2017. december 3-án volt a díjátadója a CSILLI Művelődési Központban Pesterzsébeten annak a festménypályázatnak, amelyet N. Sebestyén Katalin írt ki a Pólusgaléria nevében. A pályázat címe: Valami más a festészetben – Vonalak, formák, ritmusok. A Montázsmagazin különdíjat ajánlott fel az egyik tehetséges résztvevőnek, ez a díj pedig nem más, mint egy szép bemutatkozó interjú a Montázsmagazinban. Harangi Andrea a különdíjas, vele beszélgetünk most.

Kedves Andrea! Sátoraljaújhelyen születtél, közgazdasági szakközépiskolában végeztél. Ezzel szemben Budapesten élsz, és művészettel (is) foglalkozol. Külföldön is folytattál tanulmányokat. Mesélj magadról, kérlek!

Szülővárosomtól egészen Budapestig (Óbudáig) repített az élet rögtön az érettségi után. Mindig is éreztem, hogy a nagyváros lehetőségei bevonzanak majd. Ettől függetlenül a szívem Tokaj-hegyalján is dobog, talán nem véletlen, hogy minden évben visszajárok ide kiállítani friss festményeimet. Visszakanyarodva a kezdetekhez: bohó fiatalként ruhatervező szerettem volna lenni, sikeresen felvettek érettségi után a Könnyűipari Műszaki Főiskolára. Nem jellemző rám, hogy bármit is feladnék, de 2 év után úgy éreztem, nem ez a nekem kijelölt út.

A különdíjas festmény

Drága szüleim tanácsát megfogadva indultam el azon az úton, amelyet jelenleg is járok. Társadalombiztosítási és HR szakember lettem, majd tanulmányaimat a párizsi Nanterre-i Egyetemen folytattam, ahol nemzetközi gazdasági szakértőként végeztem. Vallom, hogy a tanulás nem fejeződik be, ahhoz, hogy naprakész lehessek, folyamatos képzés szükséges, hiszen erre a szakmára a legfrappánsabb jellemző, hogy folyton változásban van, különösen a jogszabályi változásokból eredően.

Közel 20 éve dolgozom a bankszektorban HR vezetőként. Úgy érzem, folyamatosak a kihívások, feladatok, ameddig ez így lesz, addig itt van a helyem, erre büszke vagyok. 2007-től veszek részt a felnőttképzésben, főként társadalombiztosítási, pénzügyes képzésekben vagyok óraadó, szakvizsgáztató tanár több képzési intézmény közül kiemelten a Penta Unió Oktatási Központnál.

Elmondanád részletesen, hogyan kerültél fokozatosan a festészet bűvkörébe?

Gyermekkoromban nagyon szerettem rajzolni, később festőművész mellett tanultam. Családom felmenői között volt festőművész, talán innen a véna. Szüleim elvesztése után tört elő ismét a késztetés az ecset, a vászon és az olaj után. Hiszek a festészet gyógyító erejében. A mai napig megvan az életemben a bűvös hármas: család, munka, hobby.

Ő és én…

Kik biztattak, segítettek a művészet világában? Szakmai segítséged volt? A családod hogyan viszonyul ehhez a szép tevékenységhez?

Elsősorban a családomat illeti köszönet. Férjem, Zsolt több mint 24 éve barátom, szerelmem, mindenem. Megedződtünk egymás mellett az évek alatt, gyermekeink felnőtt korúak, mindketten egyetemisták. Alexandra képzőművészeti egyetemre jár, Balázs fiunk informatikus mérnöknek tanul az Óbudai Egyetemen. Végtelenül türelmesek és elfogadóak, tudják, hogy a festés fontos nekem. Külön öröm, hogy a kiállításaimon is mindig ott vannak.

Milyen témákat és technikákat kedvelsz, használsz?

Tájkép, csendélet, absztrakt, ahogy a hangulat hozza. Főként olajjal vagy akrillal dolgozom vászonra vagy farostra. Szeretem a képekbe beépíteni a füstfóliát, gyöngyöket illetve kavicsokat. Olajnál nem spórolok az anyaggal, kedvelem a 3D hatást.

