel tekinthetik meg az érdeklődők, majd kézműves foglalkozás lesz régmúlt idők játékaival, a Szivárvány Játéktárral. Az NKA 25 rendezvénysorozat megyei helyszínei között van még Csengőd és Szakmár, ahol október 12-én, pénteken 11.00-kor, valamint 17.00-kor a “Szeretve lenni mindörökre” címmel a Bács Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Köre zenés irodalmi műsorát láthatják a nézők ingyenesen.

Az ünnepi programsorozat Bácsbokodon zárul október 26-án, pénteken, amikor többek közt a Lóca Együttes koncertjét hallgathatják, valamint a “Mindent a szemnek”-válogatás a Kecskeméti Fotókör tagjainak alkotásaiból című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.

/A fotók a szabadkai programokon készültek./

 

 

Hozzászólások