Alexandra és Balázs

Mikor kezdted el kiállítani a képeidet? Milyen lehetőségeid adódnak? Az utóbbi időket a Kuti Galéria, Szigetszentmiklós, a budapesti Rózsa Művelődési Ház fémjelzi. Bizonyára folytathatod még a sort…

2007-ben volt az első kiállításom. Nincs menedzserem, de érdekes módon azóta folyamatosan szerveződnek az egyéni és a csoportos kiállításaim. A fent sorolt 2017. évi kiállításokhoz még szívesen említem: Olaszliszka (egyéni kiállítás), Sátoraljaújhely (egyéni kiállítás), Mohács (csoportos kiállítás), aztán 2018 januárjától folytatódik: Tata (csoportos kiállítás), Nagykőrös (csoportos kiállítás), majd Nagyrábé (önálló kiállítás).

Jól tudom, hogy verseket is írsz? Mesélj erről, kérlek!

Miután beléptem a David Arts művészeti műhelybe, önálló festménykiállításom után a műhely vezetője, Putnoki A. Dávid megkérdezte, hogy szoktam-e írni. Természetesen „nem” volt a válaszom, aztán jött a következő mondata: „Meg kellene próbálnod, Andrea.” Kicsit félszegen indultam neki, de belevágtam, megpróbáltam, és iránymutatásával folyamatosan írok. Örömöm van az írásban is, végül is a versből ugyanúgy kiérződik a lélek, mint a festményekből, ez is az önkifejezés egyik eszköze.

Milyen sikereket tudsz magadénak az irodalmi-művészeti pályán? Elismerések, díjak, oklevelek?

2015-től vagyok tagja a Putnoki A. Dávid nevével fémjelzett David Arts Irodalmi és Képzőművészeti Műhelynek. Dávid inspirációjával kezdtem írni, főként szabadverset és novellát. Lektorálásával sokat segít önmagam fejlesztésében. Eddig három verses antológiában jelentek meg verseim, és két évben kaptam David Arts Alkotói Nívódíjat, amelyre nagyon büszke vagyok. 2017-től csatlakoztam a Cserhát Művészkörhöz, amelynek vezetője Lovag Bornemisza Attila. Az idei évben a meghirdetett pályázatukra jelentkeztem festményekkel és versekkel. Mindkét esetben elismerő oklevelekkel díjazták a munkáimat, és talán ez lehet az egyik ok, amiért a februári önálló kiállítás Nagyrábén megvalósulhat.

Hogyan töltöd a szabadidődet? Van kedvenc zenéd, könyved, filmed, virágod, állatod?

Nagyon kevés a szabadidőm, de mindarra jut, amire szeretném. Vannak prioritások, ez a család és a munka. Emellett jut idő természetesen festésre és írásra is. Szeretem a lakást és a kertet csinosítani, amolyan béke szigete az otthoni közeg. Zenében mindenevő vagyok, csak kellemes legyen, hangulattól változik, hogy klasszikust vagy rockzenét hallgatok-e. Könyvben az életrajzi regényeket szeretem, de szívesen olvasok verseket is: kedvenceim József Attila, Márai Sándor, Radnóti Miklós és még folytathatnám a sort. A filmek közül a régi magyar filmeket nézem a legszívesebben. A gyöngyvirág a kedvenc virágom. Van egy Bogi nevű kutyusunk, akit 3 éve fogadtunk be és egy cicánk, Cleo, mindketten 15 évesek, ők a kedvencek.

     

Milyen céljaid vannak a jövőre nézve? Újévi fogadalmak?

Tervezetten élek, vannak még a tanulmányaim folytatásával kapcsolatos további terveim is. Jól alakulnak a 2018-as esztendő kiállításai is, szinte minden hónapra jut belőlük. Újévi fogadalmakat nem szoktam tenni, de remélem, ez az igencsak tartalmas 2017-es esztendő belépő lesz egy még izgalmasabb új évhez. Nagyon köszönöm az interjú lehetőségét a Montázsmagazinnak. Áldott Karácsonyt és sikeres újévet kívánok!

Kedves Andrea, gratulálunk a különdíjadhoz és az eddigi művészi pályafutásodhoz! Kívánunk további sikereket, örömöket neked!

Harangi Andrea

Lelkek kapuja

Szűnni nem akaró,
szelíd arcú gesztenyefák között
ballagok, mosolyogva merengek
a régmúlt egyre távolodó történésein.
Derűs emlékek idézik vissza
a kedves gyermekkort, sokszor jártam
ezen a helyen, ismerem.
Itt újra dermesztő hideg van.
Gondtalan arcomat átmelegíti
a mosolygó arcú nap, miközben féltőn
ölel át a langyos szél.
Az úton halkan lopódznak az árnyak,
messze költözött lelkek egyre
csak jönnek velem szembe, múltról mesélnek
összesúgva, mindenki egyszerre beszél,
nem hallom saját gondolataimat.
Ismerős hangú, kedves lelket keresek,
felidézem magam előtt a bársonyos
arcot, amíg végre megjelenik.
Szeretném hallani megnyugtató hangját,
de hiába kémlelem, szavak helyett láthatatlan
kezeivel csendben átölel,
félelmem messze elillan.
Elfogynak a sokat megélt gesztenyefák,
az út véget ér, elérek a családi kápolnáig,
nyugalmam hazaér.

Szunnyadva

Dermedt jégvirág ólomüveg
levelein ringatózik a batyut vett nyár.
Megtört jégcsap lelkem
roskatag valóságba dermedt,
fagyott indáim földhöz tapadtan
keresnek meleg üdvöt.
Tespedt jelenés csak a nap homályos mosolya,
erőt gyűjtve küszködik.
Szájam szótlanul üvölt, agg ebem vígan csahol.
Elég a cidriből!
Horizonton felsejlik a tavasz köntöse,
széltől borzos hajában még hópelyhek vihorásznak.
Dértől megkövült bokrok
friss rügyei szunnyadnak,
opálos szemeiket visszazárva
dermednek újabb álomba.
Mélyen alvó kertem élettelenül sóhajt,
magamra húzom a dunyhát,
átalszom magam a tavaszba.

Képzelegve

Elment.
Sötét szobában, mélykeblű
fotelben tűnődöm,
miközben sikít a kandallótűz,
égni sincs kedve.
Az apró lámpa unottan
világít, elhaló hangon int alvásra.
Friss illatú rügyek mosolyognak,
ártatlanul, hívogatón csalogatnak,
a napsugár melegen cirógat,
ülök tovább mozdulatlanul,
testem apró, beteg madár.
Kintről bársonyos rózsák intenek,
elfordított fejjel a parázzsal diskurálok,
hibátlan társ, nem szól vissza, az idő
lomhán tesz egy lépést, aztán megáll.
A kandalló csöndesen elaludt, megdermedt
a lámpa fénye, hirtelen megérkezik,
akire vártam, törött pille-szárnyaimat
újra mozgatom, a fotel béklyó-szorításából
hirtelen elenged, végre felrepülhetek.
A tavasztól mámoros kertben vagyok,
végre vele.

Csendélet

Sejtelmes illatokat hoz a fáradt este,
sokat megélt, agg karosszékem sugall
tikkasztó nyugalmat.
Üvegpohár falára tapadva kéjesen,
fáradtan mocorog a hűs nedű,
szőlő múltjára csak egy-két kopár
időemlék-foszlány emlékezteti.
Bársonyos íze mögött felsejlenek
a szőlőtőkék közötti szorgos kezek;
puttonyok, dalok, zölden-friss illatok,
nehéz életek…
Bordó nedű feledhető örömöt hordoz,
ringatózom vele kettesben,
álmoktól átszőtten, közben homályos
szemű sajt kacsingat a tálról,
az elmúlóból jogos részt követel.
Bor és sajt, e két vigéc pajkos párosítás!
Kortalan és vehemens pajtások íz arzenálja
testet-lelket üdítő magasságokba repít.
Pompás lélek-esszencia ez, már csak ringatózni
vágyom tovább karosszékemben.

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások